Mit csináljunk ha a gyerek nem akar/tud aludni

Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportjának kísérlete azt bizonyítja, hogy ha vérünkben magasabb az omega-3 zsírsav-koncentráció, zavartalanabbul alszunk.

A kísérletet 362 angol iskolásgyerekkel végezték, akik valamennyien 7- 9 év közöttiek voltak, és olvasási problémával küszködtek.

A kísérlet kezdetén a gyermekek szülei egy, a gyerek alvásának min?ségér?l érdekl?d? kérd?ívet töltöttek ki, ebb?l kiderült, hogy tíz gyerekb?l négy alvászavarban szenved.

43 ilyen gyereknek a csuklójára alvásérzékel?t helyeztek, amit viselniük kellet öt éjszakán át.

A gyerekek vagy 600 milligramm DHA-t (dokozahexaénsavat) vagy kukorica, illetve szójakészítményt kaptak kapszulában 16 héten keresztül.

A kísérlet sikerét mutatja, hogy a DHA kapszulák hatására a gyerekek egy órával többet aludtak, kevesebbszer ébredtek föl éjszaka, mint azok, akik kukorica vagy szója placebót szedtek.

El?z? kutatásaik már felhívták a figyelmet a rossz alvás és a vér alacsony omega-3 koncentrációjának összefüggésére, mind a csecsem?knél, mind a gyerekeknél, mind a feln?tteknél.

A rossz alvó gyerekeknél viselkedési és tanulási problémákat is megállapítottak.

Az Oxfordi Egyetem kutatásában most egészséges gyerekek alvás- és omega-3 zsírsav státusának lehetséges összefüggését vizsgálta.

Az alvás-kérd?ív klinikai szint? alvásproblémákat állapított meg a gyerekek 40 százalékánál, mint ‘nem akar aludni menni’, ‘szorong az alvás miatt’, ‘gyakran felébred az éjszaka folyamán’.

A kutatás arra az eredményre jutott, hogy minél nagyobb a vérben a DHA-koncentráció – az agyban is megtalálható omega-3 zsírsav – annál jobb az alvás: kevésbé jelentkezik az ellenállás a lefekvéssel szemben, kevesebb az alvástól való félelem, és kevesebb az összes alvászavar.

(A kutatók megjegyzik, hogy a DHA magasabb aránya az omega-6 zsírsavhoz (arachidonsavhoz) képest is fontos – az is kevesebb alvásproblémával jár együtt.)

„Klinikai szint? alvászavarok  tíz gyerekb?l négynél – minden okunk megvan az aggodalomra” – mondja Paul Montgomery professzor, a vezet? szerz?.

„Többféle anyagot állít el? szervezetünk az omega-3 és az omega-6 zsírsavból, amelyekr?l régóta ismert, hogy az alvás szabályozásában töltenek be szerepet. Például, a DHA kisebb arányát alacsonyabb melatonin-szinttel hozták összefüggésbe, ez beleillik kutatási eredményeinkbe, hiszen mi azt állítjuk, hogy nagyobbak az alvásproblémák azoknál a gyerekeknél, akiknek alacsonyabb a vérükben DHA-koncentráció.”

„Ezt megel?z?en publikált kutatásaink azt mutatták, hogy az omega-3 DHA-szint ezeknek a 7-9 éves gyerekeknek a vérében általában katasztrofálisan alacsony, ami közvetlen kapcsolatban lehet ezeknek a gyerekeknek a tanulásával és viselkedésével. A rossz alvás megmagyarázhatja az összefüggést” – f?zte hozzá Dr. Richardson, a kutatótárs. „Mindenesetre, arra felhívja a figyelmet ez a kutatás, hogy a gyerekek alvásán javíthatunk DHA táplálékkiegészít?k adásával.”

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2014-03/uoo-ssh030614.php

Forrás: Független.hu