Ennyi „esze” lenne egy baktériumnak? Új adatok a TBC terjedéséről

(MTI) – A korábbi elméletekkel ellentétben a tébécé talán mégsem állatoktól, hanem az embert?l ered. Egy nemzetközi kutatócsoport 70 ezer évvel ezel?tti, vadászó-gy?jtöget? afrikai csoportoknál találta meg a kórokozó els? lehetséges el?fordulását.

     A felfedezés cáfolja azt a hiedelmet, amely a tuberkulózist állati eredet?nek, és mindössze tízezer évesnek tartja – idézi a BBC hírszolgálata a Nature Genetics cím? szaklapban megjelent tanulmányt. Az évente több mint egymillió ember halálát okozó kór evolúciója a kutatók szerint szoros kölcsönhatásban zajlott az emberével.
Korábbi kutatások arra jutottak, hogy az emberi tbc a tízezer évvel ezel?tti újk?kori népességrobbanás idejéb?l származik, amikor a földm?velés elterjedésével növekedésnek indult az embercsoportok lélekszáma.
A kutatók a tbc-kórokozó 259 törzsének földrajzi és genetikai adatait elemezték, hogy rekonstruálják kialakulása történetét, és mindezt összevetették a Homo sapiens els? afrikai leleteivel.
„Azt fedeztük fel, hogy a baktérium és az ember felmen?i ugyanonnan, Afrikából származnak, csakhogy a kórokozó 60 ezer évvel id?sebb, mint eddig vélték. Alaposan alátámasztott feltevésünkkel meger?sítettük, hogy a tbc az emberben alakult ki, és a neolitikus népességrobbanás idején költözött át az állatokra” – jelentette ki Sebastian Gagneux mikrobiológus, a Svájci Trópusi és Közegészségügyi Intézet munkatársa, a kutatás egyik résztvev?je.
Arra a kérdésre is igyekeztek válaszolni a tudósok, hogyan tudott a kórokozó hatvanezer évet túlélni ilyen kis embercsoporton belül. A tbc szembeötl?, más betegségeknél nem tapasztalt vonása, hogy a fert?zés évekkel az els? tünetek megjelenése el?tt megtörténhet, azaz a baktérium képes hosszú id? elteltével is m?ködésbe lépni. Ez a lappangási képesség az, ami a tudósuk szerint életben tartotta a kórt az emberi evolúció hajnala óta.
    „Ha csak pár embert fert?zhet meg, nincs értelme megölnie ?ket, hiszen ezzel a saját halálos ítéletét mondaná ki, és az evolúció zsákutcájába küldené magát” – magyarázta Gagneux.
Ahogy azonban a népesség gyors növekedésnek indult, a tbc is aktívabb lett, egyre távolabb terjeszkedett. Tehát a neolitikumi népességrobbanással egyre több lett a baktériumhordozó ember, ezzel párhuzamosan pedig a tbc is sokkal fert?z?bbé vált.
„A kutatás következ? lépése az lehet, hogy a genetikai információ segítségével megfejtjük a mechanizmust, amely a lappangás és a m?ködésbe lépés mögött áll” – f?zte hozzá Inaka Comas, a kutatás vezet?je.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a betegség 1,4 millió ember halálát okozta 2011-ben. Ha a kutatók feltárják, hogyan fejl?dött együtt a tbc és az emberiség, talán megtalálják a visszaszorításának módját.