Az agyi őssejtek szaporodását és differenciálódását segíti a kurkuma egyik összetevője

A Jülichi Idegtudományi Intézet (Németország) kutatói fölfedezték, hogy a kurkuma egyik vegyülete, az aromás turmeron előmozdítja az agyban az őssejtek szaporodását és differenciálódását.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy az aromás turmeron képes gátolni a mikroglia-sejtek aktiválódását. (Amikor azok aktiválódnak, az idegek gyulladását okozzák, ami összefügg bizonyos neurológiai rendellenességekkel.)

Azt, hogy az aromás turmeron hatással van az agy öngyógyító képességére, eddig nem tudták.

A kutatók az endogén idegi őssejtekkel foglalkoztak, amelyek a felnőttek agyában találhatók. Ezek az őssejtek idegsejtekké differenciálódnak, fontos szerepük van az agy öngyógyításában betegség esetén.

Élő patkányok agyába aromás turmeront fecskendeztek, majd képalkotó eljárással követve a folyamatot, megfigyelték, hogy az agy két területe (szubventrikuláris zóna – SVZ és a hippokampusz) nagyobb lett a kísérletben érintett patkányoknál, mint a kontrollcsoportnál. A kutatók úgy magyarázzák, hogy az SVZ és a hippokampusz az a két terület, amelyben a neuronok fejlődése végbemegy.

Ezek után patkány magzati (neurális) őssejteket tenyésztettek, 6 eltérő aromás turmeron koncentrációval, 72 órán át. Megállapították, hogy bizonyos koncentrációban a vegyület 80 százalékban előmozdította az őssejtek növekedését, anélkül, hogy sejthalál következett volna be. Ráadásul, a sejtek differenciálódása is felgyorsult a vegyület hatására.

“Több különböző vegyületről is leírták, hogy előmozdítja az őssejtek szaporodását az agyban, de kevés olyan szer volt, amelyik az őssejtek idegsejtekké való differenciálódását is előmozdítja. Az aromás turmeronnal folytatott kutatásunk közelebb visz bennünket a célhoz, a regeneratív orvostudomány megvalósításához” – jelentette ki Adele Rüger, a Stem Cell Research & Therapy folyóiratban megjelent írás vezető szerzője.

Forrás: fuggetlen.hu