A periódusos rendszer 15-ös rendszámú elemeként ismert foszfor neve a görög phószphorosz (fényhordozó) szóból származik, ugyanis a fehér módosulata sötétben fényt bocsát ki. Ezt a nemfémes elemet H. Brand német alkimista fedezte fel 1669-ben, miközben ő is aranyat akart előállítani ólomból. Úgy vélte, hogy ez vizelet révén fog sikerülni neki, evégett bepárolta a vizeletet, majd amikor a maradékot hevítette, megfigyelte a levegővel érintkezve kékeszölden világító foszforgőzt.

Csontokban és lágy szövetekben

Az emberi szervezetben bőségesen fordul elő foszfor: az újszülött testének 0,5%-át, míg a felnőttekének 0,65–1,1%-át teszi ki. A foszfor 85%-a a csontokban, míg a többi a lágy szövetek sejtjeiben, a szövetnedvben és a vérben lelhető fel. Fontos alkotórésze a sejthártyáknak, a nukleinsavaknak és a nagy energiájú foszfátoknak, amelyek közül az adenozin-trifoszfát (ATP) a legismertebb.

Egyebek között szerepe van

• a normál pH fenntartásában, az anyagcsere során felszabaduló energia tárolásában,
• valamint foszforilálás révén sok katalitikus fehérje aktiválásában.

Ez az elem szervetlen és szerves vegyületek formájában jut a tápcsatornába az ételekkel. Az utóbbiakat a foszfatáz enzimek bontják, ekképp a foszfor java része szervetlen foszfátként passzívan szívódik fel a vékonybélből, de kis hányadának felszívódásában az 1,25-dihidroxi-kolekalciferol (a D3 -vitamin aktív formája) is közrejátszik facilitáló tényezőként.

A foszfort gyakorlatilag a vese üríti ki a szervezetből, mégpedig az egészséges ember esetében akkora mennyiségben, mint amennyi felszívódik a vérből. A bőrről és a bél nyálkahártyájáról leváló hámsejtekkel csak igen csekély adagú foszfor hagyja el a testet.

A vizsgálatok feltárták, hogy a legtöbb élelmiszer jó foszforforrás. Kivételként a növényi magokat (babot, borsót, diót, gabonaszemeket stb.) szokták említeni, ugyanis bennük ugyan sok fitinsavbeli foszfor van, ám ezt a savat az emésztőrendszerünk nem képes bontani, így a foszforja csak akkor hasznosul, ha olyan étel is a tápcsatornába jut, amely fitáz enzimet tartalmaz.

A legnagyobb arányban (85–90%-ban) az anyatejből szívódik fel a foszfor, míg a tehéntejből átlagosan 72%, a szójás tápszerből pedig 59%. Összességében azonban az utóbbi a bőségesebb foszforforrás, mivel dúsítás révén jóval több foszfor van benne, mint az anyatejben.

Amikor a vérnek kórosan megcsappan vagy megnő a foszfortartalma, hipofoszfatémiáról, illetve hiperfoszfatémiáról beszélnek az orvosok.

A hipofoszfatémia okai

• tartós éhezés
•  csökkent foszforfelszívódás a bélből
• megcsappant foszfor-visszaszívódás a vesében
• az alumíniumtartalmú savkötő szerek bőséges szedése

 Legjellegzetesebb tünetei:

• étvágytalanság,
• vérszegénység,
• légzési elégtelenség,
• izomgyengeség,
•  gyermekkorban angolkór,
•  felnőttkorban csontfájdalommal járó csontlágyulás
• súlyos esetben akár halál is beállhat.

Hiperfoszfatémiát legfőképp a

• túlzott mérvű foszforfogyasztás,
• illetve a vese csökkent foszforkiválasztása és fokozott foszforviszszaszívása idéz elő. (A foszforfogyasztás tűrhető felső értéke egy és nyolc év között 3 gramm, kilenc és hetven év között 4 gramm, míg hetven év felett újból 3 gramm.)

