Kezdetben volt a tavasz és a rózsa, mely ugyan keletről érkezett de a Rómaiak annyira megszerették, hogy megtették a tavasz hivatalos virágává. Különös ellentét olvad össze a római rózsakultuszban. Egyfelől megjelenik benne az életöröm, az életigenlés, a szerelem, másfelől viszont a halál virágaként is tisztelték. A mai május 11.-ére eső rosalia néven ismert rózsaünnepek is kettős értelműek voltak, egyrészt ünnepelték a tavasz érkezését, másrészt pedig a halottak napját.
A korai keresztények még ellenszenvvel fordultak a rózsa felé, I Kelemen pápa még bűnnek minősítette a rózsadíszt, ezen megítélés mindaddig fennállt, míg I. Constantinus meg nem keresztelkedett. I. Constantinus ezen cselekedetével vált elfogadottá a rózsaünnep, amit később a kereszténység a maga hitvilágába olvasztott és így lett abból a pünkösd, ami a húsvét ünnepéből szakadt ki. A húsvéti bárány és díszeinek szentelése nagy ünnepségek keretében folyt le s hasonló ünnepélyességgel szentelte meg később a pápa a szent rózsát is, húsvét után az ötvenedik napon. Mivel pedig a húsvét neve a zsidó eredetű pascha (pászka), pünkösdöt a rózsák húsvétjának: pascha rosarum-nak nevezték el. A déli országokban ma is rugiada és pasqua rosa a pünkösd neve, az északibb országokban azonban a pentecostes szó ment át a népies használatba, német nyelvterületen pfingsten, ebből lett magyarban a pünköst, pünkösd.
Viszont akadt egy kis gond a középkori rózsával, miszerint minél hidegebb az éghajlat annál később virágzik, ez a mi vidékünkön már nyár elejére esett. Ezen gyakorlati okokból kellett keresni egy másik alkalmasabb virágot a pünkösdi ünnepre. Így esett a választás a rózsára hasonlatos virággal rendelkező Bazsarózsára (Paeonia officinalis).
A mediterrán vidékeken két bazsarózsa fajta honos a Paeonia officinalis és a Paeonia mascula. Mindkét növényt gyógyszerként tisztelték az antik világban, bár a Paeonia mascula magjainak fogzást elősegítő hatását már akkor is csak babonának tartották, miként azt is, hogy a Paeonia officinalis gyökerét éjjel, holdvilágnál kell kiásni. A kiásott gyökeret köszvény ellene használták. Latin nevét Paiontól az istenek orvosáról, a gyógyfüvek istenéről kapta.
A történet szerint amikor az alvilág sötét istene, Pluto megbetegedett, Paionhoz fordult. Paion pedig annak a növénynek gyökerével gyógyította meg, amelyiket mi ma bazsarózsának nevezünk, talán ezért is kapta a tudományban paionia, később latinos paeonia nevét.
Az antik világban a bazsarózsát, elsősorban a gyökér porát és a virág szirmait – a kor közkedvelt szerelmi bájitalaiba is belekeverték. Az arab orvosok cukorbaj elleni orvosságként ajánlották felhasználásra. A népi gyógyászatban későbbi időkben kezdték el használni emésztési panaszok, húgykő, rendszertelen és fájdalmas menstruáció kezelésére is. A növény virágából és gyökeréből főzetet vagy teát készítenek, amely a már említett hatások mellett lassítja a bélmozgást (perisztaltikát), sikeresen alkalmazható hányás, has-kólika és hasmenés ellen, valamint fejfájás és depresszió kezelésére. Meg kell említeni azonban, hogy a bazsarózsa enyhén mérgező gyógynövény, azaz használatakor érvényes az ismert “mindent csak mértékkel” szabály. Túladagolásnál a bazsarózsa készítmények gyomorbántalmakat, bélhurutot okozhatnak. A gyógynövény vérhígító hatású, ezért várandós és szoptató kismamáknak, valamint véralvadást befolyásoló gyógyszert szedőknek ellenjavallott a használata.