A súlya kevesebb volt  mint 20 kg. Emma O’Neil nem tudott úgy lefeküdni, hogy vékony bőrén ne lettek volna véraláfutások csupán az ágytól. 14 éves korában azt mondták Neki az orvosok, sose láttak még ilyen súlyos anorexiát, de a figyelmeztetést az iskolás lány inkább kitüntetőnek érezte,és úgy tekintett magára, mint a „legjobb anorexiásra”.

Most nyolc évnyi gyógyulási folyamat után Emma úgy döntött megmutatja képeit a nyilvánosságnak, hogy bemutassa a tizenéveseknek mennyire káros lehet a megszállott fogyókúra.

„Abban az időben nem tudtam hogy beteg vagyok, és nem tudtam mit teszek magammal  és a családommal”-mondja a most 22 éves Emma.

Annyira sovány voltam, hogy nem tudtam aludni a szokásos kórházi ágyakon, a csontjaim  mint pengék szúrták át a bőröm, és tele voltam zúzódásokkal.A felfújható gumimatrac is túl durva volt számomra, báránybőrrel kellett letakarni .

Amikor az egész elkezdődött Emma  14 éves volt és 45 kiló, magániskolába járt Glasgowban és versenysportolt. De a súlya egyre csökkent miután megszállottan fogyókúrázni kezdett, látván mennyire könnyen megy Neki.

Hat hónap múltán már alig volt 30 kg. és ekkor került első ízben kórházba. Az első alkalmat még sok más alkalom követette tinédzser évei alatt.Legrosszabb állapotában kevesebbet nyomott  mint 20kg.,a teste olyan volt mint egy csontváz.

Nem is igazán emlékszem hogyan kezdődött, biztosan nem hiúsági kérdés volt, hiszen nagyon sportos tinédzser voltam, és nem voltam kövér egyáltalán. Nagyon addictive személyiségem volt, és minden áron ki akartam próbálni mennyire tudok lefogyni.

Emma már a beteges soványságnál tartott, és a család hiába könyörgött neki, hogy egyen -ezt visszautasította. El kellett hagynia az iskolát, kórházba került, de ott sem volt hajlandó elfogadni a mesterséges táplálást, kihúzta magából a csöveket. Egy alkalommal négy nővérnek kellett lefogni, hogy erőszakkal megetessék.

Két évvel később egy bevásárlás alkalmával kezdte igazán felfogni mit tett magával. Túl gyenge volt ahhoz, hogy felmenjen egy lépcsőn, az édesapjának kellett felvinnie. Később összeesett, amikor átment egy kereszteződésen, és csak a csoda mentette meg.

„Csak ekkor gondoltam arra, talán mégsem vagyok egészen jól”.

Nem úgy történt, mint egy varázslat, bekapcsol egy kacsoló, és minden rendben.Hosszú és nehéz út volt, míg az anorexia börtönéből kiszabadultam.

Láttam a helyzet pusztító hatását a szüleimen, de nem tudtam miként változtassak rajta.Csak azt éreztem nem veszíthetem el őket, hisz ők jelentenek Nekem mindent.

Ez vezette Emmát a következő hat évben, hogy egészségesebb legyen. Azonban a mérlegre nem hajlandó azóta sem felállni, de úgy gondolja hogy már elérte az 50 kilót.

Most egy támogató csoportot hozott létre két barátjával együtt, akik szintén anorexiásak voltak.Az alapítvány célja, hogy kórházakba látogasson,és tanácsokkal lássa el az orvosokat és ápolókat, melyek a legjobb taktikák amelyekkel rávehetik az anorexiásokat az evésre, miközben a családtagoknak is segítséget nyújtanak.

Csak az elmúlt évben kerültem  magammal félig-meddig békébe, és rájöttem melyek a fontos dolgok az életben.

Néhány barátom, akik nem is voltak olyan rossz állapotban mint Én, meghaltak a kórházban.Szerencsésnek érezhetem magam hogy itt lehetek.

Forrás Daily Mail online