A periódusos rendszer VI. oszlopában levő 42-es rendszámú molibdént C. W. Scheele fedezte fel 1778-ban. Minthogy az ólomszürke ásványról (molibdenitről) a svéd kémikus azt hitte, hogy ólom, e fém görög neve (molibdosz) alapján molibdénnek nevezte el. Bár később nem akadt ólomra benne, a négy évvel ezután P. Hjelm által tiszta formában előállított, ezüstös színű fém neve molibdén maradt.

Enzimaktivátor
Szinte mindenki tud arról, hogy szervezetünknek kalciumra, vasra vagy jódra van szüksége, ám az átlagember sohasem hallott a molibdénnek a testünkben játszott szerepéről. Nem csoda, hiszen csupán három enzim – szulfitoxidáz, xantinoxidáz és aldehidoxidáz – aktivátora. Ezek az enzimek a kéntartalmú aminosavak, illetve a heterociklusos vegyületek (köztük purinok és piridinek) lebontásában vesznek részt.

Minthogy ez az elem naponta 70–110 μg adagban jut be a rendesen étkező felnőttek testébe, s ez bőségesen fedezi a napi szükségletüket, egészséges emberben nem szokott molibdénhiányos állapot előfordulni. Kivéve az olyan esetet – erre egy Crohn-beteget szoktak példaként említeni –, amikor molibdén nélküli tápoldatot adnak gyomor-bél rendszeren kívül (parenterálisan) hónapokon át. Ilyenkor egyebek között fejfájás, szapora szívverés és látászavar támad, s jellegzetesen módosulnak bizonyos laboratóriumi értékek is (a vérben nő a metionin és csökken a húgysav koncentrációja, míg a vizeletben sok a tioszulfát és kevés a húgysav). Ez az állapot a kéntartalmú aminosavak kóros anyagcseréjére utal, s intravénás ammónium-molibdáttal megszüntethető. De arra is akad példa, hogy örökletes hiba miatt nem képződik szulfitoxidáz, s emiatt csak néhány újszülött él néhány napnál tovább, ám bennük is idegrendszeri károsodások következnek be. 

A vizsgálatok azt sugallják, hogy a molibdén passzívan szívódik fel a bélből. Mindenféle forrásból felszívódik, és igen nagy a hasznosulása  86–92%.  Ám a szójában levő molibdénnek különös módon csak az 56–58%-a hasznosul.

A vérben makroglobulinhoz kötődve szállítódik, s a sejtekben javarészt fehérjéhez kötődve tárolódik (például a vörösvérsejtekben a 83–97%-a kötött állapotban fordul elő). Bár étkezés után nő a vér molibdéntöménysége (a csúcsérték egy óra múltán mérhető), hamarosan helyreáll a szokványosan alacsony szintje, főleg a vizelettel ürül ki a testből.

Jobbára becslések
Minthogy a változatosan étkező egészséges ember – mint említettük – nem szenved molibdénhiányban, kevés vizsgálatot végeztek arra vonatkozóan, hogy mennyi molibdénre van szüksége a 0–12 hónapos csecsemőknek. Bár az anyatej molibdéntartalma az első napi 15 μg/l-ről a hetedik–tizedik napra 4,8 μg/l-re, a harmincadik napra 2,4 μg/l-re és a háromszázhatvanötödik napra 1,78 μg/l-re csökken (2), a csecsemő által naponta szopott tej mennyisége körülbelül tartalmazza azt a molibdénmennyiséget, amennyire szüksége van. Az első fél évben napi 2 μg, míg a második hat hónapban 3 μg molibdén eszményi a gyermek számára. Az előbbit az anyatej, az utóbbit az anyatej és a kiegészítő etetés fedezi.
Egyéves kortól ugrásszerűen nő a becsült napi molibdénszükséglet. Egy–három éves korban 13–17 μg, négy–nyolc éves korban 17–22 μg, kilenc–tizenhárom éves korban 26–34 μg, míg tizennégy–tizennyolc éves korban 33–43 μg molibdént ajánlatos a fiataloknak fogyasztaniuk. Tizenkilenc éves kortól napi minimum 22 μg molibdén elégséges a szervezet számára, de az a kívánatos, ha 34–45 μg jut a testbe.
A kevés vizsgálat azt mutatja, hogy a tetemes testtömeg-gyarapodás ellenére a terhesség alatt nem nő érdemben a szervezet molibdénszükséglete, ekképp átlagosan 40–50 μg ajánlható a terhes nőknek. Ugyanennyi elegendő a szoptatás időtartama alatt is ahhoz, hogy az anyatej kellő mennyiségben tartalmazza ezt az elemet.

Nem okoz mérgezést
Az ételek készítéséhez felhasznált növények molibdéntartalma nagyban függ attól, hogy ez az elem mekkora töménységben fordul elő a talajban. A legbőségesebb források közé a burgonya, a hüvelyesek (például lencse) magja, a káposzta, a sárgarépa és a gabonafélék közül a barna rizs tartozik, ugyanakkor az állati eredetű termékek szegények molibdénben.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ételekkel nem jut annyi molibdén a szervezetbe, amennyi mérgezést okozna. Egy kivételt azonban érdemes megemlíteni. Egy szovjetunióbeli kutatócsoport (V. V. Kovalszkij és munkatársai) a napi 10–15 mg molibdént fogyasztó örmények vizeletének nagy húgysavtartalmát és ízületi bántalmát e fém fölös mennyiségben való jelenlétével magyarázta. Az egyesült államokbeli Food and Nutrition Board azonban metodológiai hiányosságokra hivatkozva nem tartja hitelesnek e vizsgálat eredményét .

A szokványos étkezést tekintve ártalmatlan molibdén esetén is megszabtak azért napi felső határokat. Egyéves korig nincs ilyen határ, mert az anyatejjel, illetve hat hónapos kortól az anyatejjel és a kiegészítő ételekkel nem jut annyi molibdén a gyermek testébe, amennyi veszélyt jelentene a számára. A többi korcsoportban nemtől fügetlenül a következő értékek számítanak felső határnak: egy–három éves kor 0,3 mg, négy–nyolc éves kor 0,6 mg, kilenc–tizenhárom éves kor 1,1 mg, tizennégy-tizennyolc éves kor 1,7 mg, tizenkilenc éves kor felett 2 mg. A terhesség és a szoptatás idején napi 1,7–2 mg molibdén a felső határ. Mint látható, ez megegyezik azoknak a termékeny korú nőknek az értékeivel, akik nem terhesek.

Irodalom

1. Abumrad, N. N., Schneider, A. J. et al.: Amino acid intolerance during prolonged total parenteral nutrition reversed by molybdate therapy. Am. J. Clin. Nutr., 34, 2551–2559, 1981.
2. Rossipal, E., Krachler, M.: Pattern of trace elements in human milk during the course of lactation. Nutr. Rev., 18, 11–24, 1998.
3. Hathcock, J. N.: Vitamin and mineral safety. Council for Responsible Nutrition, Washington, 2nd edition, 2004.

Dr. Pécsi Tibor