Ahová az orvos már nem jut el…

…ott segít a macskakarom

Az amazóniai esőerdők tropikus területeiről származó liános növényről már sokat olvashattunk, az emberi szervezetre kifejtett hatásai azonban olyannyira fontosak és intenzívek, hogy érdemes a vele kapcsolatos ismereteinket kicsit felfrissíteni, esetleg kiegészíteni.

Egy ősi legenda szerint a macskakarmot (Uncaria tomentosa), valamint annak hatásait az Ashaninka törzs egyik harcosa fedezte fel. Az amazóniai dzsungelben vadászott, amikor súlyosan megsebesült, és már a halált várta. Ám ekkor megpillantott egy Otorongo tigrist, amint éles karmaival és fogaival éppen szétszaggat egy erős liánnövényt, majd kiissza a kifolyó nedvet. A tigris ez után erővel telve felugrott, és vadászatra indult, zsákmányolt egy őzsutát.

Nem csak indián név

A sérült harcos mindezt látva, utolsó erejét megfeszítve, elkúszott ehhez a növényhez, hogy ő is igyon a levéből. Ereje szinte azonnal visszatért, sebei begyógyultak. Miután visszament a törzséhez, elmesélte a vele történteket. A többi harcos úgy hitte, mindez az istenek üzenete, ezért a növényt elnevezték vilcacorának, ami kecsua nyelven „szent növényt” jelent.

A növény egyéb nevei – Uña de Gato, Cat’s Claw, macskakarom – egyrészt az említett legendára, másrészt a növény karomszerű tüskéire utalnak, amelyek segítségével felkapaszkodik a magas fákra.

A macskakarom az uncariák családjába tartozik. Megközelítőleg 60 fajtája van. Közép- és Dél-Amerika nyugati területein kívül megtalálható Afrikában és Ázsiában is. Legelterjedtebb fajtái: az Uncaria tomentosa (sárgásfehér virágai vannak) és az Uncaria guianensis (nagy, pirosas virágokkal, amelyek narancssárga árnyalatokban is díszeleghetnek). A növények akár 30 m magasra is megnőnek, és törzsük átlagosan 30 cm átmérőjű. Hatásaik szinte teljesen megegyeznek.

Út az esőerdőből a nagyvilágba

Az indiánok emberemlékezet óta használják a növény belső kérgét és gyökerét. A férfiak a vitalitásért és a férfias erőért fogyasztották, a nők pedig azért, hogy gyorsan erőre kapjanak szülés után, vagy akár fogamzásgátlóként is használták. Érdekes megfigyelés, hogy az ősz haj gyakori alkalmazás következtében visszanyeri eredeti színét.

A nyugati civilizáció tudósai és kutatói kezdetben nem szenteltek különösebb figyelmet a macskakaromnak. A vele végzett első kísérletek eredményeit 1952-ben hozták nyilvánosságra Franciaországban. Az igazi érdeklődés a növény iránt csak a 20. század 80-as éveiben kezdődött, amikor bebizonyították a vilcacora immunológiai, rákellenes és további kiváló gyógyító hatásait. Ez a nem mindennapi figyelem késztette az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) arra, hogy 1994-ben, Genfben nemzetközi konferenciát rendezzen, amelynek egyetlen és központi témája a macskakarom volt.

Értékes hatások

A macskakarom elsősorban regeneráló, allergiaellenes, antioxidáns, immunstimuláló és nem utolsósorban rákellenes hatásai miatt oly nagyon keresett. Rendszeres fogyasztása főleg esős, hűvös napokon ajánlott, hiszen ilyenkor segít megóvni szervezetünket a megfázásos betegségektől, valamint átsegít a nedvesség és hideg okozta, fájdalmas gyulladásos folyamatokon. A macskakarom hatékonyan veszi fel a harcot az ízületi gyulladással, jótékonyan hat a fájó ízületekre, ínakra, ínszalagokra. Kiválóan alkalmazható gyulladások, gyomorfekély, menstruációs problémák és húgyúti fertőzések esetén. Feloldja a vérrögöket, amivel segít megelőzni a trombózis, illetve az azt követő agyvérzés és szívinfarktus kialakulását. Segítséget nyújt asztma, Crohn-betegség, cukorbetegség, vérszegénység fennállásakor; segít fenntartani a jótékony bélmikroflórát; előnyös depresszió, alvászavar és krónikus fáradtság tünetegyüttes ellen. Csökkenti a magas vérnyomást. “Zsírfogónak” is nevezik (mert mérsékli a vérzsírszintet), és a prosztata sejtjeinek rosszindulatú burjánzása esetén ugyancsak nagy sikerrel alkalmazható. A dohányosok (akár aktívak, akár passzívak) rendszeresen fogyasztásával megelőzhetik (vagy késleltethetik) a hörghurut, a köhögés és a tüdőrák kialakulását.

Külsőleg, akár borogatás formájában, lábszárfekélyekre és egyéb bőrproblémákra is jól felhasználható. A macskakarmot állatok is fogyaszthatják (adagolását az állat súlya szerint célszerű beállítani).

Daganatellenes aktivitás

Hatóanyagai közül kiemelkedik az uncarin F alkaloid, amely jól alkalmazható leukémia kezelésében – anélkül, hogy gátolná a csontvelő új védősejtjeinek a termelődését. Kemoterápia esetén javasolt a macskakarom tea fogyasztását 3 nappal a kezelés előtt felfüggeszteni, majd 3 nappal a kemoterápia után folytatni. A lábadozás folyamata, valamint a rákellenes és antimutagén hatások ily módon annyira felgyorsulnak, illetve felerősödnek, hogy a vegyi anyagok sokkal gyorsabban kiválasztódnak a szervezetb?l.

Ellenjavallatok, reverz reakció

A macskakarom rendkívül hatékony gyógynövény, ezért mindenképpen figyelembe kell venni a lehetséges ellenjavallatokat is. Fogyasztása nem javasolt várandós és szoptató kismamáknak (azoknak sem, akik szeretnének teherbe esni), 3 év alatti gyermekeknek, valamint csontvelő- vagy szervátültetésen és transzfúzión átesett betegeknek. A gyógynövényből készült teát ne fogyasszák továbbá az inzulinpótlásra szoruló cukorbetegek, a hormonkezelés alatt állók, vagy immunszupresszív gyógyszereket szedő személyek.

reverz reakció különböző lehet (izzadás, fáradtság, gyakori vizelési inger, elszíneződött széklet stb.) Öt napig normálisnak tekintendő ezek megjelenése. Öt nap elteltével azonban fokozatosan meg kell szűnniük.

Ha ez nem történik meg, vagyis az említett tünetek 5 nap után sem múlnak, akkor csökkentse az adagot, mert valószínű, hogy szervezete telítődött a hatóanyagokkal. Ne feledje, hogy a macskakarom tea fogyasztásával együtt a bevitt folyadék mennyiségét is növelnie kell!

Tipp

A macskakarom adjuvánsként hat, vagyis segítő, kiegészítő, megerősítő hatású. Kombinálhatjuk más gyógynövényekkel; így felerősítik, kiegészítik, harmonizálják egymás hatásait.

***

A betegségek nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Ezért ne feledkezzen meg a megelőzésről, használja a természet kincseit, éljen aktívan, és gondolkodjon pozitívan!

Írta: Zlatuše Knollová

Szakmailag ellenőrizte és kiegészítette: Németh Imréné Éva