Egykoron a Fátyolvirágot (Gypsophila paniculata), – vagy ahogy egyes vidékeken ismerik buglyos dercefű, szappangyökér – nagy becsben tartották hurutos köhögés ellenszereként, kitűnő nyákoldó és köptető szerként. Ezen kívül gyökerét magas szaponin (kb 20%) tartalma miatt mosószerként is használták.

A múltszázad elején „fehér magyar szappangyökér” (Saponariae albae Hungaricae radix) kereskedelmi forgalomban is került. Napjainkban már „csak” dísznövényként kerül forgalomba, mert a virágzatát csokrok díszítésére használják.

A fátyolvirág szegfűfélék családjába tartozó, laza homokos talajban, vasúti töltések mentén élő évelő növény. A legnagyobb tömegben Bugac homokbuckáin fordul elő. Gyökere akár 2 méteresre is megnő és 15 cm vastag is lehet, karó alakú, húsos, kívül világosbarna, belül sárgásfehér, sugaras szerkezetű, szagtalan karcos ízű. Vízzel rázva tartósan habot képez. A gyökérfejből több szár ered, amelyek elérhetik az egy méter magasságot is.

A növény alakját tekintve gömbszerű, apró ágacskás, ízelt, az ízeknél könnyen törik. A levelek keresztben átellenesen állnak, lándzsásak, hegyesek, ép szélűek, 3-6 cm hosszúak. Virágai aprók, fehéres színűek, dúsan összetett bogot alkotnak, júniusban – júliusban nyílnak.
Egykoron a gyökerét gyűjtötték, melyet megtisztítottak a kérgétől, majd 0,5 cm vastag szeletekre vágtak és törékenyre szárítottak.
Az így kapott drogból főzetet készítettek és ezen főzetet használták orvosságként és mosószerként egyaránt.