Gyerekek és kutatások

Az embergyerek magától jön rá az eszközhasználatra, akár a vadon élő emberszabásúak

Az embergyerek magától jön rá az eszközhasználatra, ha új feladatot kell megoldania, ebben nagyon hasonlít a vadon élő nagy emberszabásúakra – figyelték meg kutatók, cáfolva ezzel azt a nézetet, hogy a gyerek csak környezetétől tanulhatja meg az eszközhasználatot.

A Birminghami Egyetem tudósainak tanulmánya az első, amely majmoknak adott feladatokkal kutatta az embergyerekek eszközhasználati képességeit – írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.
A Proceedings of the Royal Society B tudományos lapban frissen megjelent tanulmány szerzői olyan feladatokat adtak a kicsiknek, amelyek a vadon élő csimpánzok és orángutánok eszközhasználatán alapultak. A feladatokat 2,5-3 éves gyerekekhez igazították, ötvenen  vettek részt a teszteken.
A kutatócsoport azt találta, hogy a 12 feladatból 11-nél a gyerekek maguktól jöttek rá a helyes eszközhasználatra. Azt is megfigyelték, hogy a vadon élő nagy majmoknál sűrűn előforduló megoldásokat gyakran alkalmazták a gyerekek is, ami arra utal, hogy az ember és a nagy majmok észlelési képességei között nagy a hasonlóság.
Eva Reindl, a Birminghami Egyetem PhD-hallgatója, a kutatás egyik résztvevője elmondta: “a majmoknak adott feladatokat azért alakítottunk embergyerekre, mert ezek ismeretlenek voltak számukra, vagyis maguknak kellett kitalálniuk a megoldást, nem hagyatkozhattak tanult ismeretekre, valamint azért, mert így össze tudtuk hasonlítani a fajok észlelési képességeit”.
Az egyik feladatban a gyerekeknek bottal kellett kivenniük pomponokat egy kis dobozból. A majmok gallyakkal piszkálják ki a csonthéjasok belét vagy a szúrós gyümölcsök húsát. A feladatot csak szerszámmal lehet megoldani, de a gyerekeknek ezt nem mondták el.
    “Elláttuk a gyerekeket a feladat megoldásához szükséges nyersanyaggal, elmondtuk nekik, mi a dolguk, de azt nem, hogy használjanak hozzá valamit. Ezután figyeltük, hogy rájönnek-e maguktól az eszköz helyes használatára” – magyarázta Claudio Tennie, az egyetem munkatársa.
Reindl megjegyezte, hogy ugyan a bonyolultabb emberi szerszámokhoz valóban szükség van arra, hogy a felnőttektől megtanulják a helyes használatot, ám a kutatás bizonyította, létezik egy sor alapvető viselkedés, amelyekhez erre nincs szükség.
“Mivel a nagy emberszabású majmoknál ismert feladatokat választottunk, ki tudtuk mutatni, hogy az ember, a nagy emberszabásúak, sőt valószínűleg utolsó közös ősük eszközhasználati kultúrája is közös” – fogalmazott Reindl.

Cukorbeteg kisgyerekként viselkedő robotot fejlesztenek Nagy-Britanniában

A gyermekkori cukorbetegség tüneteit szimuláló roboton dolgoznak brit szakemberek: a fejlesztés célja, hogy a fiatalok megtanulják felismerni a betegség tüneteit és azt, miként lehet segíteni a diabéteszeseknek.

Az 5800 font (2,3 millió forint) értékű robot “személyiségét” megtervező Lola Canamero és Matthew Lewis szerint Robint 7-12 éves kor közötti fiataloknak szánták. “Azt kérjük a gyerekektől, hogy gondoskodjanak Robinról, játsszanak vele és miközben így tesznek, a robot a cukorbetegség tüneteit produkálja, amelyeket a gyerekeknek fel kell ismerniük és gondolkodniuk kell azon, hogy miként segíthetnének” – idézte Lola Cabónamerót a BBC News.
“Megpróbáljuk felelősségtudatra nevelni a gyerekeket, hagyni, hogy kötődjenek a robothoz és megértsék, hogy tetteikkel segíthetnek az állapotán és egyszersmind megerősítést is kapnak a helyes viselkedésről” – tette hozzá Matthew Lewis.
A robot úgy viselkedik, mint egy kisgyerek: körbejárkál, nézegeti a képeket, a játékokat, táncol, unatkozik és ölelést kér. Canamero szerint a gyerekek szeretik a robotokat és nagyon gyorsan kötődni kezdenek hozzájuk, ami növeli az önbizalmukat a cukorbetegségre vonatkozó ismereteikkel és kezelésével kapcsolatban.
A Hertfordshire-i Egyetemen fejlesztett Robin – Robot Infant, vagyis robot gyermek – szerény szókincsében az “éhes” és az “ölelj meg” kifejezések is szerepelnek. A szakemberek szerint Robin jelenleg csupán néhány interakcióra képes – kevés szót ismer és nem reagál a zajokra -, ezért a gyerekek félórás periódusokat töltenek vele.
A cél, hogy a fejlesztést idővel Nagy-Britannia-szerte használhassák a fiatalok. Robin az apró szociális robotok mesterséges intelligenciájának kidolgozásával foglalkozó ALIZ-E projekt részeként született meg és az egyetem továbbfinanszírozza a fejlesztését.

A linken rövid videó is látható a robot működéséről:
(http://www.bbc.com/news/uk-england-beds-bucks-herts-35649790)
MTI