Valami furcsa ami ember alakú, és visít amikor kihúzzák a földből. A hangot meghallani veszélyes-egyesek szerint szüret idején mindenki öntsön viaszt a fülébe, de modernebb változatban egy fülvédő is megteszi. Az intelemről pedig ami végigkísérte a mágikus mandragórát évszázadokon keresztül legtöbbünk feltehetően Harry Potter és Bimba professzor asszony előtt nemigen hallott.
A Mandragóra officinalis leginkább a gyökeréről híres ami hatalmasra nőhet, két vagy három ágra szakad, és gyakran szokatlan formát vesz fel a föld alatt. Évelő növény, melynek széles hosszú levelei minden tavasszal tőrózsát alkotva nőnek ki a földből, előbb felállóak, majd szétterülnek. A rozetta közepéből nőnek ki a harang alakú kék vagy lila virágokat tartó szárak. Termése sárga bogyótermés gyümölcsös illatú, de íze inkább a paradicsomhoz hasonlít, a levelek illata pedig a friss dohányéhoz.
A száraz napos területeket kedveli, honos Dél-Európában, különösen gyakori Görögországban, és Olaszországban, de megtalálható Észak-Afrikában, Közel-Keleten és a legtöbb földközi-tengeri szigeten. Az egyik legritkább növény Európában.
Legritkább, mégis talán a leghíresebb mágikus növény köszönhetően a hatalmas mennyiségű, a történelem során generált leírásnak, amelyek szólnak a bajról amitől megvéd, a jóról amelyet odavonz, és a rituális és gyógyító célra való felhasználásról.
A legkorábbi feljegyzések a mandragóra használatáról Babilonból származnak, de találkozhatunk vele az asszírok ékírásos tábláin és az Ószövetségben is. Mezopotámiai szövegekben arról találtak leírást, hogy mandragóra gyökér és bor kombinációjából egy pszichoaktív italt hoztak létre amit igen furcsa névvel illettek : a tehén szeme. A szokatlan név valószínűleg a benne található alkaloid pupillatágító hatásával hozható összefüggésbe.
Mandragóra gyökér díszítést találtak Tutanhamon sírjában, az ókori Egyiptomban mint afrodiziákumot fogyasztották a gyümölcsét. Az ókori görögök szintén alkalmazták mint a szerelem szent növényét, még gyűjtésének bonyolult rituáléját is Aphroditének ajánlották. Számos beszámoló létezik arról hogy különböző ősi kultúrákban a mandragóragyökeret használják mint a védő amulettet, sőt az európai boszorkányság is bevetette, és mint főzetük legerősebb hallucinogén összetevőjét tartották számon.
Megint csak a rituálék: ha a növényt nem a szabályoknak megfelelően gyűjtötték erős visítással védekezett, és aki ezt a zajt meghallotta megőrült. Ezt kiküszöbölendő a gyökeret sokszor egy kiéheztetett fekete kutyával húzatták ki a földből, akit hozzákötöttek a növényhez, majd ételt tartva elé rávették hogy elinduljon.
Az ősi germán sámánok akik tisztánlátó képességükről voltak messze földön híresek szintén használták szövetségesként. A növény modern német neve Alraune vagyis mindent tudó aki ismeri a rúnákat talán erre a tisztánlátásra utal, amit inkább a pszichoaktív anyagok segítségével előidézett hallucinációnak nevezhetnénk .
A középkorban Németországban a mandragóra gyökeret mint talizmánt tartották számon, különösen ha az alakja nagyon emberszerű volt. Az ilyen gyökerek nagyon drágák voltak, hamisították is a jó üzlet érdekében . Mindent mandragórának adtak el aminek a gyökere kicsit is hasonlított egy emberi alakhoz. A drága pénzen vásárolt amulettet kis fadobozban tartották sok éven át. De fontos volt a mandragóra -embert minden pénteken megfürdetni , mert ennek elmulasztása ismét csak sikoltozáshoz vezetett. Az értékes fürdővizet aztán eladhatták terhes nőknek, hogy elfogyasztásával megkönnyítsék a szülést.
Egyes kultúrákban a mandragóra kifejezés együtt járt az ördöggel és a rossz-szal, a másik helyen a negatív energiák, a betegség és a megszállottság elleni védelemként szolgált. Szárított gyökere a boldog otthon, és a jólét garanciája volt ezen kívül a házban felakasztott mandragóra megvédett a betegségektől és a gonosztól.
S ha még nem volt elég a mítoszokból következnek az irodalmi művek Machiavelli, Shakespeare, Goethe, és Flaubert (Ratsch 1998 351).tollából. A mandragóra segítette Cleopátrának átaludni az időt amíg Antónius visszatér, Júlia tetszhalála, Machbet őrülete, vagy Trisztán és Izolda szerelmi bájitala- ez mind-mind a mandragóra számlájára írható.
