Méhnyakrák elleni oltóanyagot ad a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszt

Budapest – Ismét meghirdeti a Magyar Vöröskereszt a pályázatát, amelynek keretében összesen 435 adag, méhnyakrák elleni oltóanyagot adnak olyan, szociálisan rászoruló fiatal lányok számára, akiknek más módon nincs lehet?ségük a véd?oltás igénybevételére – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint Magyarországon a méhnyakrák a mellrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a 45 éven aluli n?k körében – írta a szervezet.
A vöröskereszt eredetileg márciusban hirdette meg a „Tegyünk együtt a méhnyakrák ellen!” jelmondattal indított pályázatát. A kevés jelentkez? miatt azonban ez a kör eredménytelen lett, így most módosított feltételekkel ismét meghirdették a pályázatot.
„Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet az egyén felel?sségére a méhnyakrák megel?zésében, tájékoztatást nyújtsanak annak lehet?ségeir?l, és elérhet?vé tegye a méhnyakrák elleni oltást olyanok számára is, akiknek egyébként erre nem lenne lehet?ségük” – hangsúlyozta a szervezet.
A több mint tízezer lakosú települések és az önkormányzati társulások október 15-ig nyújthatják be pályázatukat. A több mint 20 millió forint összérték? véd?oltásokat a GlaxoSmithKline Kft. adományozta a Magyar Vöröskeresztnek.
Az oltóanyag szakszer? eljuttatását a pályázó által megjelölt orvosokhoz – vagyis azokhoz, akik az oltásokat beadják – a Magyar Vöröskereszt biztosítja. A pályázat feltételeir?l b?vebb információk találhatók a szervezet honlapján, a www.voroskereszt.hu oldalon – áll a közleményben.

(MTI)