Kolostori gyógynövénykertek és az első magyar pálinka

KOLOSTORI GYÓGYNÖVÉNYKERTEK, HORTUS SANITATISOK

A középkorban a szerzetesek tudatosan gyűjtötték a gyógynövényeket, a kolostorokban külön gyógynövénykertet, hortus sanitatist (‘a gyógyítás kertje’) hoztak létre, melyekben elsősorban az ószövetségi szent növényeket, füveket ültették. Ezek közül a legfontosabbak a következők a Katolikus lexikon szerint:

  • A liliom, az ártatlanság, szüzesség jelképe, oltárdísz, gyógyhatása: hagymája vizelethajtó, de étkezésre is használják, olajával égési sebeket kezelnek. (Pálinkába keveréséről is tudunk.)
  • A rózsa gyógyító szirmait fürdővízbe hintik.
  • A bab vércukor-, vérnyomáscsökkentő.
  • A borsikafű reuma ellen jó.
  • A zsálya italok, fürdővizek illatosítására alkalmas.
  • A ruta (szagos- vagy holdruta, virnánc) magas vérnyomás ellen jó. (A népéletből ismerjük pálinkába való keverését is.)
  • A dákoska (kardvirág)olaja sebgyógyító.
  • A csombormenta görcsoldó, szélhajtó.
  • A zsomborfűből féreg- és vizelethajtó tea készülhet.
  • A konyhakömény jeles fűszer, főzete bélgörcsökre, étvágytalanságra jó. (Pálinkába is szokták tenni.)
  • A lestyán teáját szívbajosoknak javallják.
  •  Az édeskömény is étvágyfokozó.
  • A görögszéna vizelet- és szélhajtó.
  •  A mentát ősidők óta használják gyomor- és bélgörcsökre, légzőszervek fertőtlenítésére. (A fodormenta enyhébb hatású.)
  •  A ciprusfa bogyós magvát balzsamozásra, vizelethajtásra használják.

ROZMARING, BORÓKA ÉS SZEGFŰSZEG A GYÓGYÍTÁS KERTJÉBEN

Végül következzék a Katolikus lexikonból három olyan növény, amely a pálinkakészítésben különösen kiemelt szerepet kaphat.
A rozmaringot magyar növénynek tartják. Imakönyvekbe préselik, innen a vasárnapi „szagos mise” megnevezés. Híres reuma elleni ifjítószer, a középkorban Európa-szerte elterjedt „magyar királyné vize” (Aqua reginae Hungariae) legfontosabb alkotóeleme. A legenda szerint I. Károly Róbert király (uralkodása: 1308–1342) feleségének egy remete adta a receptet „köszvényének” gyógyítására. A rozmaring balzsamos olaja lineolt és borneolt tartalmaz. Máj- és epebaj gyógyszere. Szeszes oldalát (ez lehetett a „királyné vize”) isszák is, s bőrbe dörzsölve a köszvényes fájdalom ellenszere.
A második növény, amelynek szeszes kivonatát említik, a boróka (vagy gyalogfenyő, borovicskafenyő). Tobozbogyója C-vitamint is tartalmaz. Vizelethajtó, vese-, epekőoldó, reumás és légzőszervi megbetegedésekre jó. Vizes párlatából erjesztéssel borókapálinkát (borovicska, gin) készítenek.
Végül pedig a szegfűszegből (szegfűbors) készített szeszes kivonat gyomor-, bél- és szélgörcsök ellen használatos. „Szent” növénynek tartották, régen csak a papok használhatták.

A SZERZETESEK A NÉP ORVOSAI

Kolostori gyógyászat című könyv beszámol arról, hogy a középkorban a VIII–XIII. század között a szerzetesek voltak a nép orvosai, s különösen a természetgyógyászathoz, a fitoterápiához (a gyógynövényterápiához) értettek. A kolostorkertekben gyógynövénykerteket gondoztak, sőt kolostori patikákat is működtettek. A kolostori gyógytermékek a következők voltak: tea, illóolaj, kenőcs, tinktúra és alkoholos kivonat. Különösen ez utóbbi lehet érdekes pálinkatörténeti szempontból. A tinktúrákról például ezt írja a könyv: „A tinktúrákat 40, 50 és 70%-os alkoholból készíthetjük, régebben vörösbort vagy valamilyen pálinkát is alkalmaztak. Az alkoholos-vizes folyadékban a gyógynövény vízben és alkoholban oldódó hatóanyagai is kioldódnak… Az alkohol tartóssá is teszi a kivonatot…”
A kolostorok gazdálkodási-kereskedelmi tevékenységének fölélesztését a sok évszázados hagyományon túlmenően a természetgyógyászathoz való visszatérés, valamint a biogazdálkodás egyre fokozottabb jelentősége is szorgalmazza.

