1964-ben Norman Cousinsnál, egy magazin szerkeszt?jénél Bechterew-kórt állapított meg az orvos. Ez egy életveszélyes autoimmun betegség, amelyb?l elméletileg nincs gyógyulás. Cousins nem tör?dött az orvosokkal, hozzáfogott a maga saját módján, örömterápiával való gyógyításhoz. Rendszeresen olyan filmeket nézett, amelyek nevetést váltottak ki bel?le, és hamarosan megindult a gyógyulás útján. Felgyógyulása után létrehozta a Cousins Centert, amely az ember egészségének pszichológiai tényez?it vizsgálja.

Abban az id?ben a tudomány elvetette annak még a gondolatát is, hogy bármilyen pszichés állapot, legyen az pozitív vagy negatív, befolyásolhatja a fizikai jól-létet. Az 1980-as és az 1990-es évek elejét?l fogva kezdtek megjelenni tanulmányok az agy és az immunrendszer kapcsolatáról, azt sugallva, hogy az immunsejtek receptorai, amelyek az agyi neurotranszmitterekhez kapcsolódnak, így szállítják az üzeneteket egyik neurontól (idegsejtt?l) a másikig – kommunikációt folytatnak egymással.

Ezeknek a kapcsolatoknak klinikai jelent?ségük van.

Az els?k között mutatta ki ezt egy virológus (vírusokat kutató) orvos, Ronald Glaser, aki ma a Magatartás Orvostudományi Kutató Intézet igazgatója az Ohio State University-n.

„Amikor én elkezdtem a kutatásaimat az 1980-as években, senki sem hitte, hogy a stressznek köze lehet a betegséghez” – emlékszik vissza. A virológus és munkatársai vérmintákat gy?jtöttek vizsgaid?szakban az orvostanhallgatóktól, és megállapították, hogy ebben a stresszel teli id?szakban alacsonyabb volt az immunsejtek aktivitása, és nagyobb mennyiségben volt az Epstein-Barr vírus antitestje a mintában. Ami arra enged következtetni, hogy a stressz negatív hatással van az immunrendszerre, lehet?vé teszi, hogy egy normálisan lappangó vírus újra aktiválódhasson.

A kezdeti id?k után hatalmas fejl?désnek indult a pszichoneuroimmunológia: az orvosegyetemek világszerte megalapították az elme és a test kapcsolatával foglalkozó tanszékeiket – amelynek a pszichoneuroimmunológia csak egy komponense.

Ma már elfogadott, hogy a test válaszol a stresszre. Elnyomhatja az immunrendszer egyik vagy másik részét, és ha hosszú id?n át jelen van, gyulladást vált ki. Széles tömegekre kiterjed? epidemiológiai kutatások arra engedtek következtetni, hogy a hosszabb id?n át fennálló, stresszt okozó munkakörülmények növelik a koronáriás szívbetegség és a 2. típusú cukorbetegség kockázatát, például. Az alacsony szociális-gazdasági státusz fokozza a fert?z? betegségekre való fogékonyságot, és figyelemre méltó mennyiség? bizonyíték gy?lt össze arról is, hogy a stressz növeli a HIV-AIDS betegség progresszióját (el?rehaladását). De hosszú út vezetett még addig, hogy a kutatók megértsék, az agy jelzései hogyan váltanak ki fizikális állapotokat.

A pszichoneuroimmunológus Steve Cole els?ként azt vizsgálta, hogyan hat a magányosság, a szociális elszigeteltség. Ez az egyik leger?sebb pszichológiai kockázati tényez?, ami negatívan befolyásolja az egészségi állapotot, csak sosem lehet biztos benne az ember, hogy önmagában okoz betegséget vagy egy másik tényez? is be van vonva: a magányos emberek helytelenebbül táplálkoznak, például.

Cole és munkatársai a fehérvérsejtek génkifejez?déseit nézték 6 krónikusan magányos embernél. (Akik már több éve elszigetelten éltek, és féltek más emberekt?l.) Összehasonlították ?ket más emberekkel, akiknek nagyszer? barátaik voltak, akik támogatták ?ket. A kutatók az emberi génkészlet nagyjából 22 000 génje közül 209-ben állapították meg, hogy különbözik a magányosaké a közösségben él?két?l: vagy többet vagy kevesebbet termel egy-egy fehérjéb?l. Ez egy általános minta volt.

A túlreagáló gének gyulladáskelt? fehérjét termeltek, az alulreagálóknak vírusellenes szerepük volt. A közösségben él? embereknél a fordítottja volt igaz.

Ez volt az els? kutatás, amely kapcsolatba hozott egy pszichológiai rizikófaktort a génkifejez?désekkel. Majd megismételték a kutatást, most már 93 emberrel. Cole kijelentette, hogy hasonló eredményt kaptak nem csak magányosság, de gyászolás vagy alacsony szociális-gazdasági státusz esetén is.

Cole úgy magyarázza, hogy evolúciós eredete van a jelenségnek.?seink szoros csoportokban éltek, ki voltak téve vírusos fert?zéseknek, amit kivédtek a vírusellenes gének.

