A hosszú élet titka

London – A hosszabb élettel hozta összefüggésbe a kerti munkát, illetve a ház körüli teend?k elvégzését egy svéd tanulmány, amelyet a British Journal of Sports Medicine cím? folyóiratban közöltek.   A tanulmány szerint az id?sebbek számára nehézséget jelenthet az er?teljes testmozgás, ám a mostani eredmények szerint már az ül? életmód elkerülése is életment?nek bizonyulhat esetükben.

Az összesen 4232 hatvan év feletti ember bevonásával készült vizsgálat szerint a hosszú id?n át való ülés kiiktatásával csökkenthet? a szívroham és az agyi érkatasztrófa kockázata.
    A stockholmi Karolinska Egyetemi Kórház kutatói szerint az id?sebbek hajlamosak több id?t ülve tölteni és kevesebbet mozogni, mint más korosztályok tagjai. A kutatók most olyan mérsékelten aktív – az ülés és a teljes er?bedobással végzett testmozgás közötti – tevékenységek jótékony hatását vizsgálták, mint az autójavítgatás, a háztartási teend?k, a f?nyírás, a földi szeder leszedése és a vadászat.
    Az eredmények azt mutatták, hogy a napi szinten aktívabb embereknél volt a legalacsonyabb a szívroham kockázata, de a „semmit nem csinálókhoz” képest azon résztvev?knél is alacsonyabb volt a kockázat mértéke, akik nem végeztek ugyan testedzést, de összességében aktív életet éltek.
    A tanulmány szerint az aktív életmód 27 százalékkal csökkentette a szívroham, illetve az agyi érkatasztrófa kockázatát és 30 százalékkal csökkentette a két m?ködészavar okozta halálesetek számát a 12 évet felölel? vizsgálat ideje alatt – adta hírül a BBC News. A kutatók szerint a hosszú id?n át való ülés lassíthatja az ember anyagcseréjét, illetve az aktivitás hiánya megváltoztathatja az izomszövetekben termel?d? hormonokat. Ezeknek id?vel romboló hatása lehet az egészségre.
    „Annak ellenére, hogy a tanulmány csupán hatvanéves embereket vizsgált, teljesen ésszer? azt feltételezni, hogy minél aktívabb életmódot folytat valaki az élete során, annál alacsonyabb lesz esetében a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata” – mondta Tim Chico, a Sheffield Teaching Hospitals nev? egészségügyi szervezet szívszakorvos-tanácsadója.  
    (http://www.bbc.co.uk/news/health-24710089)

(MTI)