Az őssejtinfúzió segíthet az agyi érkatasztrófa utáni felépülésben

London – A közvetlenül az agyi érkatasztrófa (stroke) után alkalmazott ?ssejtinfúzió segíthet az érintettek felépülésében és a következmények enyhítésében – vélik azok a bolíviai tudósok, akik patkányokon próbálták ki a módszert, ragyogó eredménnyel. Szerintük az eljárás távlatilag emberi próbákra is alkalmas lehet.

    A La Paz-i Egyetemi Kórház kutatói harminc perccel azután juttattak ?ssejteket az állatok szervezetébe, hogy mesterségesen – a köznyelvben szélütésként vagy agyvérzésként is emlegetett – agyi érkatasztrófát idéztek el? náluk. A patkányok normális agym?ködése két héten belül nagyjából helyreállt.
A Stem Cell Research and Therapy cím? szakmai folyóiratban megjelent tanulmány alátámasztja azokat korábbi kutatási eredményeket, amelyek szerint az ?ssejtek lökésszer?en megnövelhetik az agyvérzést szenvedett betegek szervezetének képességét a szövetkárosodás helyrehozatalára.
Az ?ssejtterápia az orvosi kutatások egyik legreménytelibb területe: a többsejt? él?lényekben megtalálható „mestersejtek” különlegessége abban áll, hogy mitótikus osztódással széles körben tudnak a szervezet speciális funkciót ellátó testi sejtjeivé differenciálódni.
A tanulmányt ismertet? BBC News beszámolója szerint a bolíviai kutatók zsírból és csontvel?b?l kivont ?ssejteket vittek be a patkányok szervezetébe rövid id?vel a szélütést követ?en. Bár a kísérletek során az ?ssejtek nem érték el az agy vérellátási zavarral sújtott területét, azok a patkányok, amelyek kaptak bel?lük, jobb életfunkciókat mutattak, mint azok, amelyek nem. A tanulmány szerint a kedvez? hatások már az els? 24 órában megmutatkoztak, két héttel kés?bb pedig az agyvérzésen átesett rágcsálók többé-kevésbé normálisnak min?síthet? eredményeket produkáltak a viselkedési tesztekben.
A tudósok elképzelhet?nek tartják, hogy az idejekorán alkalmazott ?ssejtinfúzió közrejátszhat a szövetkárosodás kiterjedésének a megakadályozásában, vagyis annak a „láncreakciónak” a félbeszakításában is, amely amúgy további, az eredeti sérülés körüli szövetek roncsolódásához vezethetne.
„Az eddigieknél hatékonyabb felépülésnek lehettünk tanúi, függetlenül az ?ssejtek származási helyét?l, ami még alkalmasabbá teheti az eljárást az emberi próbák szempontjából. Kiváltképpen a zsírszövetekb?l nyert ?ssejtek állnak rendelkezésre b?séges mennyiségben, ráadásul könnyen, invazív m?tét nélkül lehet hozzájuk jutni” – húzta alá Exuperio Diez-Tejedor, a kutatás vezet?je. Meggy?z?dése, hogy az ?ssejtek elérhet?ségének megszervezésével a betegek gondozása a jöv?ben már percekkel az agyi katasztrófát követ?en megkezd?dhet, ha az új eljárást igazolják a további vizsgálatok.

(MTI)