Az elszigetelten, stressz alatt él? emberek sérülés esetén nagyobb eséllyel kaptak bakteriális fert?zést, így szükségük volt a gyulladáskelt? fehérjét termel? génekre, hogy gyógyuljanak a sebeik, és legy?zzék a fert?zést.

De a modern stressz nem hasznos: csak krónikus és szükségtelen gyulladáshoz vezet, amely id?vel károsítja a szöveteket, növeli a krónikus megbetegedések kockázatát, mint az érelmeszesedés, a rák és a cukorbetegség.

A klasszikus immunológusok, mint Cole eredményeit ‘csodálatba ejt?’ megfigyeléseknek nevezték a tudósok, de nem voltak meggy?zve.

„Amíg nem rakjuk össze az egész mechanizmust, bizonytalanság és szkepticizmus fog övezni” – mondta Cole. Azonban kimutatni a pontos mechanizmust, például, melyik neurotranszmitter okozza azt a bizonyos hatást, rendkívül nehéz, mert az agy és az immunrendszer külön-külön is igen bonyolult.

2010-ben Cole társult egy régi barátjával, Barbara Fredricksonnal, aki felajánlotta neki az együttm?ködést: hogyan hat az érzelmi jól-lét az egészségre.

Csakhogy a jóllétet kutatni még nehezebb, mint a stresszt. Nincs biológiai jelz?molekulája, mint a stressznek a kortizol, nem lehet egyszer?en el?állítani laboratóriumban.

De Cole szerint: „Számít a hangulat. Ha megváltozik a psziché, fiziológiai változásnak is lennie kell.”

Az egyik lehet?ség: visszafordítani a génkifejez?dés káros hatását, amit a stressz okozott.

Cole három kisebb létszámú, de véletlenszer? és kontrollált kutatást végzett.

45 stressz alatt lév? otthoni betegápoló személynél és 40 magányos feln?ttnél kimutatta, hogy a meditációs kurzuson való részvétel a fehérvérsejtjeik génkifejez?dését elindította a gyulladáskeltést?l a vírusellenesség felé.

A harmadik kísérletben, amelyet egy pszicho-onkológus, Michael Antoni vezetett, 200 n? vett részt, valamennyinek korai stádiumú eml?daganata volt.

Azok között, akik elvégeztek egy tízhetes stresszkezel? programot, a gyulladáskelt? és az áttételekkel kapcsolatos gének alulszabályozottak lettek, szemben a kontrollcsoportba tartozókkal, akik egynapos felvilágosító tanfolyamon vettek részt. „Ha megváltoztatjuk a pszichét, vele változik a fizikai oldal is” – mondta Antoni.

Cole és Fredrickson tovább akart menni: mi történik a szervezetben, amikor az ember boldog?

80 résztvev?t?l megkérdezték, milyen gyakran érezte magát boldognak vagy elégedettnek a múlt héten, milyen gyakran érzi, hogy az életének értelme, jelent?sége van.

A kérdések úgy voltak megtervezve, hogy különbséget lehetett tenni a boldogság (elégedettség) két formája között: a hedonikus (a testi, anyagi örömök, mint a jó vacsora, a szex) és az eudaimonikus boldogság (megelégedettség) között, ami a mélyebb megelégedést jelzi, azt, hogy a tevékenység magasabb rend? céllal, értelemmel párosul (intellektuális, társadalmi vagy jótékonysági munka).

A kutatók meglepetve látták, hogy a két, eltér? típusú boldogság különböz?képpen befolyásolta a géneket. A céllal, értelemmel tevékenyked?knek kedvez?bb volt a génkifejez?dési profiljuk, míg a hedonikus örömöket keres?k génprofilja inkább a negatív körülmények között él?k génprofiljához hasonlított.

Az egyik magyarázat az, hogy az eudaimonikus jó közérzet közvetlenül kedvez az immunm?ködésnek. De Cole jobban szereti a stresszre adott válasz terminológiájával magyarázni. Ha valakit egyedül az üres fogyasztás vezérel, mondja, minden öröme a személyes körülményeit?l függ. Ha a körülményei rosszra fordulnak, nagy stressz éri. De ha olyan dolgokkal tör?dik, amely önmagán túlmutat – közösség, tudomány, m?vészet – kevesebb jelent?sége lesz a mindennapi stresszeknek.

A pszichoneuroimmunológia kutatói kritikával és ellenérzéssel találkoztak. Cole és Fredrickson abban egyetértenek, hogy túl kicsik a kutatásaik, és hogy meg kell ismételni ?ket. De a kérd?ívüket, amely a két különböz? elégedettség állapotát méri, megvédik: kiterjedt, el?zetes kutatás érvényesítette.

A bírálatok ellenére bizonyította- mondja Cole- hogy a pozitív érzelmek képesek visszafordítani a negatív körülmények biológiai hatását, és ez elég is ahhoz, hogy megváltozzon valakinek az élete.

„A karrierem és a személyes életem nagy részét azzal töltöttem, hogy elkerüljem vagy legy?zzem a rossz dolgokat. Most sokkal több id?t töltök azzal, hogy gondolkodom: mit akarok valójában az életemmel tenni, merre akarok menni, akármennyi id?m is maradt” – fejezte be Cole.

Forrás: fuggetlen.hu