Össztűz a rákra – Megosztott felelősség

Nem halálos ítélet, és nem a világvége – ahogy sokan gondolják -, ha valakinél daganatos betegséget diagnosztizálnak – mondja Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Igaz, néhány évvel ezelőtt még ez volt az általános nézet, és az is igaz, hogy a daganatos megbetegedések területén tartjuk dobogós helyünket a világban, hiszen Magyarországon a rákos megbetegedések a “halállistán” a szív- és érrendszeri kórok után a második helyen állnak. Mindennek ellenére nagy eredmény, hogy ami régebben halálos volt, mára krónikussá szelídült.    
Hogy mi a különbség? Maga az élet, a túlélés egyre nagyobb esélye, a megelőzés lehetősége, vagyis a modern rákellenes küzdelem legfőbb pillérei.
Mit tehet mindezért, milyen szerepet vállalhat e fontos, sokakat érintő ügyben egy civil szervezet? Erre is válaszol a professzor, aki pályakezdése óta elkötelezett harcosa a betegségmegelőzésnek, az egészségkultúra terjesztésének.
– Gyermek szakorvosként végeztem, de az egészségnevelés mellett köteleztem el magam. És ez nem ellentmondás – eleveníti fel. – Az egészségtudatot kora gyermekkorban kell kialakítani, az egészséges felnőttkor érdekében. A Semmelweis Egyetemen ma is oktatok egészségkultúrát, másik kedvenc témám, az orvostörténet mellett. Két évvel ezelőtt azért vállaltam el a Magyar Rákellenes Liga elnöki tisztét, mert mélységes meggyőződésem, hogy ennek a civil szervezetnek a tevékenysége is beleillik abba a koncepcióba, amelyet orvosként vallok, nevezetesen, hogy az ember teheti a legtöbbet saját egészségéért.
Elmondja, hogy a liga több mint két évtizede alakult Ekchardt Sándor, a neves magyar professzor kezdeményezésére, és azóta is élenjár a rák ellenes küzdelemben. Kiemelten közhasznú egyesületként működik 1990 óta, ereje – mint minden civil szervezetnek – tagságában, támogatóiban rejlik. Az egész országban jelen van, de nemzetközi színtéren is együttműködik a hasonló szervezetekkel.
– Magyarországon 43 alapszervezetünk van, 6 ezer taggal, akiknek 35 százaléka gyógyult daganatos beteg vagy kezelt – jegyzi meg Simon Tamás. – De hozzátartozók, családtagok és érdeklődők, szimpatizánsok is keresik velünk a kapcsolatot.

Nem veszített érvényességből a jelmondat

Az onkológiai szakma, az orvosok, kutatók, az onkológiai centrumok a legújabb ismeretek birtokában, a legmodernebb technikával, gyógyszerekkel, terápiás lehetőségekkel segítik a daganatos betegek gyógyulását, rehabilitációját. Személyre szabott, kombinált módszerekkel egyre több sikert érnek el. A civil szervezetek – köztük a Magyar Rákellenes Liga is – a köznapi embert szólítják meg azzal a céllal, hogy korai szakaszban, lehetőleg még a megelőzés idején eljusson mindenkihez a figyelmeztetés: a daganatos betegségek elkerülhetők, kivédhetők.
A civil szervezetek közül elsőként alakult meg a Magyar Rákellenes Liga, és jelmondata – “korai felismeréssel a rák is gyógyítható” – nem veszített érvényességéből, sőt egyre inkább aktuálissá válik.
Miért? Mert minden figyelmeztetés, felhívás, gondoskodás ellenére is alattomos módon szedi áldozatait a rák. Évente egy Esztergom nagyságú város lakóit veszítjük el daganatos betegségek következtében. Naponta 200 új beteget diagnosztizálnak, minden magyar család érintett közvetlenül vagy közvetve, rokoni, baráti köre által a megbetegedésekben. Pedig nem kellene, hogy így legyen.
Az előrejelzések sem biztatóak, ezek szerint 2035-re a világ felét érintik majd a daganatos betegségek, hacsak nem történik alapvető változás. Ez sokféle lehet, hiszen a világ tudósai folyamatosan dolgoznak az ellenszer felfedezésén. Igyekezetüket fékezi, hogy a rák kialakulásának konkrét oka ma még nem behatárolt, valamint az, hogy több száz daganatos betegség ismert, és kicsi a valószínűsége, hogy egyetlen gyógyszer felfedezése valamennyivel szemben hatékonynak bizonyulhat.

