Egy házi szer:az almaecet

apple cider vinegar

Az ecet a természet egyik ajándéka az emberiségnek. Már id?számításunk el?tt 5000-ben a babilóniaiak készítettek a datolyapálma gyümölcséb?l bort és ecetet  és használták mint élelmiszert pácolásra, tartósításra. Ecetmaradványokat találtak az egyiptomi urnákban ie. 3000 -b?l, és találtak  kínai írott forrásokat  ie.1200 körülr?l. Ie. 400 körül Hippokratesz a modern orvoslás atyja már mézes almaecetet javasolt különböz? betegségek kezelésére beleértve a köhögést és a megfázást. Higított ecetb?l készült energetizáló italt  használtak az ókori Rómában és Görögországban  amely savanyú borból ( ami éppen ecetesedett?) vagy ecetb?l, vízb?l,  mézb?l és gyógynövényekb?l állt és a neve posca. Míg a görögök ezt mint orvosságot használták  a római hadseregben mindennapi itallá változott amely segített elkerülni  például a víz által okozott betegségeket.  A történelem során mint sebfert?tlenít? is el?került amely háborús id?szakban segítette a sebek tisztítását és a sebgyógyulást.

A francia folklór az almaecetnek (és a benne lev? gyógynövényeknek) még ennél is er?teljesebb hatást tulajdonít. A történet szerint a XVII. században a nagy pestisjárvány idején Marseilles-ben négy tolvaj garázdálkodott. Kifosztották a  házakat, a halottakat és a sírokat. A népek nemigen tör?dtek evvel lévén volt nagyobb bajuk, és amúgy is azt gondolták a tolvajokat utoléri a büntetés, mármint a pestis. De nem így történt. Végül  amikor elfogták ?ket a könnyebb halálért cserébe a bírák az elixír receptjét kérték amely megvédte ?ket a fekete haláltól. A recept amely a négy tolvaj ecetje  elnevezést kapta nem volt más mint almaecetben áztatott gyógynövények keveréke.

Ecet tehát volt és van -lesz is még sokáig biztosan-, így feltételezhet? hogy a vele kapcsolatos megfigyelések igen régr?l származnak, és több generáció tudását rejtik magukban.

Hogy készül az almaecet?

Mint minden más ecet a gyümölcsben lev? cukrok alkoholos erjedésen mennek keresztül egy éleszt?gomba segítségével -a cukorból alkohol lesz- majd egy második lépésben az alkoholból ecet képz?dik. Minél édesebb volt a gyümölcs, annál er?sebb lesz az ecet. Bármilyen ecetet nézünk a savas ízt a bennük lev? ecetsavnak köszönhetik, és ez egészül ki a gyümölcsre jellemz? egyéb anyagokkal. Az almaecet esetében ez a pektin,  B-vitaminok, C-vitamin, ásványi anyagok-nátrium ,kálium, foszfor,kálcium, magnézium és vas- nyomelemek, mint fluor ,és réz, valamint bioflavonoidok, citromsav, almasav, tejsav, enzimek és aminosavak.

Mire is használjuk mint házi szert

Itt természetesen nem a salátaecet következik  meg az ablaktisztítás, hanem azok az egészségügyi el?nyök amelyek  népi megfigyelésen alapulnak.

-csökkenti a vércukor szintet (2 vagy 3 kávéskanállal 2,4 dl vízhez)

-csökkenti a koleszterin szintet (2 vagy 3 kávéskanállal 2,4 l vízhez)

-el?segíti a fogyást ( 2 kávéskanállal 2,4 dl vízbe minden étkezés el?tt)

-tisztítja a b?rt zsíros aknés b?r esetén ( 2 ev?kanál almaecetet felhigítunk 2,4 dl vízzel ,majd evvel a folyadékkal naponta többször ecseteljük a pattanást. Másik változat : két csésze almaecetbe 45dkg reszelt tormát áztatunk két hétig ,majd a lesz?rt lével ecseteljük a pattanásokat.)

-eltünteti az öregségi foltokat:két teáskanál almaecet egy teáskanál hagymalével keverve és a foltokat naponta ecseteljük . Az eredmény két hét múlva látható.

