Történelmi nyomozás egy rejtélyes betegség után – Orvos-detektív az AIDS nyomában (2. rész)

 A gyarmati id?k népszámlálási adataiból, a modern „bozóthúsvadászatról” készült felmérésekb?l és a nem steril t?k által megsebesített n?vérek fert?zöttségi arányaiból Pépin arra következtetett, hogy a húszas évek elején legfeljebb 1350 vadász kerülhetett kapcsolatba az érintett csimpánzcsoport vérével. Az állatoknak csak hat százalékuk – körülbelül 80 példány – lehetett fert?zött, és a sebesült vadászoknak kevesebb mint négy százaléka kaphatta el a vírust.

Ennek alapján maximum három vadász betegedhetett meg.

Er? a vérben

Tekintettel arra, hogy a szexuális úton történ? vírusterjedés mennyire kis hatásfokú, három – vagy akár tucatnyi – vadásztól nem származhat a mai több tízmillió eset. Pépin szerint szükség lehetett valamiféle er?sít? effektusra. A heroinfügg?k körében Olaszországban, New Yorkban, Edinburgh-ban és Bangkokban végzett kutatások azt bizonyítják, hogy a vér által közvetített fert?zés tízszer hatékonyabb.
Az 1920-as években a gyárilag készült üvegfecskend?k vették át a sokkal drágább, szájjal fúvottak helyét, egyidej?leg a belgák és franciák számos fert?z? betegséggel szemben vették fel a harcot gyarmataikon – nem mer? szívjóságból, hanem hogy tömeges védettséget biztosítsanak a fehéreknek.
Az érintett bennszülöttek életük során akár háromszáz oltást is kaphattak. Ezen az úton azonban különböz? betegségek terjedhettek el: például egy bilharzia (vérmételyféle által okozott trópusi betegség) ellen folytatott hadjárat, amely a nyolcvanas években fejez?dött be, a beoltottak felében hepatitisz C-fert?zést okozott. Ily módon már egy M típusú HIV-vel fert?zött vadász könnyen több tucatnyi áldozatnak adhatta tovább a vírust.

B?nösök és közvetít?k

A következ? kapocs valószín?leg Haiti.
Az ENSZ külföldr?l toborzott hivatalnokokat és tanárokat, hogy Kongóban dolgozzanak. A felhívásra nagyjából 4500 haiti szakember jelentkezett. Mindannyian feketék, jól képzettek, francia ajkúak, akik boldogok voltak, hogy többet kereshetnek, mint hazájukban.
Pépin könyve szerint az AIDS valamiféleképpen átkelt az Atlanti-óceánon mindösszesen egy haiti személy közvetítésével. A molekuláris id?meghatározás alapján a karibi szigetországot nagyjából 1966-ban érhette el a HIV.
Ezen a ponton a tanulmány ismét megemlíti a pusztán szexuális úton történ? fert?z?dés matematikai lehetetlenségét, és rámutat egy újabb er?sít? szükségességére. Pépin hite szerint a b?nös a port-au-prince-i Hemo-Caribbean nev? vérplazmaállomás lehetett, amely 1971-72-ben m?ködött, és hírhedt volt a szerény higiéniai viszonyairól.
A vérplazmaközpont a levett vért átforgatja, és a vörösvérsejteket visszajuttatja a donorokba. Ha nem használnak friss csöveket a m?velethez minden egyes páciens esetében, akkor a fert?zés továbbterjed.
A hanyag vérplazmam?veletek kés?bb számos AIDS-járványt okoztak Mexikóban, Spanyolországban, Indiában és – a leghírhedtebbet – Kínában, ahol 250 ezer donor fert?z?dött meg.
A Hemo-Caribbean közel hatmillió liter plazmát szállított az Egyesült Államokba havonta. Ezen felül Haiti volt a meleg szexturizmus egyik kedvelt célállomása. A nyolcvanas évek elején a HIV B alcsoportja által fert?z?dött homoszexuálisok és vérzékenységben szenved?k haltak meg, ez pedig azt sugallja, hogy a vírus mindkét utat „igénybe vette” a transzatlanti utazáshoz.
És ezzel megkezd?dött az AIDS  modern kori története.

Forrás:MTI