Súlyos gondokkal küzd a magyar pszichiátria – vándorgyűlés Debrecenben

Bár tudományos elismertsége magas fokú, mégis súlyos problémákkal küzd a magyar pszichiátria – hangzott el pénteken Debrecenben, a Magyar Pszichiátriai Társaság vándorgy?lése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Kurinay Tamás, a társaság leköszön? elnöke a legsúlyosabb gondnak a szakemberhiányt nevezte: az orvosok és már a szakápolók is nemcsak Magyarországról, hanem a szakterületr?l is elvándorolnak, ami lassan ellehetetleníti a szakma m?ködését.
A lelki egészség meg?rzésének, helyreállításának nincs stratégiája, nincs elfogadott országos programja, nincsenek ismereteik az országos ellátó intézet létrehozásáról, és akadozik a rezidens-utánpótlás – sorolta a problémákat a társaság elnöke, hozzátéve: gazdasági válság idején jelent?sen növekszik a lelki problémákkal küszköd?k száma, ezzel együtt a gondozók feladata.
Molnár Károly, a társaság f?titkára szerint Magyarországon évr?l évre kiemelt fontosságú kérdés az öngyilkosságok megel?zésének, valamint a pszichiátriai ellátásnak a közösségi irányba terelése, és az, hogy a gyógyítás a lakóhely közelében legyen.
Ez utóbbi kívánalomra a jelenlegi helyzetben nem sok esélyt lát Frecska Ede professzor, a debreceni pszichiátriai klinika igazgatója.
A lakossághoz közeli járóbeteg-szakrendelésekre ugyanis nem jut szakorvos. Az ellátást a klinikákról kijáró orvosokkal tudnák megoldani, de akkor nem lenne, aki elvégezné a munkát a fekv?beteg-intézetben – jegyezte meg.
Lehóczky Pál, a Magyar Pszichiátriai Társaság leend? elnöke szerint a jelenlegi, általa átmenetinek mondott intézményrendszer kevésbé életképes, a Magyarországon jellemz? klasszikus fekv?beteg-centrikusságot tükrözi.
A meglév? aktív kórházi ágyak sem arányosan oszlanak meg az ellátási területek között – mondta, példaként említve, hogy jelenleg tízezer lakosra átlagosan 3,1 aktív ágy jut, Veszprém megyében csupán 1,7.
Az MTI érdekl?désére – miszerint hány pszichiátriai beteg szorul ellátásra Magyarországon -, Kurinay Tamás elmondta: „a Lipót” bezárása óta nincs megfelel? monitoringrendszer.
Európában az 510 millió lakosból 160 millió küzd mentális problémákkal, f?ként szorongásos zavarokkal.
Annak kapcsán, hogy egy 2005-ben az Európai Unió támogatásával lefolytatott program eredményeként a vizsgált térségben – Szolnokon és környékén – az öngyilkossági arány 57 százalékkal, 2006-ban 46 százalékkal volt alacsonyabb, mint az el?z? kilenc év átlaga, de a program befejezése után visszaemelkedett a korábbi szintre, Molnár Károly elmondta: megfelel? programmal és anyagi ráfordítással az öngyilkosok fele megmenthet? lenne.
Molnár Károly elmondta azt is, hogy a társaság szombaton befejez?d?, Test, lélek, család, közösség – a fejl?d? pszichiátria határai címmel rendezett legjelent?sebb tudományos konferenciáján 1500 pszichiáter, pszichológus és szakdolgozó tekinti át a szakterület id?szer? kérdéseit.

Forrás: MTI