Nagy felbontásban nézhetjük a saját szerveinket

(MTI) – Szervek átláthatóvá tételére alkalmas technológiát dolgoztak ki amerikai tudósok: a módszer segítségével akár molekuláris szint? képet tudnak alkotni a vizsgált szervek bels? szerkezetér?l.

    Az új, angol rövidítéssel találóan CLARITY-nek (átlátszóság) nevezett eljárással a kutatók részletes felvételt készítettek egy egér agyának idegrendszeri huzalozásáról anélkül, hogy behatoltak volna a koponyába.
 „Ép szervek tanulmányozása úgy, hogy egyszerre láthatjuk a finom, molekuláris felbontású részleteket és a teljes, egész képet. Ez már egy ideje kiemelt, de megvalósulatlan cél a biológia területén: a CLARITY-nek köszönhet?en azonban most közelebb kerültünk az eléréséhez” – idézte a LiveScience tudományos portál Karl Deisseroth-ot, a kutatást végz? Stanfordi Egyetem biomérnök-pszichológusát.
Hagyományosan az agy és a hozzá hasonló szervek belsejér?l úgy alkotnak képet, hogy vékony szeletekre vágják azokat, a módszer azonban megsemmisíti a sejtek közötti nagy távolságú kapcsolatokat. Az új eljárás nemcsak sértetlenül hagyja a szemlére kijelölt szervet, hanem lehet?vé teszi annak különböz? felbontású, igen széles skálán mozgó megfigyelését.
 A CLARITY lényege, hogy a vizsgált szervbe vegyületeket juttatnak, amelyek hatására a szövet szerkezete hálózatszer?en láthatóvá válik, kivéve a sejteket körülvev? zsírszövetet, amelyet virtuálisan eltávolítanak: a képen láthatatlan marad. A technológia gyakorlatilag áttetsz?vé teszi a szervet, amelyet minden oldalról szemügyre lehet venni. Az egyes szervrészek színesre festésére molekuláris markerek is alkalmazhatók.
A Deisseroth által vezetett csoport tagjai a módszer alkalmazásával olyan képet készítettek a kísérleti egér agyáról, amelyen nemcsak a nagy távolságú idegsejti kapcsolatokat, hanem a helyi kapcsolási köröket is szemügyre vehették, mi több, a sejti és molekuláris részleteket tanulmányozhatták. Az eljárást ugyancsak kipróbálták zebrahalak, illetve emberi agyak posztmortem vizsgálatánál.
Winfried Denk, a német Max Planck Intézet kutatója jelent?s el?relépésnek nevezte az új képalkotási technológiát, mivel az lehet?vé teszi majd az egészséges, illetve beteg agy m?ködésének mélyebb megértését.
A stanfordi tudósok a Nature cím? tudományos magazin internetes oldalán mutatták be az általuk kifejlesztett vizsgálati módszert.