A magyar konyhának az egyik alappillére a paprika, annak ellenére, hogy nem egy Kárpát-medencében őshonos növényről van szó. Szeretjük a paprikát, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nemzeti ételeink többségében domináns szerepe van a paprikának, akár mint fűszer (pl.: pörkölt, halászlé, gulyás, stb.), akár mint zöldségféle (pl.: lecsó, töltött paprika, stb.). Paprikát teszünk ételeinkbe, paprikát karikázunk a reggeli mellé, és paprikát (jobbára csípőset) teszünk a forró levesbe is. A paprika egyik igen népszerű formája a paprikakrém, amivel egyaránt ízesíthetjük szendvicsünket, és főtt ételeinket.

És mint azt már megszokhattuk, a hazai és a multinacionális élelmiszergyártó cégek igyekeznek minden igényt kielégíteni a termékeikkel, amelyek viszont sajnos több olyan összetevőt is tartalmaznak, amelyeknek semmi köze sincsen a paprikához. Ilyenek például az alábbiak, a teljesség igénye nélkül: xantán gumi, Kálium-szorbát, Nátrium-glutamát, Kálium-metabiszulfit. Még a legnépszerűbb termékekben is megtalálhatóak ezek az összetevők (általában nem mindegyik egyszerre), amelyek egy része ízfokozó, egy része tartósítószer, egy másik része pedig sűrítőanyag, szilárdítóanyag. Természetesen azt nem állítjuk, hogy mindezek az összetevők mindenképpen károsak lennének az egészségünkre, de mivel ezekről folyamatosan viták vannak, és hol így, hogy úgy gondolják még maguk a kutatók is, mi azt az egyszerű elvet valljuk, hogy a szervezetünktől való megvonásuk minden bizonnyal nem jár egészségügyi kockázatokkal, ezért ha biztosa akarunk menni, jobb, ha kerüljük őket.

Mivel jómagam is szeretem a paprikakrémeket – főleg a csípőseket -, úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom a házilagos elkészítésével úgy, hogy a fent említett vegyi anyagokat kihagyom belőle. A xantán gumi (sűrítőanyag, megköti a vizet) helyett inkább lecsepegtetem róla a felesleges lét, hiszen nekem nem az a célom, hogy a lehető legnagyobb részét pénzzé tegyem a paprikának, hanem, hogy minél inkább emberi fogyasztásra alkalmas legyen. Tartósítószert egyáltalán nem teszek bele, és mivel úgy vélem, hogy a paprikának önmagában is teljesen kielégítő, remek íze van, az ízfokozót (a legtöbb esetben azért kerül az ételbe, hogy annak élvezeti értékét növelje, valamint azért, hogy minél többet kívánjunk belőle. Ezen szerek egyik tervezett „mellékhatása”, hogy fokozza az étvágyat, így a többet eszünk, többet veszünk elven mindenki jól jár. Mármint a gyártó és a kereskedő is. A fogyasztó meg úgysem érdekel senkit, mint ez általában lenni szokott.) is kihagyom belőle.

Az én paprikakrémemnek mindössze két összetevője van a paprikán kívül: az egyik a konyhasó, a másik pedig a citromsav. Ez utóbbi kizárólag azért, mert segít megőrizni a paprika szép élénk színét, hogy az a szem számára is kívánatos maradjon, akár több hónapnyi kamrapolcon töltött idő után is. Persze, tudjuk, hogy a konyhasó sem éppen egy életelixír, de a kiváltására van bőven alternatíva, mi most ezeket nem soroljuk fel, egészen biztosan mindenkinek megvan a maga választottja ezen a téren. A lényeg, hogy ételeinkbe így is, úgy is teszünk általában sót a paprika mellé. Jelen paprikakrém alkalmazása esetén az ételbe beletett só mennyiségét csökkentve kompenzálhatjuk a házi paprikakrémben lévő mennyiséget.

A paprikafélék a legnépszerűbb fűszernövények közé tartoznak az egész világon, köszönhetően többek között a csípős ízért felelős vegyületnek, a kapszaicinnek. A termés belső falán lévő bordák mirigyeiben termelődik, és onnan terjed szét a paprika többi részébe. A kapszaicin kristályos vagy viasszerű, színtelen, szagtalan, szobahőmérsékleten szilárd vegyület, de már 62-65 fokon forr. Vízzel nem elegyedik, de jól oldódik például éterben, lúgokban és alkoholban.

A kapszaicint többen is izolálták a XIX. században, elsőként Christian Friedrich Bucholz (neki még nem sikerült tiszta formájában elkülöníteni), „keresztapja” pedig John Clough Thresh volt, aki a Capsicum-félék után nevezte el a kapszaicint. Az egyik legismertebb felfedezés Hőgyes Endre nevéhez fűződik, aki megállapította, hogy – a nyálkahártyák és a bőr ingerlése mellett – fokozza a gyomorsav és a nyál kiválasztását is. A vanilloidok családjába tartozó kapszaicin egy olyan receptorhoz kapcsolódik, mely a hőrézékelésért felelős. A csípős paprikát éppen ezért érezhetjük égetőnek.

A paprika erősségét is szokták mérni, mégpedig a szubjektíven érzékelhető kapszaicin tartalom alapján. Ez a Scoville-skála. A Scoville-féle egység (SHU), amely azt méri, hogy egy adott paprikaféle kivonatát hányszorosára kell hígítani ahhoz, hogy az alany már ne érezzen semmit. Az egyik véglet az édes paprika, illetve a pritamin – ezek csípősségi értéke a nullához közelít. A legerősebb, legcsípősebb paprikák közé a Habanero-félék tartoznak, melyeket akár 500 000-szeresükre is hígíthatnak, mégis csípni fognak. A rekordtartó Naga Viper chilipaprika a Scoville-skálán 1 300 000 fölött jár – a tradicionális magyar erőspaprika-fajták néhány ezer SHU-t érnek csak el, míg a rendfenntartásban alkalmazott paprikaspray-knél 1 500 000-2 000 000 SHU-t mérnek. A tiszta kapszaicin Scoville-értéke pedig tizenhatmillió.

Forrás: www.hazipatika.com

Hozzávalók a házi paprikakrémhez:
– 25 dkg hegyes erős paprika
– 90 dkg kápia paprika
– 55 dkg cseresznyepaprika
– 1 csapott mokkáskanál citromsav
– 20 dkg konyhasó

Paprikakrém elkészítése házilag: