Az agy elutasíthatja a negatív gondolatokat

Az emberi agy igen hatékony a jöv?re vonatkozó jó hírek feldolgozásában – idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk).A szakemberek úgy vélik, ez lehet az egyik oka annak, hogy az optimisták még az ellentétes tények ismeretében is meg?rzik pozitív szemléletmódjukat, egyesek képesek bármilyen negatív lehet?séget gyakorlatilag teljesen kizárni. A Nature Neuroscience cím? szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerz?i szerint a der?látásnak fontos egészségügyi el?nye van.
A University College London kutatói úgy találták, hogy a vizsgálatba bevont emberek 80 százaléka optimista volt még akkor is, ha nem így címkézte magát.
A tesztben részt vev? 14 embert el?ször kikérdezték arról, hogy nyolcvan különböz? esemény – például válás vagy rák – véleményük szerint mekkora valószín?séggel eshet meg velük. A következ? lépésben elmondták nekik, hogy a tapasztalatok alapján milyen valószín?séggel fordulnak el? ezek az esetek, és megkérték ?ket, hogy ezek ismeretében pontozzák újra saját esélyeiket.
A második és harmadik szakasz közben a résztvev?k agyi aktivitását szkenneléssel követték a kutatók. Amikor a hír – azaz a becslés, amelyet hallott az önkéntes – kedvez? volt, akkor az agy hibafeldolgozásban közrem?köd? részének, frontális lebenyének aktivitása jóval nagyobb volt. A kedvez?tlen információk hallatán a leginkább optimista embereknél volt a legkisebb a frontális lebeny aktivitása, és a legkevésbé der?látóknál a legnagyobb. Ez azt jelenti, hogy az agy kiválasztja, milyen tényre figyel oda inkább.
Tali Sharot kutatásvezet? egy példán keresztül mutatta meg az optimista és a borúlátóbb szemlélet között tapasztalt különbséget. A rák 30 százalékos valószín?séggel jelentkezhet valakinél élete során. Amikor egy önkéntes eredetileg 40 százalékra tette saját magánál ennek kockázatát, majd megtudta a tapasztalati valószín?séget, akkor az újraértékelési körben jelent?sen módosította eredeti véleményét, 31 százalékra csökkentette a vélt kockázatát. Ha azonban valaki eredetileg csak 10 százalék kockázatot feltételezett, a valós esély megismerése után csak igen kicsit változtatott eredeti jóslatán, alig növelte az elvárt kockázatot.
„A +dohányzás öl+ üzenet nem m?ködik azoknál, akik úgy vélik, hogy saját rákkockázatuk alacsony. A válások aránya 50 százalék, ám az emberek nem gondolják úgy, hogy ez rájuk is vonatkozik. Agyunkban egy igen alapvet? elfogultság m?ködik – magyarázta Sharot. – A jelenség jó oldala, hogy felmérések szerint ritkábban fordulnak el? bizonyos betegségek, például szívroham vagy rák az optimistáknál, a rossz oldala azonban, hogy alulbecsülhetjük a kockázatokat.”