Hová lesznek a kilók, amiket leadunk?

Az orvosok, dietetikusok, személyi edz?k nagy része úgy tartja, hogy edzéskor a zsírt  elégetjük, és azt üzemanyagként energia vagy h?energia formájában felhasználjuk. Néhányan úgy vélik, kiválasztjuk a vizelettel, széklettel, ismét mások szerint izommá válik. Valamennyien többé-kevésbé tévedésben vannak.

ab-workoutA British Medical Journalban egy fizikus – Ruben Meerman – és egy biokémikus, aki a lipidekre specializálta magát – Andrew Brown – közzétette számításait arra vonatkozóan: hová is t?nik a háj.

“A túlzott szénhidrát és fehérje mennyiség, amit a táplálékkal veszünk fel,  trigliceridnek nevezett zsírsejtekké alakul át. Amikor fogyni vágynak az emberek, ezeket a triglicerideket kísérlik meg lebontani, miközben szeretnék megtartani zsírmentes tömegüket.

A trigliceridek háromféle atomból állnak: szén-, hidrogén- és oxigénatomból. Úgy lehet csak lebontani a triglicerid molekulákat, ha felbontjuk az atomok közötti kémiai kötést – oxidációval.”

A kutatók követték az atomok útját, ahogy elhagyják a testet. Úgy találták, hogy amikor 10 kg zsírsejtet oxidálunk, 8,4 kg széndioxiddá alakul át és kilélegezzük, 1,6 kg-ból víz lesz. Ahhoz, hogy 10 kg zsírt oxidáljunk, 29 kg oxigénre van szükség, ennyit kell belélegeznünk. Az oxidációs folyamat végs? soron 28 kg széndioxidot és 11 kg vizet termel.

A kutatók szerint ebben semmi új nincs, inkább csak nem értették meg egész pontosan a folyamatot. Az egyenletben benne van az energiakibocsátás, de a folyamat nem közvetlen, ahogy gondolnánk. Az anyagmegmaradás törvénye értelmében meglehet?sen nehéz az anyagot energiává alakítani.

Kalkulációik szerint a leadott háj 84 százalékát alapvet?en kilélegezzük. A fennmaradó 16 százalék vízzé alakul, amit verejtékké vagy vizeletté választunk ki.

A szerz?k becslése szerint ha egy órát, amit üldögéléssel töltöttünk eddig, mérsékelt tempójú edzéssé változtatjuk, a hétszeresére növekszik a légzésünk (és a metabolizmusunk) üteme. Megjegyzik azonban, hogy könnyen útját állhatjuk a fogyásnak, ha túl sokat eszünk, vagy ha helytelen ételeket eszünk.

Forrás:fuggetlen.com