Mi jut eszünkbe arról hogy lactobacillus !!!!

(MTI) – Kínai kutatók „biológiai fegyvereként” ismertette a hongkongi sajtó annak a baktériumnak a felfedezését, amely az emberi ürülékkel táplálkozik, s ennek köszönhet?en képes megszüntetni a nyilvános illemhelyek kellemetlen szagát.

kerdojel1    Az utcán, bevásárló központokban, éttermekben található vécék örök gondjára jelenthet megoldást a forradalmi ötlet és a hozzá már megtalált baktérium – vélik a szakemberek. A lactobacillus baktériumcsalád kiválasztott tagja révén a szagok 75 százaléka megsz?nik, a fennmaradót pedig elnyomja a környezet természetes illata – számolt be a kínai tudományos akadémia eredményér?l a South China Morning Post cím? lap.
   A kutatók kísérletei során használt baktérium ugyanahhoz a családhoz tartozik, amelynek több tagját a joghurtok, sajtok, sörök és csokoládék készítéséhez használja az élelmiszeripar. A szóban forgó baktérium tejsavat bocsát ki, amivel megakadályozza a szagokat kibocsátó baktériumok fejl?dését.
A kutatók szerint a szükséges anyag folyadék és por formájában egyaránt el?állítható és olcsó. Egy félliternyi körülbelül 20 jüanba, vagyis alig több mint 700 forintba kerülne, s ez több vécé kezelésére is elegend? lenne. A baktérium egyébként is gyorsan szaporodik.
A kutatás eredményét az akadémia honlapján a „szagtalan vécé” címmel tették közzé tanulmány formájában azzal a kísér?szöveggel, hogy a leírt technológiával megoldást kínálnak az ország egyik „sürg?s kezelésre szoruló problémájára”.
Jan Cse-jing bakteriológus, az akadémia csengtui biológiai intézetének vezet? kutatója, a projekt irányítója elmondta, hogy a szecsuani látványosságokat felkeres? turisták lesznek az új eljárás els? „haszonélvez?i”. Egyenesen úgy fogalmazott: ?ket éri majd az „üdít? élmény”.
A beszámoló arra is kitér, hogy az ország fejletlen térségeiben nincsenek vízöblítéses vécék, s a hulladék bennük hónapokig vagy akár évekig is áll. Ezért a kutatók többéves kísérleteket követ?en egy másik anyagot is kifejlesztettek az éleszt? és egy kellemes aromát kibocsátó baktérium keverékéb?l. Ennek egyetlen hátránya, hogy a „találmány” csak 26 Celsius-fokon vagy ennél magasabb h?mérsékleten „m?ködik”.