Tünetei

• A páciensek általában fáradtságra, étvágytalanságra, hányingerre, hányásra, légszomjra és alvási zavarra panaszkodnak
• Ha ilyenkor nő a vér kalciumszintje is, lerakódhat ez az elem a szívben, vérerekben, bőrben, ízületekben, inakban és szalagokban, s gátlódhat a D3 -vitamin aktív formájának (az 1,25-dihidroxikolekalciferolnak) a képződése is.

Eszményi az anyatej

A csecsemők napi foszforszükségletét az elfogyasztott anyatej foszfortartalma alapján határozták meg, merthogy az anyatejet ebből a szempontból is eszményi eledelnek tekintik. Minthogy egy liter anyatejben átlagosan 124 milligramm foszfor van, s a kiscsecsemők szintén átlagosan 780 milliliter anyatejet szopnak naponta, ekképp – felkerekítve – 100 milligramm foszfor jut a testükbe. Ennyi tehát a napi megfelelő felvételük (AI-jük).

A csecsemőkor második felében (hét és tizenkét hónapos kor között) a gyermek már szilárd (közte pépes) ételeket is kap, amelyeknek az anyatejénél nagyobb a foszfortartalmuk. Átlagos értékeket alapul véve ilyenkor a gyermek 600 milliliter anyatejet szopik naponta (ennyiben felfelé kerekítve 75 milligramm foszfor van) (2), s ehhez jön a szilárd táplálékkal elfogyasztott 200 milligramm foszfor. Ebben az életkorban tehát 275 milligramm foszfor a szoptatott csecsemő napi AI-je.

A tápszeres csecsemők azonban ennél jóval több foszforhoz jutnak hozzá, ám a vese kiválasztó működésének érése, következésképpen a foszforkiválasztás fokozódása révén ennek nincs haszna a csontok ásványianyag tartalma szempontjából.

Az egy és három év közötti gyermekek esetében már nem a megfelelő felvételt adják meg a foszforra, hanem a becsült átlagos szükségletet (EAR-t) és az ajánlott étkezési mennyiséget (RDA-t). Az előbbinek a megállapításához figyelembe veszik a testtömeg gyarapodását, az étrendben levő foszfort, a csontok és a lágy szövetek foszfortartalmának növekedését, valamint a vizelettel ürülő foszfor mennyiségét. Számítások után végül is napi 380 milligramm az EAR, míg ennél nagyobb értékű – 460 milligramm/nap – az RDA.

Hasonló számítás eredményeként a négy–nyolc évesek EAR-ja napi 405 milligramm, míg RDA-ja 500 milligramm.

A serdülőkori gyors növekedés során nemcsak kalciumból, hanem foszforból is többet igényelnek a csontok. Kanadai serdülőkön végzett mérések szerint a fiúk csontjainak ásványianyag-tartalma átlagosan 320 milligrammal, míg a lányoké 240 grammal gyarapszik évente .

Ahhoz, hogy a szervezet ne szenvedjen foszforból hiányt,

• a nyolc és tizennyolc év közötti fiúk és lányok napi EAR-ját 1055 milligrammban, míg RDA-ját 1250 milligrammban adják meg.
• A növekedés lezajlása után (tizenkilenc éves kortól) az EAR 580 milligrammja és az RDA 700 milligrammja csaknem fele a serdülőkének.
• A várandósság és a szoptatás során az anya nemcsak saját magát, hanem a magzatát, illetve a csecsemőjét is el kell lássa kalciummal és foszforral ahhoz, hogy a csontjai és a lágy szövetei megfelelően gyarapodjanak. Ennek ellenére nincs több foszforra szüksége, mint a nem várandós vagy a nem szoptató kortársának. Az EAR és az RDA napi értéke ezért ugyanolyan, mint a nem várandós vagy a nem szoptató nőé. Az előbbi tizennégy és tizennyolc év között 1055 milligramm, míg tizenkilenc éves kortól 580 milligramm, az RDA pedig 1250 milligramm, illetve 700 milligramm e két korosztályban. Az átlagosnál bőségesebb foszforkínálatot az teremti meg, hogy a várandósok tápcsatornájából a foszfor 70%-a szívódik fel a nem várandósokban mérhető 60–65%- kal szemben.

Dr. Pécsi Tibor ( MDOSZ 2010/2 )