Marihuána alapú gyógyszereket forgalmazhatnak Csehországban

Marihuána alapú gyógyszerek lesznek hozzáférhet?ek Csehországban. A szükséges törvénymódosítást, amely engedélyezné a kender egészségügyi kihasználását, pénteken nyújtották be a cseh képvisel?ház elé.

    A gyógyszerek el?állításához szükséges vadkendert állami engedély alapján termeszthetnék a kiválasztott termel?k, maga a gyógyszer kizárólag orvosi vényre lenne kapható. A gyógyszereket és a felhasználókat egyaránt regisztrálni fogják. „Ez nem jelenti a marihuána legalizálásáét” – mondta újságíróknak Pavel Bém polgári demokrata (ODS) képvisel?, a törvénymódosítás egyik el?terjeszt?je. A javaslatot az összes képvisel?házi párt támogatta.
A marihuána alapú gyógyszerek engedélyezett gyártásának és felhasználásának szabályait szakért?i bizottság készítette el?, amelyben munkájában orvosok, gyógyszerészek, kábítószerrel foglalkozó szakért?k, rend?rségi szakért?k, valamint az érintett minisztériumok és a parlament képvisel?i vettek részt. A megoldás érdekében számos törvényt kell módosítani.
A marihuána alapú gyógyszereket cseh szakért?k szerint egyebek között reuma, HIV-fert?zés, epilepszia, Parkinson-kór és több más betegség gyógyításánál fogják alkalmazni.
A gyógyszerekhez elektronikus vény birtokában lehet majd hozzájutni, a vényt csak szakorvos írhatja fel. A nyilvántartásból kiderül, melyik orvos írta fel a gyógyszert, melyik beteg mikor és mennyi gyógyszert kapott. A marihuána alapú gyógyszerek 18 éven aluli személyeknek nem lesznek kiadhatók.
A vadkender termesztésére, illetve behozatalára szóló engedélyeket az állami gyógyszerintézet adja ki. „Azzal számolunk, hogy legfeljebb tíz licencet adunk ki” – közölte Jindrích Voboril, nemzeti drogellenes koordinátor. A vadkender házilagos termesztését ezután sem engedélyezik. A szakbizottság részletesen rögzítette azokat a feltételeket is, amelyeket a termeszt?knek teljesíteniük kell. Mindez szigorú állami felügyelet alatt fog zajlani.
A marihuána alapú gyógyszereket a páciensek ingyen vagy jelképes áron fogják kapni, az árat a betegbiztosító pénztárak fogják téríteni.
Miroslava Nemcová, a képvisel?ház elnöke szerint a törvénytervezetet el?bb a kormány fogja megtárgyalni, és márciusban kerülhet a parlament elé. Elfogadására a nyári hónapok folyamán lehet számítani.
„Amennyiben nem történik semmi váratlan, a marihuána alapú gyógyszerek valószín?leg egy év múlva, tehát 2013 elején lesznek hozzáférhet?ek Csehországban” – jelentette ki Nemcová.

Forrás: MTI