Innovatív gyógyszergyártók: kulcsgyógyszerek kerülhetnek ki a közfinanszírozott körből

Budapest – Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerint kulcsgyógyszerek kerülhetnek ki a közfinanszírozott körb?l a „félreértelmezett” spanyol modell bevezetésével.
Leitner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke egy csütörtöki, budapesti sajtóbeszélgetésen kiemelte: Magyarországon valójában nem a spanyol modellt, hanem annak csupán egy elemét akarják bevezetni, egyfajta hatósági árcsökkentésként.
Ennek következtében olyan innovatív, életment? gyógyszerek kerülhetnek ki a tb által támogatott készítmények köréb?l, amelyek nem helyettesíthet?ek: egyebek mellett daganatos betegségek, cukorbetegség vagy asztma kezelésére szolgáló gyógyszerek – tette hozzá. Közölte: a tervezett intézkedés egy-egy termék finanszírozhatóságát is veszélyezteti, ezek akár teljesen elt?nhetnek a piacról. Az orvosok így „kényszer?en” vagy drágább, vagy kevésbé korszer? szereket tudnak csak majd felírni betegeiknek – mondta Leitner György.
Véleménye szerint már a Széll Kálmán Terv els? változatának 2013-as évre vonatkozó megtakarítási el?irányzata is „teljes tévút” volt, majd megjelent a Széll Kálmán Terv 2.0, amelynek alapján a kormányzat újabb 40 milliárdot szeretne megtakarítani a gyógyszerkasszában.
Úgy fogalmazott, már a kiindulópont is téves, miszerint Magyarországon magas a gyógyszerfogyasztás. Leitner György azt mondta: a magyarországi gyógyszerfogyasztás költsége a GDP-hez viszonyítva az uniós átlag alatt van, és európai szinten az ország a középmez?nyhöz sorolható. Leitner György arra is kitért, hogy amikor Spanyolországban bevezették a kés?bb spanyol modellnek nevezett intézkedési csomagot, ott teljesen más volt a kiindulópont, például a 65 éven felüliek ingyen kapták gyógyszereiket. Magyarországon viszont egészen más helyzetben van a gyógyszerágazat. Az elmúlt id?szakban már több intézkedés sújtotta a gyógyszeripar szerepl?it – mondta.
Az egyesület elnöke szerint az idei gyógyszertámogatás reálértéken már így is az 1994-es szinten van. Ha pedig a megtakarítási tervet megvalósítják, az visszatérést jelent a 80-as évek gyógyszerbüdzséjéhez – mondta, hozzátéve: „a gyógyszerkaszát lényegében megfelezik”. Leitner György szerint a megoldást a kormányzat és az ágazat szerepl?inek aktívabb párbeszédével lehetne megtalálni. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete ezért a tervezett intézkedésekr?l alkotott véleményét és javaslatait eljuttatta mások mellett Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak és Sélleiné Márki Máriának, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár f?igazgatójának.

(MTI)