Történetünk nagyjából 1921 környékén kezd?dik valahol a kameruni Sanaga folyó és a Kongó folyónak az egykori belga-kongói szakasza között. Szerepl?i között találunk csimpánzokat és más majmokat, vadászokat és mészárosokat, fecskend?ket és vérplazma-keresked?ket, valamint ördögi gyarmatosító törvényhozókat és a legjobb szándékú, finom európai orvosokat. F?szerepl?je egy vírus, amely – minden valószín?ség ellenére – úgy t?nik, hogy egy, a közép-afrikai es?erd?ben él? emberszabású adománya volt egy haiti hivatalnok számára, aki Zaire-ból tért haza. Ezután felt?nik néhány tucat férfi között bizonyos kaliforniai melegbárokban, szinte észrevétlenül. Majd hatvan év múlva elkezd?dik f?szerepl?nk nagy utazása.
A vírusrégész
Az AIDS-r?l szóló legtöbb munka 1981-ben kezd?dik, amikor hirtelen amerikai meleg férfiak haltak meg egy különös tüd?gyulladás következtében. A közelmúltban megjelent The Origins of AIDS (Az AIDS eredete) cím?, Jacques Pépin, a kanadai Sherbrooke Egyetem infektológiai szakért?je által írott könyv azonban ennél távolabbra tekint.
Pépin átrostálta a betegségr?l megjelent tanulmányok tömegét, hozzátette saját epidemiológiai tudását és egy afrikai kórházban szerzett tapasztalatait, valamint id?s afrikaiak vérével folytatott vizsgálatait, majd évekig kutakodott az egykori európai gyarmatosítók feljegyzései között a levéltárakban. Mindezt azért, hogy feltérképezze a vírus legvalószín?bb útját azokban az években, amikor még szinte semmi nyomot sem hagyott maga után.
1900-tól lassacskán haladva a kutató felfejti, hogyan vezetett a belga és francia gyarmatpolitika a minden képzeletet felülmúlóan kellemetlen eseményhez: egy törékeny, a csimpánzok kis csoportját megfert?z? vírusnak jó pár vadász vérébe jutásához, akiknek egyike eljuttatta azt számos csomópontba – betegségmegel?z? mozgalmakhoz, vöröslámpás negyedekbe, egy haiti vérellátó központba és a melegturizmus berkeibe. Ezen csomópontok nélkül a vírus nem lett volna az, ami: ijeszt? vándor a 62 millió él? és már elhunyt áldozatból rakott halom tetején.
Sajátos nyomozás, meglep? tények
A nyolcvanas évek közepén Pépin fiatal orvosként Niokiban – amely egykor Belga-Kongóhoz, majd kés?bb Zaire-hoz, manapság pedig a Kongói Demokratikus Köztársasághoz tartozik – küzdött az álomkórjárvány ellen. Ekkor az AIDS ismeretlen volt Afrikában, de a kutatóorvos munkája olyan nyomokkal szolgált, amelyek kés?bb sok segítséget jelentettek a nyomozásban. Ahogy könyvében írja, visszatekintve tudtán kívül talán megfert?zhette néhány betegét. Ideális körülmények között ugyanis a Niokiban használt üvegfecskend?ket a kórház autoklávjában (nagy nyomású g?zzel m?ködtetett sterilizáló készülék) csírátlanították. A s?r? áramkimaradások miatt azonban a n?vérek gyakorta kénytelenek voltak egyszer?en kif?zni azokat.
„És én bizony nem sok figyelmet fordítottam arra, hogy mennyi ideig forralják az eszközöket” – mondta The New York Timesnak.
Kés?bb Bissau-Guineában kutatta a nehezebben átadható, enyhébb betegséget okozó HIV-2 vírust, amelynek fert?zöttjei akár évtizedeken át élhetnek. Megfigyelte, hogy ebben f?képpen id?sebb személyek betegszenek meg, így arra következtetett, hogy a vírusnak e formája kihalófélben van.
Elmélete szerint ha a fiatalok közötti szexuális úton történ? fert?zés nem állt a vírus rendelkezésére, akkor korábban kellett találjon más lehet?ségeket. Ezt bizonyítja széles kör? elterjedtsége az id?sebb korosztályban. A kutató a gyarmatosítók orvosainak a szifilisz, a framb?zia, a lepra, a tbc és más betegségek ellen a hatvanas években bekövetkezett függetlenedésig folytatott hadjáratait gyanúsította.
2005-ben Pépin terepkutatásba kezdett: 55 évesnél id?sebb afrikaiak vérét elemezte, és kimutatta, hogy azok, akiket fiatal korukban gyakran injekcióztak vagy rituális körülmetélésen estek át – amelynek során a kisfiúkat sokszor ugyanazzal az eszközzel vágták meg -, nem ritkán hordoznak hepatitisz C és HTLV (egy, a HIV-hez hasonlóan a csimpánzokból származó, de veszélytelen vírus) elleni antitesteket. Ez a bizonyíték arra, hogy a vírusok terjesztéséért a vér és a fecskend?k a felel?sek. Afrikai és afrikaiakat kezel? európai kórházakból származó vér- és szövetminták – közülük egyesek az 50-es évekb?l származnak – megrajzolják az AIDS típusainak meglep?en komplex térképét.
AIDS – a félelem négy bet?je
Az AIDS a csimpánzok egyik, természetes körülmények között kizárólag a Sanaga és Kongó folyók között honos alfajából (Pan troglodytes troglodytes) származik. Keveréke a kisebb, a csimpánzok számára zsákmányállatul szolgáló majmokat – mangábékat és más cerkófféléket – fert?z? vírusoknak.
A párizsi, marseilles-i, brüsszeli, lisszaboni és londoni gyarmati levéltárakban Pépin egészen 1909-ig visszamen?en tanulmányozott kórházi feljegyzéseket, amelyek afrikai prostituáltak nemibetegség-vizsgálatait rögzítették. A prostitúcióról, poligámiáról szóló újságcikkek tengerén rágta át magát.
A következ?ket sz?rte le a vírus vándorlásáról: a természetben az érintett csimpánzpopulációnak mindössze hat százaléka fert?z?dik meg; egy-egy csoportban minden n?stény számos hímmel párosodik, de a csoporton kívüli hímekkel való párosodás igen ritka, így a legtöbb kolónia egészséges, míg néhány er?sen fert?zött.
A HIV-1 vírus négy genetikai típusa (M, N, O és P) azt mutatja, hogy a csimpánzról emberre történ? „ugrás” legalább négy alkalommal következett be. Ám az M típus okozza az emberi fert?zések több mint 99 százalékát. Vajon miért ez az egy terjedt el?
Molekuláris id?meghatározás szerint az M vírus valamikor 1921-ben került kapcsolatba az emberrel. A csimpánzok túlságosan nagyok és fürgék ahhoz, hogy l?fegyverek nélkül vadászni lehetne rájuk. Ez pedig a 20. századig majdnem teljes mértékben a fehérek privilégiuma volt. (folyt.)
Forrás:MTI
Grafika: MTI