Jane Plant diétája

Nemrégiben egy korábbi cikkünket vettük elő és majd 800 megosztás lett a vége. A cikk -azoknak akik nem olvasták volna – az étkezés és egyes rákos megbetegedések összefüggéséről szólt, kifejezetten a tej és a tejtermékek valós/vagy vélt negatív hatásait nyomon követve. Pontosabban nem a tej mint kálcium, vagy fehérje forrás volta okozza a problémát, hanem a benne levő növekedési faktorok, és hormonok. Mindezt egy neves angol kutatónő Jan Plant története illusztrálta, aki többször, és többféle daganattal küzdött élete során. ( Akit érdekel a történet  elolvashatja az előzményeket.)

Az idő azonban halad, foglaljuk össze tehát az utóbbi néhány év  történetét.  2011-ben prof. Plant mellrákja hatodik alkalommal újult ki, az áttétek már a tüdőben is megjelentek. És ezt a kiújulást a maga számára azzal is magyarázta, hogy eltért azoktól a szigorú  étrendi korlátozásoktól amelyeket saját maga és a többi beteg számára ajánlott. És mégis mennyiben tért el? Amennyire a sajtóbeli nyilatkozataiból ki tudtam venni éppen csak egy kicsit. Vagyis egy könyv írásával töltött stresszes időszakban rendszeresen fogyasztott tiltott ételeket, például  vajban párolt borjúmáj, tejporral készített falafel, egy-egy tojás, és sonkás kenyér valószínűleg vajjal készítve -nagyjából ezek voltak az említett kihágások.

Majd a gyógyszeres kezelést kiegészítve az ismét szigorú diétával a tumorok nagysága csökkenni kezdett. Még egy győzelem!

Jane Plant 2016 március 30.-án életének 71. évében hunyt el. Majdnem 30 éven keresztül volt képes  visszatérően kiújuló daganatos betegségeit legyőzni és kordában tartani. A sors fintora hogy halálának okát egy vérrögben nevezték meg, amely  gyógyszerek váratlan  mellékhatásaként is kialakulhatott.

Mindezek után gondolom mindenkit érdekel a diéta amelyekkel ezeket az eredményeket el tudta érni. Nem győzöm hangsúlyozni azonban minden egyes alkalommal igénybe vette az orvostudomány  kornak  megfelelő eszközeit, együttműködött az orvosokkal, és soha senkit nem biztatott arra, hogy kizárólag a diétára támaszkodjanak a betegség leküzdésében.

Részletek az étkezésre vonatkozó tanácsokból

  • a tej és tejből készült termékek teljes tiltása (ha elolvastuk cikkünk előzményeit ennek a kategórikus tiltásnak ok-okozati összefüggése lehet többféle daganatos betegséggel.)
  • a többi állati fehérje korlátozása (beleértve a hal és tojás is) lehetőség szerint csupán növényi eredetű fehérje fogyasztása (első sorban szója)
  • zsiradékok helyett extra szűz oliva olaj
  • több gyümölcs és zöldség fogyasztás lehetőség szerint feldogozatlanul, különös tekintettel a keresztesvirágú zöldségekre és a hagyma család tagjaira (az e két családba tartozó zöldségek kimagaslóan hatékony fitonutritienseket tartalmaznak). Egy helyen megemlíti még a paradicsom likopinját is, de azt hiszem azoknak akik oldalainkat rendszeresen olvassák nem kell részleteznem a természetben előforduló növényi anyagok előnyeit.
  • az egyik fő szempont a feldolgozatlanság, például a fent említett zöldségek és gyümölcsök esetében is . A tartósítás, vagy “szét”-főzés csökkenti vagy eltávolítja a rostokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, természetes színeket, vagy más természetes összetevőket.
  • finomított cukor helyett kevésbé feldolgozott cukrok mint nádcukor (cukorfogyasztás csökkentése mellett)
  • teljes kiőrlésű gabonafélék
  • finomítatlan szénhidrátok
  • omega 3 és omega 6 olajok fogyasztása pl. olajos hal, lenmag
  • folyadékként házilag préselt zöldség és gyümölcslevek, gyógytea, víz
  • a vízzel kapcsolatban a csapvíz preferálása a műanyag palackokban forgalomba hozott vizekkel szemben a palackból kioldódó vegyi anyagok miatt
  • sófogyasztás csökkentése, fűszerezésre az ételek ízesítésére inkább gyógynövények használata

 

Valamint rendszeres testmozgás, a mindennapi stressz oldása, meditáció. Testmozgás szempontjából prof. Plant egy helyen egyszerű gyaloglást említett.

Valamint az utolsó megemlítendő tanácsa, hogy tartózkodjunk mindenféle ember által kitalált vegyi anyagtól az étkezés során organikus hozzávalók fogyasztásával. Ez utóbbit talán a legnehezebb betartani  mivel nem lehetünk ott minden egyes borsószem vagy éppen alma termesztésénél.

Néhány tanács amelyek megkönnyítik a helyettesítést

  • tej helyett:mandula, rizs, szója vagy kókusztej
  • kemény sajtok helyett tofu
  • lágy sajtok helyett hummusz
  • joghurtok helyett szója vagy kókusz joghurt
  • tejföl és túró helyettesítése kókusz vagy szójatejszínnel

Prof. Plant szerint a viszonylag új tudomány az epigenetika megmagyarázhatja diétájának esetleges hatékonyságát. Vagyis a rákot okozó gének nem mindig aktívak hacsak különleges körülmények nem merülnek fel, amelyek bekapcsolják őket. Ha ezek a feltételek megváltoznak akkor ez a folyamat megfordulhat. “Ez azt jelenti, hogy amit eszünk,  genetikai szinten hatással lehet ránk.”

Végül prof. Plant egy napi mintamenüje

– Weetabix (egyfajta gabonaszelet) lenmag, melasz és szójatej

-teljes kiőrlésű kenyér hummusszal és saláta (ez az aznapi étrendben még egyszer szerepel késő este)

-minestrone leves babbal, majd tészta házi készítésű paradicsom szósszal

Nem annyira betarthatatlan!