A világon először alkalmazott eljárással ültettek be állkapcsot holland és belga orvosok

Háromdimenziós képtechnikát alkalmazó új eljárással készített állkapcsot ültettek be sikeresen egy id?s holland asszony szervezetébe – jelentette be a m?tétet végz? belga-holland orvoscsoport csütörtökön a belgiumi Hasseltben.

    A belga sajtóban idézett közlésük szerint világpremiernek számít a m?tét, amelyet több hónapja végeztek már, de csak most hozták nyilvánosságra.
A háromdimenziós technika alkalmazásának köszönhet?en az eddig 12-20 órás, klasszikus rekonstrukciós m?tét ideje 3-4 órára rövidülhet le. Az eljárás lényege, hogy a csontozat szóban forgó részét röntgenképek segítségével számítógépen modellezik, majd a hajszálpontosan mérni tudott méretekkel titánból protézist készítenek, és ezt ültetik be a megfelel? helyre.
A holland páciens – akinek állkapcsa egy gyulladás követeztében ment tönkre – a beültetésnek köszönhet?en újra tud beszélni, és más fontos életfunkcióit is teljes mértékben tudja használni, de a m?tét jelent?ségét az esztétikai eredmény is növeli.
Az orvosok azt is elmondták, hogy a beavatkozás költsége még viszonylag drága (9 ezer euró), de ez szerintük megtérül a kórházban és az operációval töltött id? lerövidülésével, valamint azáltal, hogy beteg állapota a m?tétnek köszönhet?en jelent?sen javul.

Forrás: MTI