A boglárkafélék családjába tartozó növények nagy része belsőlegesen fogyasztva mérgező, de még ezen mérgező növények között is találhatunk külsőleg jó hatású „gyógynövényeket”, ezek közé tartozik a libadöglesztőfű is.  Igaz a hivatalos neve Torzsika boglárka (Ranunculus sceleratus), de népies elnevezései utalnak mérges voltára. A libadöglesztőfűvön kívül még égető boglárkának, csípős szirontóknak és egyes vidékeken lator koldusnak is nevezték. Ezek az elnevezések egyértelműen arra utalnak, hogy a növény friss nedve csúnya, fájdalmas bőrhólyagosodást idéz elő. Ezt a tulajdonságát használták ki azon koldusok, akik a több alamizsnáért hajlandóak voltak vállalni  a pár napos tortúrát, amit a bőrhólyagosodás okoz.

Maga a Torzsika boglárka a vizes-, mocsaras réteket, árokpartokat, sekély vizű tavak partját kedvelő, évelő növény. A 15-50 cm magas szára húsos, vaskos, belül üreges. A levelek igen változatos alakúak, az alsók szélesebb karéjokra osztottak, hosszú nyéllel kapcsolódnak szárhoz, a levélnyél vége félkör alakú levélhüvelyben végződik. A felső levelek keskenyebb karéjúak, egész a levélalapig hasadtak lehetnek, a nyelük rövidebb, mint az alsó leveleké, vagy teljesen hiányzik. A levelek széle ép, vagy fűrészes. Sárga virágai magányosan nyílnak az elágazó szártagok csúcsán, hamar széthullnak, júniusban virágzik. Termése hengeres, megnyúlt aszmagcsokor.

Belsőleges fogyasztás esetén elsőként ideg és izomkárosodás okoz, majd esetenként 6 – 12 óra elteltével fájdalmas kínok közötti halált, ezért belsőleg semmiképpen sem szabad használni. Külsőleg golyvánál és aranyér kezelésénél használták a forrázatát, de ez érthető módon már feledésbe is merült.

Napjainkban kizárólag a homeopátiában alkalmazzák „gyógyászati” céllal.