Napi négy csésze kávé csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát

Napi legalább négy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát – derült ki az amerikai Dana-Farber Rákintézet nagyszabású tanulmányából.

    A vizsgálat majdnem ezer olyan ember bevonásával készült, akiknél m?tétet és kemoterápiát is alkalmaztak a vastagbélrák kezelésére. A Journal of Clinical Oncology cím? folyóiratban közölt eredmények szerint a kávéfogyasztás azoknál bizonyult a legjótékonyabb hatásúnak, akik napjában négy vagy több csészével fogyasztottak a ned?b?l – vagyis nagyjából 460 milligrammnyi koffeint vettek magukhoz.
Ezeknél a pácienseknél 42 százalékkal kisebb volt a valószín?sége a rák kiújulásának, mint a kávét nem fogyasztóknál és 33 százalékkal kisebb valószín?séggel haltak bele a rákba vagy egyéb betegségbe. Napi két-három csésze kávé jóval szerényebb jótékony hatással bírt, míg napi egy vagy kevesebb csészényi kávé csupán minimális védelmet jelentett.
Az ígéretes eredmények ellenére a tanulmányt vezet? Charles Fuchs óva inti a nem kávézó pácienseket attól, hogy elkezdjenek kávézni – olvasható a The Daily Mirror cím? brit napilap internetes oldalán.
„Ha valaki rendszeres kávéfogyasztó és vastagbélrák miatt kezelik, akkor ne hagyja abba a kávézást. Ha azonban nem iszik kávét és azon gondolkodik, hogy elkezdjen, el?ször mindenképpen konzultáljon az orvosával” – jegyezte meg a szakember, hangsúlyozva, hogy további tanulmányokra lesz szükség a friss eredmények meger?sítéséhez.
A mostani tanulmány az els? a világon, amely összefüggést mutatott ki a koffeintartalmú kávé és a vastagbélrák kiújulásának kockázata között.
Számos közelmúltbeli tanulmány eredményei sugallják, hogy a kávé védelmet nyújthat a rák különböz? típusainak, köztük a posztmenopauzális (változókor utáni) eml?rák, a melanóma, a májrák és a prosztatarák kialakulásával szemben. (http://www.mirror.co.uk/news/uk-news/bowel-cancer-re-occurrence-slashed-6270645)

(MTI)