Gyümölcslé vagy teljes gyümölcs-melyik egészségesebb

(MTI) – Több gyümölcs, különösen az áfonya, alma és sz?l? fogyasztása csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, ám a gyümölcslének nincs ilyen hatása – állapította meg egy friss nemzetközi kutatás.

gyumolcsA kutatók több mint 187 ezer amerikai étrendjét vizsgálták meg – tudósított a BBC a British Medical Journalban frissen megjelent tanulmányról. Három különböz?, nagy létszámú vizsgálat során ápolóktól és egészségügyi dolgozóktól felvett adatokat elemeztek brit, amerikai és szingapúri kutatók, hogy megnézzék, van-e kapcsolat a gyümölcsevés és a 2-es típusú cukorbetegség között. A kutatások  nemcsak nagy létszámúak voltak  hanem id?ben is nagy intervallumot öleltek fel. 1984 és 2008 között folytak és azok akik valamilyen már meglév? betegségr?l számoltak be (szív-, és érrendszeri betegségek , diabetesz, rák) nem vehettek részt benne ,tehát a kutatások kezdetén mindannyian egészséges voltak.
A 2-es típusú cukorbetegségnél, amelyet inzulinrezisztenciának is neveznek, a szervezet sejtjei nem reagálnak megfelel?en a hasnyálmirigy termelte inzulin hormonra, mely a vércukor szintjét szabályozza. Az is okozhatja, hogy a hasnyálmirigy nem bocsát ki megfelel? mennyiség? inzulint, ezért a vérben rendellenesen megn? a cukormennyisége.
 A kutatás résztvev?inek 6,5 százalékánál, vagyis a 187 382 személyb?l 12 198-nál alakult ki 2-es típusú cukorbetegség. A vizsgálat kérd?íves kikérdezésen alapult, melyben a résztvev?k négyévente beszámoltak arról, átlagosan milyen gyakran fogyasztottak az egyes gyümölcsökb?l egy-egy adagot. Rákérdeztek a sz?l?re (mazsolára), az ?szibarackra, a szilvára, a sárgabarackra, a banánra, a dinnyére, az almára, a körtére, a narancsra, a grépfrutra, az eperre és az áfonyára.
  A kockázatot mindenféle gyümölcs fogyasztása csökkentette  néhány azonban különösen hatékonynak bizonyult.Azt az eredményt kapták, hogy heti három adag áfonya, sz?l? vagy mazsola, alma és körte jelent?sen csökkenti a cukorbetegség kockázatát. Ez az arány százalékban kifejezve 23%, ami nagyon jelent?s eltérésnek mondható.
A kutatók szerint a kedvez? hatás az antociánok magas szintjének tulajdonítható, amelyek  a gyümölcsök színét adó   vízoldékony vegyületek. Az antociánokról kimutatták, hogy egereknél segítik a vércukor felvételét. Ugyanezt a hatást kiváltó természetes polifenolokat is tartalmaznak ezek a gyümölcsök.„A rostok, antioxidánsok, fitokemikáliák, vagyis a növényekben el?forduló természetes vegyületek együttes hatása csökkenti a kockázatot” – olvasható a tanulmányban.

Ez rögtön kiderült amikor  a gyümölcslevek fogyasztását vizsgálták. Azt találták, a 2-es típusú cukorbetegség kockázata  emelkedett. Egy vagy több adag gyümölcslé naponta már 21%-kal növelte a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát.Úgy becsülték, ha a heti gyümölcslé-adagot teljes gyümölcsök evésével helyettesítenék, jótékonyan hatna az egészségre.Ha például áfonyára cserélnék a dzsúszt, a cukorbetegség esélye 33 százalékkal esne, ha sz?l?vel és mazsolával, akkor 19 százalékkal, ha almával és körtével, akkor 13 százalékkal. Ha bármilyen teljes gyümölcsöt, akár narancsot, ?szibarackot, szilvát vagy kajszit fogyasztana az ember gyümölcslé helyett, az 7 százalékos kockázatcsökkenéssel járna.

Qi Sun, a tanulmány szerz?je, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának kutatója szerint a gyümölcslevekben kevesebb jótékony hatású összetev? található, mint a teljes gyümölcsben. Ezen felül a folyadék gyorsabban áthalad az emészt? rendszeren mint a rostokban gazdag teljes gyümölcs és glikémiás indexe is sokkal magasabb, vagyis hirtelen emeli a vércukorszintet.
  „A cukorbaj veszélyének távol tartása céljából érdemes csökkenteni a gyümölcslevek fogyasztását, és helyette több gyümölcsöt enni” – hangsúlyozta Sun.
A brit Diabétesz Intézet vezet? kutatója, Matthew Hobbs szerint a tanulmány eredményeit körültekintéssel kell kezelni, hiszen például a kérd?ívre írt válaszok nem teljesen megbízhatóak, az ember bizonyos elfogyasztott ételekre jobban emlékszik, mint másokra.
Kamlesh Kunti, a Leicesteri Egyetem diabéteszkutatója szerint a tanulmány bizonyította, hogy bármilyen gyümölcs fogyasztása csökkenti a cukorbetegség kockázatát. „A hivatalos ajánlás napi öt adag zöldség és gyümölcs fogyasztását javasolja” – f?zte hozzá Kunti.