Jobban figyeljünk egymásra – a klinikai szakpszichológus karácsonyi tanácsai

(MTI-Press) – A karácsonyi vásárlási láz hevében sokan hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a legdrágább ajándékkal is azt akarjuk kifejezni, a szeretett valaki fontos számunkra, ezt az érzést azonban nem feltétlenül anyagi javakkal lehet megfoghatóvá tenni – figyelmeztetett a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékének vezet?je.

Az igazi érték a másikra odafigyelés, ami viszont id?t igényel, a valóban fontos dolgokra azonban többnyire nincs id?nk, mert rohanunk. Gyakran ez a rohanás egyfajta menekülést takar, hogy a teend?kre hivatkozva ne kelljen szembesülni önmagunkkal. Így újra és újra könnyen besétálunk a vásárlásra buzdító reklámok csapdájába – mondta Perczel Forintos Dóra szakpszichológus, egyetemi docens az MTI-Press-nek.
Drága id?nket – és a pénzünket – elfecséreljük valami káprázatos tárgy megszerzésére, hogy meglepjük vele hozzátartozóinkat. A csili-vili ajándék azonban nem ritkán csak arra szolgál, hogy elfedjük vele: nincs rád id?m, ezzel kell beérned. Tudat alatt azért mindkét félben megbújhat valami hiányérzet, rossz szájíz lengheti át az ünnepi hangulatot, amelyb?l aztán kimarad a hitelesség és a valódi odafigyelés, holott valójában mindenki erre vágyik – utal rá a szakember.
Akár bevalljuk, akár nem, a bels? harmóniánk megteremtéséhez a jó emberi kapcsolatok a legfontosabbak, amelyek ápolására kit?n? alkalmat adnak az ünnepek. De ilyenkor is célszer? mérlegelni, hogyan gazdálkodjunk id?nkkel és energiánkkal. A buzgó háziasszony például jó szándékú igyekezetében, erején felül, többféle finom fogást, sütemények özönét készíti, hogy a család kedvében járjon. A nagy sütés-f?zésbe azonban belefárad, ett?l türelmetlenné válik, márpedig az asztal körül ül?k a több kedvesség fejében szívesen beérnék szerényebb lakomával is. Jellemz? módon a sokgyerekes családokban általában több id?, energia jut a mesélésre, közös játékokra, mint ott, ahol az „anyád, apád nem ér rá, ülj le és nézd a tévét.” Pedig többnyire egyke gyerekr?l van szó, ám a szülök értékrendje összekuszálódott, ez okozza az állandó id?zavart is. Nincsenek jelen, aminek következménye a rengeteg céltalanul cselleng?, magányos „kulcsos gyerek.” Aki feln?ve, családot alapítva, kell? szül?i minta nélkül maga is értékrendbeli és id?zavarral küszköd? apává, anyává válhat – hangoztatta a klinikai szakpszichológus.
A kapcsolatok elhanyagolása ilyenkor, az ünnepek környékén ütközik ki igazán a maga valójában. Amikor sokan rádöbbennek arra, hogy lényegében szeretethiányban szenvednek. Emiatt elkeseredhetnek, értelmetlennek kezdik érezni az életet, egyesek depresszióssá válnak  A pesszimizmus, negatív világlátás meglehet?sen jellemz? ránk, magyarokra – mondta Perczel Forintos Dóra.
Ezt jelzi, hogy az öngyilkossági listán a nemzetek közötti összehasonlításban az élen járunk, tehát súlyos a helyzet. A lista egyébként is árulkodó. Magas az öngyilkosság aránya Svédországban és Dániában is, holott ezek jóléti társadalmak, így aligha anyagi gondok állhatnak a háttérben. Amíg Dél-Amerikában és az arab országokban kevés az öngyilkos. E kultúrák értékrendjében ugyanis fontos a család és a családi kapcsolatok ápolása, a vallásosság mélyen átszövi a gondolkodást. Ez alapvet? biztonságot és éltet? er?t jelent, megóv a kétségbeesést?l, értelmet ad az életnek, az emberek még a sivatagi homokban is szilárd talajt érezhetnek a lábuk alatt – magyarázta.
A mai hazai közhangulat pedig – ahogy a karácsonyi vásárlások forgatagában is érzékelhet? – negatív indulatokkal terhelt. Márpedig ezt az általános frusztráltságot – a szakpszichológus szerint – nem lehet teljesen a világválság nyakába varrni. Hiszen a GDP – a bruttó hazai termék – figyelembe vételével a nálunk lényegesen szegényebb országok, mint például Koszovó, Moldova, Brazília, Mexikó lakosai elégedettebbek, mint mi magyarok. 
Az okok els?sorban a ránk jellemz? hibás szemléletmódban keresend?ek. Az életnívót nézve például túl magasak az elvárásaink. A t?lünk nyugatra fekv? országokból kimazsolázott kedvez? mutatókat szeretnénk átvenni, ez a vágyteljesít? gondolkodás aztán elégedetlenséget szül. A vágyak beteljesülésének elmaradásáért viszont nem magunkat, hanem másokat hibáztatunk, „a körülmények, a sok idióta, a korrupt politikusok.” Az elégedetlenség megterhel?, idegesít?, ezért morcosakká, magunkba fordulóvá, állandó zsörtöl?d?vé válhatunk. A panaszkultúra a hangulatunkra is rányomja a bélyegét és ezzel a környezetünk légkörét is rontjuk. Kedvez? jel, hogy az idei karácsonyi vásárlásoknál kevesebben költekeznek hitelre, mint korábban. Azaz egyre inkább megjelenik az érett személyiségre jellemz? bels? kontroll. Az elmúlt évek eladósodása sokakat megtanított a „csak addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér” igazságára.
Azért is érdemes felvállalni a felel?sséget saját nehézségeinkért, mert akkor tudunk változtatni a dolgokon – hívta fel rá a figyelmet a tanszékvezet?. Ha az ember magányos, mert elhanyagolta a családdal, a barátokkal a tör?dést, akkor a karácsony épp a legmegfelel?bb id?szak, hogy ezen változtasson. Sok az id?s, magányos ember, akik áthullnak a szociális háló lyukain. Karácsony táján, ha egyedül érezzük magunkat, az önsajnálat helyett nagyon is kínálkozik az alkalom egy rég elhanyagolt baráti kapcsolat felélesztésére, valamelyik egyedül lév? szomszéd meglátogatására, szívb?l jöv? apró ajándékkal mások megörvendeztetésére. Aktivizálásunk által megtapasztalhatjuk, hogy amikor adunk, akkor mi is kapunk – tanácsolta Perczel Forintos Dóra.