Hatalmas levelek, óriási gyógyerő

Az orvosi acsalapu (Petasites officinalis) a fészkesvirágzatúak családjába tartozó, ősidők óta ismert gyógynövény. Évszázadok óta segíti az emberiséget a legkülönbözőbb egészségügyi problémák kezelésében. Dédnagymamáink még “lópatának” nevezték (mivel levele alakja a lópata lenyomatára emlékeztet), ám ma “bojtorjánként” is ismerjük. A finomra őrölt orvosi acsalaput borral keverve a XVI. századtól kezdve használták bélparaziták ellen, vizelethajtóként, a menstruáció serkentőjeként.

Izzasztó hatása miatt gyógyító erőt tulajdonítottak neki a pestises láz kezelésében. Legalábbis erről írt Pietro Andrea Matthioli (1500–1577) sienai botanikus, orvos, aki híres Herbariumában Dioszkoridész hagyományait követte. Műve máig a természetgyógyászok bibliájaként ismert. Az 1544-ben megjelent kötetben szinte a teljes európai növényflóra leírását sikerült összegyűjtenie.

Újabb felfedezett gyógyhatások

Napjainkban az orvosi acsalaput gyógynövényként egyre kevésbé használják. A modern tudomány azonban újabbnál újabb, érdekes hatásokról számol be a növénnyel kapcsolatban, ezért a természetgyógyászok és az orvosok gyógynövénykalauzaiból egészen biztosan nem fog eltűnni. (A híres svájci orvos-természetgyógyász, dr. A. Vogel, akinek Kis Doktor címmel évtizedekkel ezelőtt magyarul is megjelent a könyve, az acsalapu daganatellenes hatásáról is beszámol – a szerk.)

Az acsalapu a nedves talajt kedveli. Évelő növény, amely általában magasabban fekvő területeken növekszik Európában, Észak-Ázsiában és Észak-Amerikában. Erős gyökértörzséből már a tavasz kezdete előtt vastag, vörös szárak nőnek ki. A szárakon szőlőfürt alakú, fészekvirágzatban elhelyezkedő, illatos, rózsaszínes virágok fejlődnek.

Csak májusban, az elvirágzás után indul növekedésnek az acsalapu levele, amely 50 cm-es méretével a nálunk látható legnagyobb levelek közé tartozik. Régebbi korokban, meleg időben, többek között vajat is csomagoltak bele – innen ered a növény angol elnevezése: butterbur.

Az acsalapunak több fajtája is létezik, például a fehér acsalapu (Petasites albus), amely már a havon is kivirágzik, ám gyógyászati célokra csak az orvosi acsalapu használatos. Összetéveszthető a martilapu (Tussilago farfara L.) és a nagy bojtorján (Arctium lappa L.) gyógynövényekkel, ezért gyűjtése elővigyázatosságot, szakszerűséget igényel.

Jobb keverni

Az egész növény, de főleg a gyökértörzs nagy mennyiségben tartalmaz hatóanyagokat (illóolajokat, keserű anyagokat, cserzőanyagokat, inulint, pektint, ásványi anyagokat, nyálkaanyagokat stb.), amelyek sebgyógyító hatásúak, nyugtatják, védik a nyálkahártyákat, és segítik a káros anyagok sejtekből történő eltávolítását.

A gyökértörzset és a virágokat már tavasszal be kell gyűjteni, és a lehető leggyorsabban ki kell őket szárítani. A szárítást a hatóanyagok megőrzése céljából árnyékban célszerű végezni.

A növény leveleit akár őszig, folyamatosan is szedhetjük, majd kiszárított részeit porrá zúzzuk. A növényi részeknek megfelelően a levélből teát, a gyökérrészekből főzetet készíthetünk (egy csésze vízbe egy kiskanálnyi gyökér). Az így elkészített italnak azonban olyannyira intenzív szaga van, hogy akár rosszullétet is okozhat. Indokolt és érdemesebb az acsalaput más gyógynövényekkel, esetleg mézbe keverni, vagy ahogyan elődeink tették, borral együtt, felfőzve használni.

Az acsalapu nyálka- és hurutoldó hatásait nagyra értékelik a légúti betegségek (ingerlő köhögés, asztma) csillapítása esetén. Teája torokgyulladás ellen, öblögetésre is használható. Görcsoldó tulajdonságait gyomorgörcs, epegörcs, esetleg húgyhólyag-görcs fellépésekor használhatjuk ki. Az acsalapu csillapítja a lázat, gyulladáscsökkentő és vizelethajtó hatása van, emellett a székrekedés megszüntetésében is segítségünkre lehet. A növényből készült főzet akár naponta háromszor is fogyasztható.

Az acsalapu leveleit sokoldalúan használhatjuk fel. Ha nem vajat szeretnénk csomagolni bele, akkor a friss, kicsit kilapítgatott, meggyűrögetett, szétzúzott leveleit külsőleg alkalmazva, remekül felhasználhatjuk borogatás formájában. A horzsolások, ficamok, rándulások, nehezen gyógyuló sebek, kelések, fekély és égési sérülések, ízületi fájdalmak, duzzanatok, reuma, sőt visszértágulás esetében jótékony, azonnali segítséget jelent. A borogatásként, nyersen felhasznált levelek hatásosak még az isiászos fájdalmak csillapításában.

Allergiában nagy segítség

Minden ötödik ember szenved időszakosan (szezonális) allergiás megbetegedésekben. Az acsalapu hatékonyan segít az allergiásoknak, főként a szénanátha és az asztma kezelésében eredményes. Ezt a legújabb orvosi kutatások is alátámasztják. A növény olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek blokkolják az allergiás reakciók kiváltásáért felelős hisztaminok tevékenységét.

Az acsalaput az észak-amerikai őslakosok emberemlékezet óta fejfájás csillapítására alkalmazzák. A legfrissebb amerikai vizsgálatok mindezt alátámasztották: az acsalapu hatékonyan csökkenti a migrénes rohamok gyakoriságát és erősségüket is mérsékli.

Az orvosi acsalapu felhasználása óvatosságot igényel, mert hatásában erős, májat károsító, pirrolizidin típusú alkaloid is van benne (nemesített fajtái azonban a károsító alkaloidot csak minimális mértékben tartalmazzák). Ezért hosszabb időn át nem szabad belsőleg használni, az előírt mennyiség betartásával azonban nincs káros hatása.

Áldott állapotban lévő kismamáknak, szoptató anyukáknak és kisgyerekeknek alkalmazása nem tanácsos.

A gyógyszeripar nyersanyagként használja fel, általában fájdalomcsillapítás és görcsoldás céljára (asztmás rohamok csillapítására) használatos készítmények előállításához. (Németországban migrén elleni gyógyszer is készül belőle – a szerk.) A homeopátia elsősorban légúti betegségek, valamint vese- és epegörcsök csillapítására, kezelésére javasolja.

Teakészítés: egy csapott teáskanál acsalapu gyökeret 2 dl vízben, egy éjszakára beáztatunk, reggel felmelegítjük. Leszűrve, ízlés szerint mézzel, citromlével ízesítve fogyaszthatjuk, hurutoldásra.

Borogatáshoz: a frissen szedett, megmosott leveleket szétzúzzuk, majd felrakjuk a beteg testrészre. Naponta többször ismételjük meg a borogatást.

Írta:
Vladimír Vonásek

Szakmailag ellenőrizte és kiegészítette:
Németh Imréné Éva