Azok akik cikkeinket olvassák általában a gyógynövények és a természetes gyógymódok hívei. A következő rövid cikkel azt szeretném bemutatni, hogy ha egy abszolút természetes anyag hatékonyságát-eugenol-valamilyen technológia segítségével és egy másik természetes anyag hozzáadásával  ugrásszerűen meg tudjuk növelni még mindig van valamilyen csavar a problémában. A dolog komplexitását  jól mutatja, hogy abban a pillanatban amikor előállítottuk a nagyon hatékony tulajdonságú anyagunkat újabb kérdés merül fel: mi történik ha ilyen formában bevisszük az emberi szervezetbe. Vagyis a még mindig csak két természetes anyag nem produkál-e szervezetünk számára negatív folyamatokat.

A történet főszereplője az eugenol amely olyan  növények illó olajában található mint a szegfűszeg, szerecsendió, fahéj és a babér. Használják mint aromát az élelmiszer és az illatszer iparban, ha gyógyászati szerepét nézzük akkor erős fertőtlenítő és fájdalomcsillapító tulajdonsággal rendelkezik. Vízben igen kevéssé oldódik, szerves oldószerekben  (éter, kloroform, alkohol),  tömény ecetsavban és alkáli-hidroxidok vizes oldatában azonban jól. Tehát semmi olyanban nem oldódik jól aminek segítségével úgymond „simán” be lehetne vinni az emberi szervezetbe.

Az eugenol erős antibakteriális hatását ebben a kutatásban úgy próbálták növelni, hogy csökkentették cseppjeinek méretét.

Úgy gondoltuk, annak érdekében hogy növeljük az eugenol antimikrobiális erejét, jobb ha rengeteg nanoméretű csepp érintkezik a baktériumokkal, ahhoz képest mint amikor egy 1 milliméter méretű magányos csepp érintkezik a baktérium egy pontjával- mondta a tanulmány vezető szerzője Federico M. Harte, PhD, az élelmiszertudományok egyetemi docense (Pennsylvania State University).

Amikor a cseppek méretét nem sikerült 100 nanométer alá szorítani úgy döntöttek, hogy kis mennyiségű lecitint adnak a rendszerhez annak reményében, hogy még kisebb cseppecskéket sikerül előállítani.

Az eugenol mint feljebb említettük olajos volta miatt nem oldódik vízben. Persze össze lehet rázni a vizet olajos dolgokkal-ezt otthon is ki lehet próbálni- de a részecskék ha nyugalomba kerülnek lassan újra összecsapódnak és az egész nem lesz stabil. A lecitin itt mint emulgeáló szer működik vagyis az apró részecskéket stabil nagyságban és oldott formában próbálja tartani vizes közegben.

A kísérletek- különböző mennyiségű lecitin hozzáadása után- igazolták, hogy a lecitin egy meghatározott koncentrációja szinergikusan megnöveli az eugenol antimikrobiális tulajdonságát.

A kutatás legnyilvánvalóbb előnye az lenne hogy a lecitin hozzáadásával növeljék az élelmiszerekben levő természetes összetevők antimikrobiális tulajdonságát.

Továbbgondolva a dolgot dr. Harte azt tervezi megvizsgálja hogyan változtatja meg a lecitin az emlős sejtek falának átjárhatóságát. Ez a kérdés meglehetősen egyszerű, de már a lecitin orvosbiológiai alkalmazásának tárgykörébe tartozik. Esetleg a lecitin segítségével olyan hatóanyagokat is át lehetne juttatni a vér-agy gáton amelyeket eddig nem volt lehetséges.

A kérdés azonban amely  felmerül milyen következményekkel jár, vagy milyen specifikus veszélyt jelent az emberi szervezetre hosszas alkalmazás esetén a lecitin. És ezt nehéz megjósolni ezen a ponton.

Összegezve

Van két abszolút hétköznapi természetes anyag, egyik megnöveli a másik hatékonyságát. Esetleg fel lehetne használni az  eredményt a gyógyszerkutatás egyik nagy problémájának a vér-agy gát átjárhatóságának a megoldására. És mégsem biztos, hogy bármi lesz belőle.

Mert egy anyagnak az emberi szervezebe való kerüléséhez és hatékonyságához nem elegendő kritérium az, hogy természetes!

És ami a gondolkodást elindította: ScienceDaily