Tárt karokkal fogadott gyarmatosító

A lándzsás útifű, latin nevén Plantago lanceolata, vadon termő, évelő növény, amely gyakorlatilag a világ minden táján megtalálható. Bizonyos feltevések szerint eredetileg Dél-Európából vagy Nyugat-Ázsiából származik, ám ez teljes bizonyossággal nem állítható. Az útifű ragadós magjai elkísérték az embert minden felfedező útjára, és bárhol könnyen “otthont találtak” maguknak.

Közismert tény, hogy az útifű gyökerei képesek utat törni maguknak a száraz, szinte élettelenné vált talajban, de akár az aszfaltban vagy betonban is, és levelei olyannyira szívósak, hogy szinte lehetetlen őket agyontaposni. Mindennek köszönhetően az útifű sikeres “gyarmatosító növénnyé” vált, és az útifű volt a hódító, keresztes és vallási hadjáratok kevés pozitívumainak egyike. Az észak-amerikai indiánok tudták, hogy az útifű a fehér gyarmatosítókkal együtt jelent meg földjükön, a növénynek ezért a “fehér ember nyoma” nevet adták. Azt lehet mondani tehát, hogy az öreg kontinensről érkezett “betolakodók” a betegségekkel együtt a gyógyításukra alkalmas gyógyszert is magukkal vitték az Újvilágba.

Az útifű bármikor szedhető, kivéve a növény virágzásakor, mert leveleiben olyankor kevesebb a hatóanyag. A növény leveleit lassan, fokozatosan, árnyékos helyen kell szárítani, mert könnyedén bebarnulnak, és ennek következtében hatóanyagaik értéktelenné válnak. Az útifű gyors bebarnulását a magas nyálkaanyag-tartalom okozza. A növény tartalmaz még szilíciumsavat, karotinoidokat, cserzőanyagokat, valamint aukubint, ami az egyik fő hatóanyaga. A nyálkaanyag képes megóvni a légutakban és az emésztőrendszerben levő nyálkahártyák épségét, gyógyítja és nyugtatja őket.

A lándzsás útifű gyógyhatásai, amelyekről már a XI. század elején készültek írásos feljegyzések, valóban rendkívül széleskörűek. Vitathatatlanul az egyik legismertebb köhögés elleni népi gyógyszer, amely fellazítja a lerakódott nyákot, és megkönnyíti felköhögését. Mindemellett gyulladásgátló hatású, és gátolja a baktériumok szaporodását. Köhögéscsillapítóként, de általában légúti betegségek kezelésekor, illetve gyomorfekélyek esetében is főzet vagy szirup formájában szokás alkalmazni. A növény gyógyító erejét azonban leginkább úgy lehet kihasználni, ha az útifűből készített teát egyszerre iszogatjuk a belőle készített sziruppal.

Az útifű szirupot otthon is könnyedén elkészíthetjük a növény friss leveleiből, és ezzel elkerülhetjük a kissé nehezebb szárítási folyamat miatt adódó problémákat is. A szirup elkészítéséhez rendkívül erős útifű-kivonatot kell előállítanunk. Ezt a levelek vízben történő főzésével egyszerűen meg tudjuk oldani. A legjobb, ha a leveleket egy éjszakán át hagyjuk vízben állni, majd az egészet felfőzzük, leszűrjük, és egy újabb felfőzéssel ismét besűrítjük. Útifű szirupot úgy is készíthetünk, hogy a növény leveleinek lepréselésével egyfajta szörpöt főzünk. Ehhez azonban nagy teljesítményű tengelyes léfacsaróra van szükség.

A természetesen besűrűsödött barna kivonathoz végül mézet vagy bármilyen édes szirupot kell keverni. Az alternatív édesítőszerek sokkal jobbak, mint a hagyományosan használt, finomított cukor, amely feleslegesen növeli a szirup savképző jellegét, azaz rontja a szirup baktériumölő hatását.

A frissen szétmorzsolt útifű levelek kiváló elsősegélyt jelentenek a természetben szerzett vérző sebekre, égési és fagyási sérülésekre. Mivel a rét tisztasága nem minden esetben garantált, a sérült bőr kezelésére használt útifű szedésekor körültekintően kell eljárnunk, nehogy másodlagos fertőzést vigyünk a sebbe.

Az útifű a csaláncsípésre is jótékonyan hat. Ha a sérült bőrfelületre szétmorzsolt útifűleveleket teszünk, a bőrpír, a fájdalom és a kis hólyagocskák néhány percen belül elmúlnak.

Úgy tűnik, hogy az útifű tipikus “gyerek gyógynövény”, amely mindig kéznél van, és nyugodtan megehető. Szétmorzsolt levelei nemcsak a lehorzsolt térdeket gyógyítják és védenek a csaláncsípéstől, hanem remekül lehet velük arcot festeni, és így zöld erdei manósat játszani.

Az útifű talán nem éppen a legjobb salátaadalék, mivel igen keserű ízű, ám a sétáink során összegyűjtött gyógynövényekből készített teakeverékben feltétlenül ott a helye. A gyógynövények gyűjtögetése kifejezetten olyan időtöltés, amit a gyerekeinkkel együtt is végezhetünk, és ha a kertben termő növényekről van szó, biztos vagyok benne, hogy a kis lurkók számos új receptötlettel fognak előállni.

Forrás: Tereza Viktorova