SZERZETESI PATIKÁK

Az már az eddigiekből is kiderült, hogy a gyógyítással foglalkozó szerzetesrendek a kolostorokban berendezett kórházak és nyilván minden beteg számára a gyógyszereiket maguk készítették, főként gyógynövényekből. Magyarországon a Katolikus lexikon szerint a gyöngyösi, pécsi, andocsi ferencesek, a móri kapucinusok, a pozsonyi klarisszák és orsolyiták, s főként a jezsuiták, az irgalmasok tartottak fenn patikákat. Ezek egy része eleinte házi patika volt, és szinte észrevétlenül álltak át a nyilvános eladásra, a legtöbb helyen sértve a szabad királyi városok jogkörébe tartozó patikaműködtetést.
A szerzetesi patikák gyógyszerei gyógyszerkönyvek szerint készültek. A gyógyszerész szakembereket a renden belül képezték. Az 1773–1775. között elkészített gyógyszertári leltárak fontos gyógyszerésztörténeti, gyógyszerészeti muzeológiai dokumentumok…

A DOMONKOSRENDIEK PÁRLATA AZ AQUA VITAE?

Égetett szeszes itallal kapcsolatos első magyarországi adat a XIV. századi királyi udvarból származik. Johannes Praevotius, a páduai egyetem tanára 1656-ban megjelent munkájában (Opera medica, Frankfurt) írja, hogy Károly Róbert felesége, Erzsébet királyné köszvényét rozmaringos aqua vitae-vel gyógyította. Több szerző is említi az aqua vitae reginae Hungariae-t, azaz „a magyar királyné életvizét”. Nem tudjuk egészen pontosan, hogy ez a középkori aqua vitae milyen gyógyszer/ital volt. Nagy valószínűséggel borpárlat lehetett, mert olasz orvos készítette. A szövegből egyértelműen következően gyógyszerként alkalmazták. Az elnevezés biztosan, talán a termék is az Anjouk olasz kapcsolatai révén jutott el Magyarországra.
Praevotius eredeti szövegét Marton Szabolcs kutatta fel. Erzsébet királyné 72 évesen, egyes szám első személyben írja, hogy betegségére, köszvényére milyen jó hatással volt a recept: „Végy négyszer párolt aqua vitae-t, három részben rozmaring levelét és virágát két részben.
Mindenekelőtt rakd bele egy jól bezárt edénybe, álljanak 50 óráig meleg helyen, akkor lombikban desztilláld le, és reggel ételben vagy italban végy magadhoz egy drachmányit minden héten egyszer, és kezedet, arcodat és fájós testrészeidet mosd meg benne. Megújítja az életerőt, élesíti az elmét, tisztítja a velőt és az idegeket, helyreállítja és megőrzi a látást, és megnyújtja az életet.”
Erzsébet királyné korának világlátott uralkodója volt, járt Rómában, Kölnben és Aachenben is. Könnyen lehet, hogy nyugatról hozta magával a receptet. Így az első magyarországi szeszt nyugodtan lehet 1332-re datálni. Az aqua vitae-t borpárlatból, rozmaring hozzáadásával készítették, így mai elnevezéssel egyfajta gyógylikőrnek nevezhetnénk.
Eddig a tudományos leírás. A kérdés az, hogy ezt az első magyar pálinkaféleséget vajon kik készítették. Nyilván a királyi házhoz közelállók. Talán éppen szerzetesek. Egy bizonytalan adat szerint domonkosrendiek: „Eau de le Reine d’Hongrie, azaz ‘a magyar királyné vize’ néven vált közismertté a rozmaringos párlat (kétrésznyi rozmaring, háromegységnyi alkohol), amelyet a francia király udvarában is felhasználtak köszvényes nyavalyák gyógyítására. Az egyik eredettörténet szerint a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten ötlötték ki a receptet”.  A Nyulak szigetén domonkosrendieknek volt kolostora, ezek szerint föltételezhető, hogy ők foglalkoztak az első magyar pálinkával!

Részlet: Balázs Géza Kolostorpálinkák című írásából