A tudatlanság, a szegénység növeli a rák esélyét

– Magyarországnak évek óta jól működő nemzeti rákkontroll programja van, a hazai és külföldi legfrissebb eredményeket is azonnal hasznosítják a szakemberek. Milyen szerep juthat ebben a kemény küzdelemben egy civil szervezetnek?
– Fontos szerep, az összefogásé, az erők egyesítéséé – hangsúlyozza a professzor. – A nemzeti és egyéni stratégia összekapcsolása megsokszorozza a lehetőségeket. A rák sokkal előbb kezdi meg romboló hatását a szervezetben, mintsem hogy tüneteket okozna. Viszont a szűrés lehetőséget ad a korai felismerésre. Mi erre nagy hangsúlyt helyezünk, szűrő buszokkal járjuk az országot, a legkisebb tanyához is eljutunk, de azt kell mondanom, hogy a szűrési fegyelem nem erős oldala a magyar lakosságnak. A megelőzésre, az életmódra sem igazán figyelnek az emberek, amíg egészségesek. Pedig a ráknak vannak rizikó faktorai, melyek elkerülhetők. Ilyen a mértéktelen alkoholizálás, a drogozás, a dohányzás, az elhízás, a mozgásszegény életmód, környezetszennyezés, stressz és sok egyéb, a civilizációs körülményekből adódó veszély. Bizonyos ráktípusok ellen már van védőoltás, amelyet igénybe lehet venni. A tudatlanság, a szegénység, a rossz szociális helyzet mind növeli a rák esélyét még akkor is, ha ez a betegség nem válogatja meg áldozatait, hogy milyen körből kerüljenek ki. Az én vesszőparipám a betegtájékoztatás színvonalának növelése, az oktatás minden szinten. Az iskolákban megvalósítottuk, hogy képzett védőnői hálózat foglalkozzon a pedagógusokkal és gyerekekkel, felvilágosítva őket a daganatos betegségek megelőzésének lehetőségeiről, az egészséges élet alapfeltételeiről. De tartunk képzéseket háziorvosoknak, szakorvosoknak is többféle témában, a fájdalomcsillapítástól a gyógytáplálásig.
Simon Tamás tájékoztatása szerint önkéntesek is dolgoznak náluk, az ő képzésük is folyamatos. Külön említést érdemelnek betegklubjaik, amelyek valóságos élő reklámok, a mindennapokban mutatják be, hogy vannak gyógyult rákbetegek. Példájuk igazolja Paracelsus híres mondását, amely szerint “az ember legjobb gyógyszere a másik ember “.

Komplex csomagot kínálnak

A hasonló élményekkel rendelkező, hasonló gondokkal küszködő csoportok remek programokat készítenek, vidámak, olyan lelki támaszt nyújtanak egymásnak, amely valóban életminőség javító és reményt sugárzó.
A liga segít a sikeres rehabilitációban, amely a gyógytornától a beszédjavításon keresztül az úszásoktatásig, korrekciós műtétekig, a kiesett funkciók visszaállításáig sok mindent tartalmaz. Vagyis komplex “csomagot” kínálnak a betegségmegelőzéstől a sikeres rehabilitációig mindazoknak, akik felelősnek érzik magukat egészségükért.
A rák szinte vissza-visszatérően szerepel kampányokban, nemzeti és világnapokon. Nem véletlenül. A sokszor elhangzó figyelmeztetést többen hallják meg. Többen is értik meg, hogy nemcsak orvosi esetekről, orvosi feladatról van szó, hanem a felelősség megosztott. Civil összefogással, egyéni egészségtudatos magatartással, szervezett össztűzzel lehet csak meghátrálásra kényszeríteni korunk egyik legmakacsabb és legveszélyesebb betegségét.

Forrás: MTI, Leopold Györgyi