A népszerű gyomorégés elleni gyógyszerek vesekárosodást okozhatnak

A Washington University kutatói nagyszabású epidemiológiai vizsgálatot végeztek: több, mint 170 000 ún. proton pumpa gátló gyógyszer (Prevacid, Prilosec, Nexium, Protonix stb, amely csökkenti a gyomorsav-termelést) új felhasználóit, illetve egy másik fajta gyomorsav-csökkentőt (histamin H2 receptor blokkolót) szedőket figyeltek meg öt éven át.

Arra az eredményre jutottak, hogy a proton pumpa gátló – PPI – hatóanyagú gyógyszert használóknál 28 százalékkal növekszik meg a vesekárosodás kockázata. Ezen felül, a PPI-t szedőknél lényegesen gyakrabban alakul ki veseelégtelenség kockázata, mint a H2 receptor-blokkolót szedőknél.

„Az általános feltételezés szerint a PPI-k biztonságosak” – mondja Ziyad Al-Aly, a kutatás vezetője. „A PPI-k ezért nem mentek keresztül olyan alapos vizsgálaton, mint más gyógyszerek, sem a kezelés indokoltságát, sem a terápia hosszúságát illetően.”

Voltak hasonló, veszélyre figyelmeztető kutatások, például a Johns Hopkins Egyetemé, amelyek ugyanerre a következtetésre jutottak, más vizsgálatok egyéb problémákra hívták föl a figyelmet, mint pl. csonttörésre, fertőzésekre.

„A nefrológusok ezelőtt is tudatában voltak annak, hogy a PPI-k képesek károsítani a vesét, egy allergiás reakció alapján, de erről azt gondolták, hogy rendkívül ritkán fordul elő. Kutatásunk bebizonyította, hogy a vesekárosodás sokkal gyakoribb, mint bárki is gondolta volna.”

Mivel ez epidemiológiai kutatás, nem nyújt rá bizonyítékot, hogy a PPI-k okozzák a vesekárosodást. De ezt a negatív kapcsolatot érdemes komolyan venni, különösen azért, mert a PPI-k használata széles körben elterjedt.

Valószínűleg 15 milliónál jóval többen szedik a PPI-ket, mivel anélkül is meg lehet vásárolni, hogy az orvos felírná. (Az USA-ról van szó)

Azért olyan népszerűek ezek a gyógyszerek, mert gyorsan enyhítik a gyomorégés tüneteit.

„Az orvosoknak és a nagyközönségnek tisztában kell lenniük a kockázattal, és korlátozni kell a PPI-k szedését arra az esetre, amikor orvosilag indokolt, és csak a lehető legrövidebb ideig tanácsos szedni.’

Független.hu

Akkor menjünk tovább ezen a vonalon.

más vizsgálatok egyéb problémákra hívták föl a figyelmet, mint pl. csonttörésre, fertőzésekre.

Mik is azok az egyéb problémák amikre hosszas szedés esetén gondolnunk kellene ezzel a gyógyszercsoporttal kapcsolatban.Ugyanis ezeket a gyógyszereket igen gyakran írják fel közepesen súlyos vagy súlyos gyomorsavval kapcsolatos betegségek esetén, valamint például a nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszerek okozta  felső gasztrointesztinális (GI) sérülés megelőzésére.

A túlzott savképződést ugyan  megszüntetjük a segítségükkel, de ezzel együtt megszűnnek azok az előnyös hatások is amelyeket csak a  gyomorban keletkező erősen savas kémhatás idézhet elő. Az összefoglaló tanulmány az USA-ban készült, viszont Magyarországon is igen sokan, és egyre korábbi életkorban szednek PPI gyógyszereket amelyeket egyszerűen csak gyomorvédőként emlegetünk. (Saját tapasztalat szerint például  középiskolai stressz, érettségi, vizsgadrukk is szerepel az okok között amelyek miatt már 14-18 éves fiataloknak is felírjál ezeket a gyógyszereket. )

