A kínai ördögcérna, latin nevén Lycium chinense a burgonyafélék családjába tartozó évelő bokor, amely akár 3 méter magasra is megnőhet, és amelynek termése már több ezer éve óriási tiszteletnek és szeretetnek örvend a keleti orvostudományban.
A torma, latin nevén Armoracia rusticana széles körben ismert kitartó, évelő növény, amely eredetileg Délkelet-Európában és Nyugat-Ázsiában honos, de amely már a középkorban gyorsan elterjedt a világ nagy részén. A torma a laza, nedves talajt és a napos területeket kedveli. Termesztésével nem kell különösképpen sokat bajlódni, mivel vadon is bőségesen terem. Amennyiben azonban nem szeretne “tormaszedő körútra” indulni, elég, ha egy kis tormagyökér darabot elültet tavasszal a kertjében, ha lehet a burgonya mellé, mert így növelheti a krumpli ellenálló-képességét a különböző betegségekkel szemben. A torma azonban gyorsan és könnyedén terjeszkedik, “magáévá teheti” akár az egész kertet is, éppen ezért mégiscsak jobb, ha a kerítésen kívül ülteti el. Vidékről származik és imádja a szabadságot.
Az ökörfarkkóró, latin nevén Verbascum thapsiforme a görvélyfűfélék családjába tartozó kétéves növény, amely szereti a napsütötte, köves lejtőket, ahol, ha jól érzi magát, akár 2 méteres magasságba is megnőhet. Első évben alakul ki a levélrózsája, és csak a második évben virágzik. Érdekes, hogy ennek a gyógynövénynek a magjai rendkívül mérgezők.
A közönséges boróka (Juniperus communis) a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld fácska, amely boldogan éldegél Földünk északi féltekéjén, Szibériától egészen Észak-Amerikáig. Rendkívül szívós növény, viszonylag kegyetlen körülmények között is megél.
Csak kevesen mernek az útjába állni, mert tűlevelei felettébb kemények és szúrósak; emiatt nem csak az emberek, hanem az állatok is kerülik a vele való érintkezést. Talán csak a madarak barátkoznak vele: a növény sűrű ágai közé építik fészküket, és ősszel lecsipegetik a zúzmarás terméseket.
Az orvosi zsálya latin nevén Salvia officinalis a Földközi-tenger vidékéről származik, az árvacsalán-félék családjába tartozó, évelő félcserje. A napos élőhelyet kedveli, és csak a száraz jó áteresztő képességű talajban érzi jól magát. Napjainkban több fajtáját is termesztik, ezek elsősorban magasságukban, levélzetük sűrűségében és alakjában, valamint virágzatuk színében térnek el egymástól.
A szurokfű (máselnevezéssel: vadmajoránna, oregánó), latin nevén Origanum vulgare, az ajakos virágúak családjába tartozó, évelő növény. Közeli rokonát a konyhából kerti majoránna (Origanum majorana) néven ismerjük. A vadon növő gyógynövény szereti a laza talajt és a napos helyeket, egyben nagyon igénytelen, ezért akár az ablakban elhelyezett növényládában is könnyedén termeszthető.
A Maitake az egyik legtöbbet vizsgált gyógygomba. A Japán északi részén őshonos maitake igen régóta kedvelt étkezési és orvosi gomba egyaránt. Neve táncoló gombát jelent, amit onnét eredeztetnek, hogy értéke és ára miatt aki megtalálta rögtön táncra perdült örömében. Mások szerint a táncoló pillangókhoz hasonlatos alakja miatt kapta a nevét. A japán orvosok régóta alkalmazzák mint adaptogén, ami azt jelenti, hogy segíti a szervezet saját ellenálló képességének magas szinten tartását.
A pecsétviaszgombát (Ganoderma lucidum) több mint 2000 éve ismerik és használják Kínában. A kínaiak meggyőződése szerint a gomba mágikus erejénél fogva a legkülönfélébb betegségek gyógyítására alkalmas, amire a gomba egyik neve a „Ling Zhi” is utal, ami “spirituális erőt” jelent.
A gomba készítményeit Kínában és Japánban gyógyszerként forgalmazzák, Kínában az egészségbiztosítási rendszer gyógyszerspektrumának egyik fontos eleme, az USA-ban pedig az egyébként igen szigorú Food and Drug Aministration ( Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hivatal ) a pecsétviaszgomba felhasználását engedélyezte, és felvette a forgalomba hozható táplálék-kiegészítôk listájára.