-leszárítja a szemölcsöket

-korpás fejb?r esetén bedörzsölésre vagy egyszer?en hajöblítésre mint általában a többi ecet

-enyhíti az leégés tüneteit ( a gyulladt b?rt  almaecettel átitatott törülköz?vel kell borogatni)

-javítja a keringést és csökkenti a vérnyomást

-mindenféle csípés borogatására megfelel

-b?r és körömgombásodás kezelésére, áztatásra  és ecsetelésre

-hüvelyi gombás fert?zések kezelésére ül?fürd?nek vagy hüvelyöblítésre  (ez utóbbit ne nagyon próbáljuk ki, lévén ha nem találjuk el az oldat megfelel?  pH -ját  többet ártunk mint használunk)

-enyhíti az ízületi gyulladást és a merevséget ( a fájó ízület kezelésére egy ken?csöt kell készítenünk amely két tojás fehérjéb?l, 125 ml almaecetb?l és 60ml oliva olajból áll )

-csontritkulás esetén

-enyhíti a torokfájás és arcüreggyulladás tüneteit

-fokozza az emésztést

-ugyanúgy jó hasmenés mint székrekedés esetén

-az a fránya cellulit: három rész almaecet és  egy  rész  masszázsolaj ( ez annyira nem lehet régi megfigyelés hisz nagyanyáink nemigen ismerték a cellulit meg a masszázsolaj fogalmát)

-megfázás esetén pedig egy darab csomagoló  papírt áztassunk be almaecetbe  majd az egyik oldalára szórjunk fekete borsot és a borsos felével tapasszuk a mellkasunkra. Fedjük be meleg törülköz?vel és pihenjünk benne 20 percet.

-segít a szervezetnek megszabadulni a méreganyagoktól, késlelteti az öregedést, serkenti a gondolkodást

A fenti receptek közül néhány elég bizarrnak  t?nik – néhányat inkább ne próbáljunk ki – ezt a legutóbbi sort pedig már kicsit túlzásnak találom. Csak pár ev?kanál ecet és mindenki fiatal maradhat?

Összefoglalva az ajánlásokat :  2-3 teáskanál almaecet 2,5 dl vízhez adva ugyanúgy fogyasztható  bels?leg ahogy borogatás is készíthet? bel?le vagy esetleg lábfürd?. Megfázás esetén azonban csak a legbátrabbak  próbálják ki a borsos borogatást, fogalmam sincs mi lehet bel?le, vagy mennyire marja fel a b?rt.

Egy mer?ben más szemszög:mit tesz az orvostudomány ha szembe találja magát egy házi szerrel és az egészségügyi el?nyök ilyen széles skálájával.

  • A: nem tör?dik vele.
  • B: azt mondja nem igaz 
  • C: elkezdi vizsgálni 

Nos az almaecet vonatkozásában az a néhány  kutatás  talált némi igazolható hatást.  Ezek az étkezés utáni vércukorszint csökkent? hatás , a koleszterin szint csökkent? hatás és a fogyás el?segítése. Ezek a hatások akkor is megfigyelhet?ek ha naponta legalább egy egész almát elfogyasztunk. Persze minden egyes állítás alapos igazolásához sok pénzre és id?re lenne szükség,  de néhány a tapasztalat alapján szintén igaznak bizonyulhat, mégpedig a gyulladáscsökkent? hatása borogatás formájában, az ecsetelés és áztatás hosszú távon szintén hatékony lehet a b?r és a köröm  gombás fert?zése esetén.

Tartsuk mindig szem el?tt a házi szerek alkalmazásánál az esetleges veszélyeket : Az ecet ha er?s vagy higítatlan felmaródásokat okozhat a b?rön, a szájban a gyomorban.  A kutatások tükrében pedig egyes gyógyszerekkel együtt tartós és nagy mennyiség? szedése  nem ajánlatos . Ezek az inzulin, a vizelethajtó hatású tabletták és a Digoxin nev? szívgyógyszer.

Végül álljon itt a híres négy tolvaj ecet  receptje

Hozzávalók

2 ev?kanál apróra vágott friss levendula
2 ev?kanál apróra vágott friss rozmaring
2 ev?kanál apróra vágott friss menta
2 ev?kanál apróra vágott friss zsálya
2 ev?kanál apróra vágott friss majoránna
2 ev?kanál apróra vágott friss ánizsillatú izsóp
4 gerezd fokhagyma (hámozott és zúzott)
1 liter fehér bor vagy almaecet (lehet?leg nyers)

Tegyük a hozzávalókat egy jól záródó üvegbe és 7-10 napig hagyjuk állni napfényes helyen ,majd sz?rjük le.Szobah?mérsékleten tároljuk. A recept írója is inkább kulináris használatra ajánlja ezt a kivonatot , nem garantálja hogy segítene pestis esetén.

A recept forrása>>

Forrás: WebMD