No Image

Egy Húsvét-szigeteken talált vegyület különleges hatásai

(MTI) – Amerikai kutatók egérkísérleteikben igazolták, hogy egy polinéz gyökerekkel bíró, a Húsvét-szigeteken talált szer javítja a kisemlősök kognitív képességeit, csökkenti szorongásukat és depresszióra való hajlamukat. A tanulási képesség és a memória mindenkinél hanyatlik az…


No Image

Levendulatúrák és fesztivál Dél-Franciaországban

(MTI) – A levendula, Dél-Franciaország és Provence jelképe, augusztus végéig virágzik, a mezők melletti túraútvonalakon megcsodálhatók a hatalmas, lilavirágos táblák, augusztus közepén pedig fesztivált is rendeznek a növény tiszteletére Saultban, a levendula „fővárosában.”    Franciaország levendulatermelésének…



No Image

A rossz alvás öregíti az agyat

(MTI) – Újabb tanulmányok igazolják, hogy az alvás mennyisége és minősége kapcsolatban lehet a szellemi leépüléssel – számoltak be róla kutatók az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján hétfőn. Az egyik ismertetett tanulmány szerint…



No Image

Az elvesztett beszéd – A kór neve: afázia

„Mintha az ég szakadt volna le hirtelen az emberre, olyan érzés a beszédképesség elvesztése” – a megállapítást olyan embertől hallottam, aki átélte ezt a tragikus eseményt. Az orvosi nyelvhasználatban afázia görög szóként ismert a beszédkészség…


No Image

Először magasabb a nők IQ-ja, mint a férfiaké

(MTI) – Az intelligenciahányadost mérő IQ-tesztek évszázados történetében először lett nagyobb a nők mutatója, mint a férfiaké – közölte James Flynn, a teszttel foglalkozó új-zélandi kutató.    Amióta az intelligencia ily módon való tesztelése 100 éve…