A B-vitamin lassítja az időskori elbutulást

A nagy dózisban, naponta szedett B-vitaminok jelentősen lassítják idős embereknél az elbutulást, csökkentik az agyzsugorodást, sőt az Alzheimer-kór ellen is bizonyos védelmet nyújtanak – idézte brit kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap hírportálja (http://www.telegraph.co.uk).

Celeste de Jager, az Oxfordi Egyetem kutatója a Brit Tudomány Fesztiválon ismertette klinikai vizsgálatuk eredményét, amelyben a B-vitaminok hatását tanulmányozták az enyhe kognitív zavarokra. Ezek a zavarok az Alzheimer-kórnak és a demencia más formáinak fő kockázati tényezői.
Az enyhe kognitív zavar (MCI) világszerte a 70 év fölötti emberek 16 százalékát érinti, az állapot memóriavesztéssel, nyelvi és mentális problémákkal társul. A mindennapi életben ez még általában nem okoz gondot, ám az emberek mintegy felénél öt éven belül diagnosztizálják a sokkal súlyosabb Alzheimer-kórt.
A brit klinikai próbába 270, 70 évnél idősebb, MCI-vel élő önkéntest vontak be, akik vagy egy folsavból, B6 és B12 vitaminból álló komplexet kaptak nagy dózisban, vagy placebót. A B-vitaminok a homocisztein nevű aminosav szintjét szabályozzák a vérben, amelynek megemelkedett koncentrációja növelheti az Alzheimer-kór kockázatát. Az alkalmazott pirulák az ajánlott napi B12, folsav és B6 mennyiségének többszörösét tartalmazták. Az agy méretét szkenneléssel vizsgálták a próba elején és végén.
Az eredmények szerint a vitamint szedő emberek agya 30 százalékkal kisebb ütemben zsugorodott, mint azoké, akik placebót kaptak. A legnagyobb mértékben azok profitáltak a vitaminszedésből, akiknek a vérében a vizsgálat kezdetekor a legmagasabb homociszteinszintet mérték: náluk az agyzsugorodás aránya fele volt, mint a placebót kapó önkénteseké, ugyanakkor 70 százalékkal nagyobb eséllyel adtak jó választ a kérdésekre.

Forrás: MTI