Egy vizsgálat margójára

Az elmúlt héten jelent meg a hír, miszerint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal 54 étrend-kiegészítőt alapos vizsgálatnak vetett alá. A vizsgált 54-féle termék közül 3 készítmény nem felelt meg a követelményeknek (Erről bővebben itt olvashat).

Szögezzük le az elején, hogy ez szerintem egy egészen jó eredmény, én sokkal rosszabbra számítottam, még úgy is, hogy ez csak egy kirakatvizsgálat volt. A pesszimizmusom talán annak tudható be, hogy ismerem a piacot és a piaci szereplők nagy részét is, vagy elég, ha csak a potencianövelőkkel kapcsolatos vizsgálatokra gondolok, melynek következményeként 2010-ben több potencianövelőt is betiltottak (Dragon Power, Satibo, Hard Night).

Pillanatnyilag hivatalosan kb. 15 000!! – nem elírás, tényleg ennyi – étrend-kiegészítő van forgalomba, nem hivatalosan szerintem kétszer ennyi, és a külföldi internetes oldalakról rendelhető étrend-kiegészítőket még figyelembe sem vettem. A 15 000 szám tükrében az 54 termék nagyon kevésnek tűnik, de legalább már elindult egy folyamat, mely talán idővel ezen piac tisztulásához vezethet. A folyamat nyilvánvalóan lassú lesz ebben az ütemben.
A piaci tisztulásra mindenképpen szükség van, mert számtalan termék OÉTI notifikáció nélkül kerül forgalomba, pedig csak pár papírt kel kitölteni és elküldeni az OÉTI-nek, még a választ sem kell megvárni a forgalomba hozás előtt. A hivatalosan forgalmazható étrend-kiegészítők listáját az OÉTI honlapján lehet megtalálni. Az OÉTI notifikáció nélkül forgalmazott termékek gyártói/forgalmazói között találhatunk pár meglepő nevet, van közöttük olyan, aki most nyerte el a Superbrads címet, ami elvileg (legalábbis a Superbrands honlapja szerint) a minőség és a megbízhatóság védjegye lenne, de ezek után felmerül a kérdés, hogy mennyit is ér ez a cím. A forgalmazók legtöbbször azzal védekeznek, hogy ők nem étrend-kiegészítőket forgalmaztak, hanem csupán „kapszulázott élelmiszereket”, néha ez a terméken is megjelenik.

Nézzünk egy példát,  barátunk a Google segítségével.
Például, keressünk rá a nyár egyik nagy slágerére, a baktövisre.

Kereső szó: Baktövis kapszula (kép keresés)

https://www.google.hu/search?q=baktövis+kapszula&safe=off&client=opera&hs=iSy&biw=1280&bih=659&source=lnms&tbm=isch&sa=X&sqi=2&ved=0CAYQ_AUoAWoVChMInsKLkNLpxwIVAe8UCh0GVAdH 

A találatokat összehasonlíthatjuk az OÉTI itt található listájával.

Az első 20 képtalálatból nálam csak 2 volt olyan, amit megtaláltam az OÉTI listáján, a többinek nincs forgalmazási engedélye, de ennek ellenére könnyedén beszerezhető.

Az OÉTI honlapját böngészve találhatunk egy másik érdekes listát is, mégpedig a forgalmazástól eltiltott étrend-kiegészítők listáját. A listán több olyan termék is van, amit az egyértelmű tiltás ellenére továbbra is forgalmaznak. A listát itt érheti el.

A fentiek ismeretében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tényleges ellenőrzést is végezhetett volna az étrend-kiegészítők között.