Tekintsünk el a mágiától és a mondavilágtól:mire használták a korabeli gyógyítók
Az ókori görögök a friss vagy szárított mandragórát borban áztatták és használták mint afrodiziákumot. Adjunk hozzá egy maréknyi apróra vágott mandragóragyökeret 0,75 liter borhoz és áztassuk egy hétig. A maximális hatékonyságot érdekében ne szűrjük ki a gyökér darabokat, amíg a bor el nem fogy. Továbbá minél savanyúbb a bor, annál hatékonyabb az eredmény. Két vagy három fahéjat, és egy evőkanál sáfrányt is lehet hozzáadni hogy javítsa az ízét-hangzik a korabeli recept (Ratsch 1998, 347-348).
Egy másik népszerű recept szerint vettek egy-egy nagy marék feldarabolt fahéjat, rebarbara gyökeret, vaníliát, és mandragóragyökeret, és áztatták egy üveg fehér borban két hétig. A növényi anyagot ezután leszűrték, és az italt színezték orbáncfűvel vagy sáfránnyal és cukrozták ha szükséges volt méhpempővel és mézzel. (Ratsch 1998 348).
A mandragórát az ókori asszír orvosok két fő kontextusban használták: fájdalomcsillapító és érzéstelenítő. Pontosabban a mandragórát rendszeresen használták fogfájás, szülési komplikációk, aranyér, és gyomor betegségek kezelésére. Ez utóbbit oly módon hogy hozzátették a porított gyökeret sörhöz. (Ratsch 1998 353).
Hippocrates az ókori Görögországban mandragórával gyógyította a melankóliát. Arisztotelész úgy említette mint altatót, míg Platón úgy írta le, mint egy erős érzéstelenítőt. Az orvos Aretaios is használta ugyanerre a célra sebészeti beavatkozáskor. Egy másik orvos és tudós, Aulus Cornelius Celsus, gyümölcsét nyugtatónak, és a gyökér kivonatát pedig orrfolyás és fogfájás ellen ajánlotta.
A román, orosz és európai népi gyógyászatban mandragórából gyakran balzsamot készítenek amellyel külsőleg bőrbetegségek tüneteit enyhítik. A friss leveleket is rágják, hogy kivédjék a fogfájást, míg az égő szárított levelek füstjét belélegezik, hogy segítsen köhögés és fejfájás esetén. A brandybe áztatott mandragóragyökér hatékony orvosság a krónikus reuma tünetei ellen (Ratsch 1998 354-355).
Azt mondhatjuk, hogy a mandragóra volt talán a legszélesebb körben használt gyógynövény a régi időkben. Álljon itt egy felsorolás: használták, mint fájdalomcsillapítót /érzéstelenítőt, abortív szert, antidotumot, afrodiziákumot, és altatót. Ez utóbbi volt a leginkább hasznosítható hatása – narkotikus / altató -ősi / késői ókorban és a középkorban (Ratsch 1998 353).
Speciálisan a mandragóragyökérből készült gyógyszereket használták a következők gyógyítására: tályog, ízületi gyulladás, csont fájdalmak, bőrkeményedések, görcsök, orbánc, szembetegség és gyulladás, köszvény, fejfájás, aranyér, csípőfájdalom, hisztéria, meddőség, gyulladás, máj fájdalmak, beszédképtelenség, melankólia, menstruációs problémák, fájdalom, ízületi fájdalmak, görvélykór, bőrgyulladás, álmatlanság, kígyómarás, lép fájdalmak, gyomor betegség, nyirokcsomó-duzzanat, tuberkulózis, daganatok, fekélyek, méhgyulladás, féreghajtás és sebek, szorongás és depresszió (Ratsch 1998 353).
A sokrétű használatból mára már szinte semmi sem maradt ami nem is csoda, hiszen használata nem biztonságos a benne levő erős hatású alkaloidok miatt amelyek nagyon hasonlóak a beléndek és a nadragulya alkaloidjaihoz.
A mandragóra officinalis gyökere 0,4% tropán alkaloidot tartalmaz (hyoscyamint , szkopolamint, atropint, és mandragorint). Mint ilyen nem csak mérgező de pszichedelikus hatású is, részegséget, kábultságot, vizuális hallucinációkat és látomásokat okoz. Hatása alatt a zene és a ritmus fokozott élvezete és erotikus álmok jellemzők. A mérgezés tünetei is megegyeznek a klasszikus atropin mérgezés tüneteivel: szájszárazság, láz, hőemelkedés, száraz kipirult bőr, tachikardia, pupillatágulat.
Egyszóval ha találkozunk vele utunk során inkább hagyjuk békén pihenni a földben-pláne ha éhes fekete kutya sincs éppen nálunk hogy segítsen, vagy egy téli fülvédő hogy megvédjünk magunkat ha mi próbálnánk kihúzni a földből.
