Kezdetben volt a tavasz és a rózsa, mely ugyan keletr?l érkezett de a Rómaiak annyira megszerették, hogy megtették a tavasz hivatalos virágává. Különös ellentét olvad össze a római rózsakultuszban. Egyfel?l megjelenik benne az életöröm, az életigenlés, a szerelem, másfel?l viszont a halál virágaként is tisztelték. A mai május 11.-ére es? rosalia néven ismert rózsaünnepek is kett?s értelm?ek voltak, egyrészt ünnepelték a tavasz érkezését, másrészt pedig a halottak napját.

A korai keresztények még ellenszenvvel fordultak a rózsa felé, I Kelemen pápa még b?nnek min?sítette a rózsadíszt, ezen megítélés mindaddig fennállt, míg I. Constantinus meg nem keresztelkedett. I. Constantinus ezen cselekedetével vált elfogadottá a rózsaünnep, amit kés?bb a kereszténység a maga hitvilágába olvasztott és így lett abból a pünkösd, ami a húsvét ünnepéb?l szakadt ki. A húsvéti bárány és díszeinek szentelése nagy ünnepségek keretében folyt le s hasonló ünnepélyességgel szentelte meg kés?bb a pápa a szent rózsát is, húsvét után az ötvenedik napon. Mivel pedig a húsvét neve a zsidó eredet? pascha (pászka), pünkösdöt a rózsák húsvétjának: pascha rosarum-nak nevezték el. A déli országokban ma is rugiada és pasqua rosa a pünkösd neve, az északibb országokban azonban a pentecostes szó ment át a népies használatba, német nyelvterületen pfingsten, ebb?l lett magyarban a pünköst, pünkösd.

Viszont akadt egy kis gond a középkori rózsával, miszerint minél hidegebb az éghajlat annál kés?bb virágzik, ez a mi vidékünkön már nyár elejére esett. Ezen gyakorlati okokból kellett keresni egy másik alkalmasabb virágot a pünkösdi ünnepre. Így esett a választás a rózsára hasonlatos virággal rendelkez? Bazsarózsára (Paeonia officinalis).

A mediterrán vidékeken két bazsarózsa fajta honos a Paeonia officinalis és a Paeonia mascula. Mindkét növényt gyógyszerként tisztelték az antik világban, bár a Paeonia mascula magjainak fogzást el?segít? hatását már akkor is csak babonának tartották, miként azt is, hogy a Paeonia officinalis gyökerét éjjel, holdvilágnál kell kiásni. A kiásott gyökeret köszvény ellene használták. Latin nevét Paiontól az istenek orvosáról, a gyógyfüvek istenér?l kapta.

A történet szerint amikor az alvilág sötét istene, Pluto megbetegedett, Paionhoz fordult. Paion pedig annak a növénynek gyökerével gyógyította meg, amelyiket mi ma bazsarózsának nevezünk, talán ezért is kapta a tudományban paionia, kés?bb latinos paeonia nevét.

Az antik világban a bazsarózsát, els?sorban a gyökér porát és a virág szirmait – a kor közkedvelt szerelmi bájitalaiba is belekeverték. Az arab orvosok cukorbaj elleni orvosságként ajánlották felhasználásra. A népi gyógyászatban kés?bbi id?kben kezdték el használni emésztési panaszok, húgyk?, rendszertelen és fájdalmas menstruáció kezelésére is. A növény virágából és gyökeréb?l f?zetet vagy teát készítenek, amely a már említett hatások mellett lassítja a bélmozgást (perisztaltikát), sikeresen alkalmazható hányás, has-kólika és hasmenés ellen, valamint fejfájás és depresszió kezelésére. Meg kell említeni azonban, hogy a bazsarózsa enyhén mérgez? gyógynövény, azaz használatakor érvényes az ismert “mindent csak mértékkel” szabály. Túladagolásnál a bazsarózsa készítmények gyomorbántalmakat, bélhurutot okozhatnak. A gyógynövény vérhígító hatású, ezért várandós és szoptató kismamáknak, valamint véralvadást befolyásoló gyógyszert szed?knek ellenjavallott a használata.