A járványos méreteket ölt? fert?zések közül kiemelked? jelent?séggel bírt a fekete himl? (latinul variola vera). A múlt id? használatát az indokolja, hogy 1977. október 26-án regisztrálták az utolsó fekete himl? okozta természetes halálesetet Szomáliában és az els? himl?mentes év 1979. volt a Földön. (Már 1978. az els? himl?mentes év lett volna az emberiség történetében, de egy birminghami labor két munkatársa az intézet professzorának hibája miatt fert?z?dött. Egyik?jük közvetlenül a fert?zés miatt halt meg, a másik fert?z?dött maga a professzor volt, aki öngyilkos lett.) Szintén az egész Földdel kapcsolatos, nagy jelent?ség? tett volt, a himl? elleni véd?oltás felfedezése, ami Edward Jenner, angol orvos nevéhez f?z?dik. Ez volt az els? mesterséges immunizálás, az els? véd?oltás.

 A fekete himl? (variola vera) vírusa (Poxvirus variolae) csak az emberre veszélyes, csak emberi megbetegedést okoz. Molekuláris genetikai módszerrel vizsgálták a vírus eredetét és megállapították, hogy 16-68 ezer évvel ezel?tt különült el az afrikai rágcsálók rokon vírusaitól. A veszélyesebb változat, a variola major, 400-1600 éve jelent meg Ázsiában, a járványok többségéért ez az alfaj volt felel?s. Az általa okozott halálozás 25-40%-ot mutatott, de Amerikában, annak felfedezésekor, elérte a 80%-ot is ez az arány. A másik, a variola minor változat kés?bb jelent meg, enyhébb tüneteket okozott és a halálozási arány is kedvez?bb volt, 1% körül alakult.

A fert?zés lappangási ideje két hét is lehetett. Kezdetben általános tünetek: magas láz, rossz közérzet, fejfájás, majd influenzaszer? tünetek jelentkeztek szintén magas lázzal. Néhány, általában 2-4 nap elteltével a láz mérsékl?dött, de ekkor gombost?fejnyi foltok jelentek meg, kezdetben az arcon, majd az egész testen, melyekb?l ég? fájdalommal járó hólyagos kiütések alakultak ki. Ez az állapot hosszú hetekig is eltarthatott, majd a kiütések lassan, fokozatosan leszáradtak és megmaradtak a himl?helyek, amelyeket a népnyelv „ragyaként” ismer. A betegséget gyakorta kísérte az egyik, vagy mindkét szem elvesztése. A 18.-19. században a vakok csaknem 30%-a a himl? miatt veszítette el látását. Himnuszunk költ?je, Kölcsey Ferenc is a himl? miatt vált egy szemére vakká. Állapota hozzájárult visszahúzódó egyéniségének kialakulásához. El?fordult, hogy a fert?zés átvészelése a haj teljes vagy részleges kihullásával, esetenként súlyos végtagtorzulásokkal járt. Ezek a melléktünetek az emberiség nagy vezet?it sem kímélték. Így például I. Erzsébet és Joszif Sztálin is élete végéig igyekezett leplezni a himl? okozta testi hibáit.

 Kevés olyan, nagy járványokat okozó mikroba fordult el? a Földön, mint a himl? (talán ilyen még a pestis kórokozója). A 14. században dühöng?, ezrek pusztulását okozó „fekete halál” is valószín?leg a himl? volt. Több mint ezer éve már jól leírták India, Kína és az arab világ tudósai a betegség tüneteit. A fert?zés ezen országokból és Afrikából került át a frissen felfedezett Amerikába és Eurázsia területére. Az egyiptomi múmiák igazolják, hogy a fáraók közül többen, köztük V. Ramszesz is himl?ben halt meg.

Ismereteink nem nyújtanak száz százalékban bizonyosságot arról, hogy az id?nként pestisként leírt hatalmas járványok nem inkább himl? vírus okozta tömeges megbetegedések voltak-e (i.e. 430-ban az athéni pestis vagy a Bizáncot sújtó ún. Justitianus pestis). Európában csak a 6. század végén jelent meg a betegség. Az azték birodalmat második nekifutásra meghódító Cortés az els? látogatásával „ajándékozta” meg az ott él? lakosságot a himl? kórokozójával, akik korábban még nem találkoztak ezzel a fert?zéssel. Ennek következtében rendkívül fogékonyak voltak a fert?zés iránt, a járvány évtizedek alatt milliók pusztulását hozta. Az így katonailag és gazdaságilag megroppant azték és inka birodalom legy?zése már nem okozott gondot a spanyol armadának. Ugyanez a járvány kés?bb, a 19. század els? harmadában a préri-indiánok, „rézb?r?ek” tömeges vesztét is jelentette.

A fert?zés elleni védekezés legmegbízhatóbb formája a Jenner által elindított véd?oltás volt. Több ezer éve azonban Afrika és Ázsia népei már alkalmazták az ún. inokulációt, amikor fert?zött váladékot dörzsöltek nyílt sebekbe vagy porított himl?vart szívtak fel az orrukon át („egy csík himl?t kérnék” mondták). Ezzel egy enyhébb lefolyású megbetegedést idéztek el?, elkerülve a súlyos, sokszor halálos kimenetel? fert?zést. Az ilyen betegek azonban terjesztették a kórokozót és segítették az újabb és újabb járványok kialakulását. Az eljárást már az ókori Kínában is alkalmazták, azonban egy szerencsétlen haláleset és az orvos súlyos büntetése elfeledtette a megel?zésnek ezt a módját. Európában az inokuláció bevezetésében kiemelked? jelent?ség? szerepe volt a konstantinápolyi brit nagykövet feleségének, Lady Mary Wortley Montagou-nak, aki hazatérve Angliába, személyes példamutatásával bátorította hazája lakosságát, f?leg a n?ket, az ily módon történ? megel?zésre. A 18. század Európája pedig igen csak szenvedett a himl? vírus okozta járványtól; évente átlagosan 400 ezer ember halt meg. Mint korábban is, nem kímélte az uralkodókat sem, így I. József magyar király is a járványban vesztette életét 1711-ben. Az 1800-as évek végén, a jó megfigyel?képességgel megáldott Jenner látta, hogy a tehénhiml?vel fert?z?dött fej?n?k immunissá váltak a Variola vírussal szemben is. Így az inokuláció kiváltására kifejlesztett vakcinációt (vacca=tehén) kezdte alkalmazni a fert?zés megel?zésére, mely tehénhiml? vírust a 19. század közepe óta enyhe lefolyású fert?zést okozó Vaccina–vírusra cseréltek át az oltóanyagban. A véd?oltás gennyes búbot okozott az oltottak felkarján, az oltás helyén.

A véd?oltás eredményeként fokozatosan himl? mentessé vált Európa, majd Észak-Amerika és a többi földrész is. Az utolsó járvány Koszovóban tört ki, ahova egy Mekkából hazatér? zarándok hurcolta be, 175 fert?zöttb?l 35 halt meg. Természetes úton 1979 óta nem fert?z?dött senki.