Hatás a vitaminok és ásványi anyagok felszívódására

Aggódhatunk egy kicsit a vasfelszívódás miatt: a táplálékkal bevitt vas többsége nem -hem kötésű vas .( Nem hem-kötésű vas van minden növényi eredetű élelmiszerben.) Hogy felszívódjon a  sósav segítségével ferri -vasból  ferro-vassá kell alakulnia.Van bizonyíték arra, hogy ez a folyamat összefüggésben van a gyomor savas kémhatásával, valamint a gyomorváladékban megjelenő  a C-vitamin hatékonyságával. Ez utóbbi  úgy működik, mint egy redukáló anyag, és megakadályozza az oldhatatlan vegyületek kialakulását. A PPI-k csökkenthetik a  szájon át szedett C-vitamin biohasznosulását. (A legtöbb esetben a vas felszívódási zavart  kezelni lehet olyan  vas-kiegészítőkkel, amelyek felszívódnak független a gyomorsavtól  és a C-vitamintól.) A hipotézist a kémia logikája mentén el lehet fogadni, viszont elég nehéz bebizonyítani az egyértelmű összefüggést. Ennek ellenére egy kisebb tanulmánynak sikerült : a hosszú távú PPI szedés  a heamtológiai indexek romlásához vezetett. ( Az összefüggés még  nem kellően vizsgált a gyakorlatban)

Mi van a kálciummal. A kép elég vegyesnek tűnik, egyik összefoglaló elemzés összefüggést lát a csontritkulás, a csípőtájéki törések és a PPI gyógyszerek rendszeres hosszútávú szedése között, a másik elemzés pedig nem. Ha csupán kémiai összefüggést keresünk azt biztosan megtalálhatjuk a savas kémhatás, és egyes kálciumsók felszívódása között. Ennek a gondolatmenetnek a mentén ha a vér kálcium tartalma csökken, a szervezet ezt az egyensúlytalanságot valahogy próbálja megszüntetni és a csontokból mobilizálja a kálciumot.

Bár a romló B12-vitamin felszívódás, és az kálcium esetlegesen szintén csökkenő felszívódása   növelhetné az oszteoporózis veszélyét, egy másik összefoglaló elemzés mégis azt mondja nem nő a csonttörések veszélye hosszan tartó PPI-szedés következtében sem. (Mire kiderül melyik elemzésnek lesz igaza vagy csontritkulásunk lesz vagy sem.)

A magnézium. Néhány esetben  a  hypomagnesiaemia  összefüggésbe hozható volt  a hosszú távú PPI használattal. A betegek a súlyos magnézium hiány miatt kórházi ellátásra szorultak. Az esetek kb. 25%-ában annak ellenére alakult ki a hiányállapot, hogy a betegek magnézium kiegészítőket szedtek. A magnéziumszint normalizálódása nyilvánvaló összefüggést mutatott a PPI típusú gyógyszerek elhagyásával, illetve amikor a betegek ismételten elkezdték alkalmazni a PPI-ket, a hypomagnésiaemia kiújult. Ilyen típusú súlyos magnézium hiány ritkán alakul ki, de vannak olyan betegek akik hajlamosak lehetnek a magnézium veszteségre bélrendszeri felszívódási zavarok, vesebetegség vagy  izomsorvadás miatt. A PPI-k szedése esetleg még ronthat a helyzetükön. Megmagyarázhatatlan hátterű magnéziumhiány esetében a PPI tipusú gyógyszereket tanácsos lecserélni .

Vitamin B12: A gyomorsav részt vesz a B12-  vitamin  felszívódásában azáltal, hogy megkönnyíti annak felszabadulását étrendi fehérjéből.  Mivel a B12 felszívódás függ a gyomorsavtól, elméletileg a hosszú távú PPI használat ronthatja az egyén abszorpciós képességét. A legjobban veszélyeztetettek ebből a szempontból az idősek és az alultáplált betegek.

A PPI-k visszaütnek: vagyis abbahagyásukkor nemcsak a kezelés előtti állapot tér vissza, de a tünetek súlyosbodhatnak. A jelenség  neve Rebound Acid Hypersecretion (RAH). Gyomorégés, savas felböfögés, diszpepszia , és ismét el kell kezdeni az épp abbahagyott pirulákat.

