mellrák

Génkutatás és betegségek

A génekben van kódolva a leégésre való hajlam   Washington, 2018. május 8., kedd (MTI) – Bizonyos gének határozzák meg, hogy az ember mennyire hajlamos a leégésre, és annak eredményeként a bőrrák kialakulására – állítják…


A vörös húsok és a rák

A vörös húsok az elmúlt évtizedekben már számos alkalommal szerepeltek az emberi rákkal kapcsolatos hírekben. Azonban még csak két éve, hogy a WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) a vörös húsok fogyasztását az emberre lehetséges rákkeltők…


Amit meg kell tennünk magunkért: az önvizsgálat

Mit tehetünk a hétköznapokban addig, amíg egészségesek vagyunk, illetve annak gondoljuk magunkat? Az emlők rendszeres és szabályszerű önvizsgálata kulcsfontosságú az emlődaganatok felismerésében. Amerikában az emlőrákok 90%-ára az érintettek maguk figyelnek fel, leggyakrabban egy kis csomót…


Jane Plant diétája

Nemrégiben egy korábbi cikkünket vettük elő és majd 800 megosztás lett a vége. A cikk -azoknak akik nem olvasták volna – az étkezés és egyes rákos megbetegedések összefüggéséről szólt, kifejezetten a tej és a tejtermékek…


No Image

D-vitamin szint és a mellrák túlélési esélyei

Már sok mindent megismertünk a D-vitaminnal kapcsolatban : a jól ismert csontépítő szerepén kívűl csökkenti a szívbetegségek kockázatát, a depressziót ,növeli az ellenálló képességet egyes fertőző betegségekkel szemben, most a legújabb kutatás szerint azok a…


No Image

Egy koleszterinszármazék összefüggésben van a mellrákkal

Washington – Egy koleszterinszármazék az ösztrogénhez hasonló módon képes serkenteni a melldaganat növekedését egereknél, és talán az embereknél is – derült ki egy amerikai tanulmányból. A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány elsőként világít rá…



No Image

Gyógyszerrel akarják megelőzni a mellrákot Nagy-Britanniában

(MTI) – Európában elsőként Nagy-Britanniában tesznek kísérletet arra, hogy egészséges nők gyógyszerszedéssel megelőzzék a mellrákot. A kedden életbe lépett új ajánlás alapján gyógyszerszedéssel több ezer olyan brit nő veheti elejét a daganat kialakulásának, akinél a családi…