Articles by Dr. Kiss Gabriella

Egy rövid alvás megjavítja a memóriánkat

Helyesebben szólva, nem is megjavítja a rövid alvás az emlékezést, hanem szinten tartja, azon a szinten, amit elért – közvetlenül a tanulási fázis végeztével. A Saarland University neuropszichológusai kimutatták, hogy “már egy 45 – 60…


A modern gyermeknevelés hátráltatja az agyfejlődést

„Az 50 évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva az amerikai ifjúság életesélyei romlanak” – jelentette ki Darcia Narvaez, a University of Notre Dame pszichológia professzora, aki a gyermekek morális fejlődésére specializálta magát, és arra, hogy a korán…



Mire jó a máriatövis, az Év Gyógynövénye-2013

A máriatövist a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2013-ban az Év Gyógynövényének választotta (www.evgyogynovenye.hu). Az alábbi írás célja, hogy szakszerű információkat nyújtson ezzel a gyógyászatilag igen értékes növénnyel kapcsolatban. Máriatövis – természetes májvédelem A máriatövis…


A kukorica, a pellagra és a vámpírok

A hiedelmek és az orvostudomány nem megfelelő fejlettsége igen furcsa végeredményhez tud vezetni, ami ma már inkább  úgy hangzik mint egy  misztikus mese. A történet aztán fordulatot vesz és a betegséget hozó azték ajándékból alapvető…




Cink – mire jó

Ez az ásványi anyag a testben mindenütt megtalálható. A cink szorosan kapcsolódik a szervezet számos rendszeréhez, mivel elengedhetetlen olyan alapvető funkciók működéséhez, mint például az emésztés, szaporodás, növekedés. A jótékony hatásainak listája kiterjedt és néha…