Patkányokban hosszútávú biztonságossági vizsgálatok során (melyet omeprazol hatóanyaggal végeztek) gyomor carcinoid tumor kialakulását okozták. Ezt a hatást  természetesen emberen nem lehet vizsgálni, így bizonyítani sem.

A protonpumpa -gátlók és a fertőzésveszély közötti összefüggés: a gyomor savassága a szervezet egyik fő védekezési mechanizmusa. Megpróbálja sterilizálni az emésztőrendszer felső traktusát, megakadályozni a bakteriális kolonizációt és befolyásolja a normális bélflórát. A PPI-k növelik a pH-t és teret engednek oda nem való baktériumok szaporodásának. Egy 2007-es meta-analízis  volt az első amely valószínűsítette, hogy  a bélben a  fertőzések kockázata a háromszorosára emelkedik a PPI használók között, beleértve a Salmonella, Campylobacter és Shigella fertőzéseket. Különösen veszélyeztetettek az idős, egyéb társbetegségekkel küzdő betegek a C. difficile -asszociált hasmenés vonatkozásában.

PPI kezeléshez társítható tüdőgyulladás :A krónikus savcsökkentés elméletben lehetővé teszi  baktériumok túlélését  és esetleges kolonizációját  tápcsatorna felső részeiben így megkönnyítve azok aspirációját vagyis a kórokozók  áttelepülését  a tüdőbe. Ez különösen a közösségben szerzett tüdőgyulladásos megbetegedésekre lenne igaz. Hollandiában 70%-os, Dániában 50%-os kockázat növekedést tudtak kimutatni. Az adatok statisztikai korrigálása  után azonban ez a megnövekedett kockázat már nem volt bizonyítható. ( Megjegyzés: úgy gondolom -bár a puszta számok talán azt mutatják nincs összefüggés – a gyomorsósav ” jótékony fertőtlenítő” hatása mégis valóságos gátja bizonyos kórokozók elszaporodásának.)

A végére egy igazán meglepő kérdés:megnövekedik-e a demencia kockázata   rendszeresen PPI típusú gyógyszereket szedők körében, vagy sem?

A tanulmány a legnagyobb németországi kötelező egészségbiztosító adatain alapul amelynek a teljes népesség kb. egyharmada a tagja, ezen belül az idősek kb. 50%-a. Az elemzésbe 73679 75 éves, vagy annál idősebb embert vontak be, akiknek a vizsgálat kezdetén  nem volt demenciája.  A tanulmány során(2004 – 2011), 29510 alanynál diagnosztizáltak demenciát. Több mint felénél (59,0%)  legalább két különböző típusú demenciát állapítottak meg.

A rendszeres PPI felhasználók azok voltak, akik legalább egy receptet kiváltottak negyedévenként omeprazol, pantoprazol, a lanzoprazol, ezomeprazol, vagy rabeprazol hatóanyaggal. Ezeknek a betegeknek a  körében szignifikánsan magasabb volt a demencia  kockázata, mint azoknál akik nem szedtek ilyen típusú gyógyszereket. A tanulmány csupán egy statisztikai összefüggésre világít rá, és nem azt mondja hogy a PPI típusú gyógyszerek demenciát okoznának. A valódi ok-okozati összefüggés további vizsgálatokat igényel.

Akkor még nem ejtettem szót arról ahogyan a PPI-k megváltoztatják-csökkentik vagy növelik- az egyéb gyógyszerek hatását.

És végül

A cikk abból az apropóból született hogy mindenki aki tartósan ilyen típusú gyógyszert szed figyeljen fel a tüneteire, gondoljon az összefüggésekre, esetleg próbáljon változtatni az életmódján és a szokásain. Ha a fenti összefüggéseknek csak a fele igaz már az is sok!

Forrás:

www.scleroderma.org

Proton Pump Inhibitors Linked to Dementia

Long-term Consequences of Chronic Proton Pump Inhibitor Use