Agyhártyagyulladás – ÁNTSZ: évente átlagosan 35-40 megbetegedést okoz a meningococcus

(MTI) – A meningococcus okozta agyhártyagyulladás, illetve vérmérgezés súlyos, de ritka betegség, az utóbbi id?ben évente átlagosan 35-40 ilyen esetet jelentettek Magyarországon – írta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján.

A tapasztalatok szerint a betegség a leggyakrabban a téli-tavaszi hónapokban fordul el?. Az idén januártól március végéig 38, áprilisban három, májusban öt megbetegedés fordult el?. Júniusban és júliusban eddig egy-egy megbetegedésr?l szerzett tudomást a népegészségügyi szolgálat. A megbetegedések szórványosak voltak, nem volt köztük járványügyi kapcsolat – írták. Kifejtették: a megbetegedés két formája az agyhártyagyulladás és a vérmérgezés. A kórokozóval fert?z?döttek többsége azonban nem betegszik meg, csak tünetmentesen hordozza egy ideig a baktériumot. A bakteriális fert?zés lappangási ideje 2-10 nap. Az agyhártyagyulladás tünetei lázzal, levertséggel, fejfájással kezd?dnek. Id?sebb gyermekeknél, illetve feln?tteknél kezdetben gyakran hányinger, magas láz, fejfájás, levertség jelentkezik, a kés?bbiekben tarkómerevség, fénykerülés, eszméletvesztés.
Az ÁNTSZ hangsúlyozta, hogy gyanú esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. A bakteriális agyhártyagyulladást okozó baktériumok közül a meningococcus nyál útján – köhögéssel, tüsszentéssel, csókolózással – emberr?l emberre terjedhet, ezért kapta a betegség a megkülönböztet? nevét: járványos agyhártyagyulladás. A meningococcus okozta agyhártyagyulladás, illetve vérmérgezés néhány óra vagy egy-két nap alatt fejl?dik ki. A korai felismerés a beteg életét mentheti meg – hangsúlyozta az ÁNTSZ, hozzátéve: a betegség hosszú távú megel?zésének a leghatékonyabb módja a véd?oltás. A megbetegedés gyanúja esetén a beteggel szoros kapcsolatban él?k a betegség kialakulásának veszélye miatt, a rövid távú megel?zés érdekében antibiotikumot kapnak, amelyet az ÁNTSZ ingyenesen biztosít azoknak, akik számára az indokolt. A beteg közvetlen hozzátartozói gyakran már a kórházban megkapják a megel?z? gyógyszeres kezelést. Mindazok számára viszont, akik nem kerültek közvetlen kontaktusba, szoros kapcsolatba a beteggel, a megel?z? gyógyszeres kezelés nem szükséges – közölte az ÁNTSZ. A Facebook közösségi oldalon terjedt el a napokban a hír, hogy egy budapesti fiatal lány, aki a múlt hét végén részt vett Zamárdiban a Balaton Sound fesztiválon, néhány nappal kés?bb fert?z? agyhártyagyulladásban meghalt. Némedi Mária, a kistarcsai Flór Ferenc Kórház orvos igazgatója csütörtökön meger?sítette az MTI-nek, hogy a fiatal lány az intézményben kedden fert?z? agyhártyagyulladásban hunyt el. Az ÁNTSZ közölte: azok, akik a fesztiválon vagy utána közvetlen kapcsolatba kerültek a 17 éves budapesti lánnyal, már megkapták a szükséges antibiotikus kezelést; csütörtök délig 69 embert láttak el.
Pénteken azt közölték: csütörtökön egy 15 éves lány került kórházba, akinek a szervezetében kimutatták a baktériumot. Az ? környezetéb?l ugyanezen a napon kórházba vittek egy 16 éves beteget is, szintén ilyen megbetegedés gyanújával. Esetében a laboratóriumi vizsgálat nem mutatta ki a C-típusú kórokozót. A két fiatal az elmúlt hétvégén rövid id?t töltött Siófokon és Szabadifürd?n, de a Zamárdiban zajló Balaton Sound fesztiválon nem vettek részt. A két beteg és a kedden meghalt lány között járványügyi kapcsolatot nem tártak fel.