Pár napja megismerhettük a fagyöngy történetét a druidáktól egészen az 1800-as évek közepéig, Dickens Pickwick klubjáig. Most azonban ideje kicsit komolyabb vizekre eveznünk. Egyértelm?en kijelenthet?, hogy a fehér fagyöngy nem csak azért hasznos, mert alatta csókot lehet lopni, hanem azért is, mert gyógyhatásai szerteágazóak. A f?zetét már Hippokratész is megpróbálta gyógyszereként használni az epilepszia és a kután (b?rnekrózissal járó lépfene) kezelésében. Ez a felhasználási kísérlet ugyan még sikertelen volt, de a kés?bbi megfigyelések és kutatások bizonyították, hogy a fagyöngy jó hatással van magas vérnyomás, érelmeszesedés, szívritmuszavar és az immunrendszer gyengesége esetén.
A fehér fagyöngyöt akár mi magunknak is gy?jthetjük, mert nehéz összetéveszteni a gy?jtési id?szakban, ?szt?l tavaszig, a gazdaegyedek lombfakadásáig. A gy?jtésnél csak arra kell figyelnünk, hogy kis újnál vastagabb leveles hajtást, ágrészt ne tegyünk táskánkba és a bogyókat is távolítsuk el. Szárítás után az összegy?jtött fagyöngynek a f? hatóanyaga a viszkotoxin, amely egy fehérje és a lektinek mellett ez határozza meg igazán a növény gyógyhatását. A gyógyhatást bizonyos esetekben a maga a gazdanövény is befolyásolja a lektineken, kolinon, kolinon, acetilkolinon, hisztaminon, oleánsavon, szaponinokon, flavonoidokon, triterpéneken és viaszos alkoholokon keresztül. Ezért a druida hitvilággal ellentétben az almafákon és a galagonyafákon megtelepedett fagyöngy a legértékesebb, nem pedig tölgyfákon él?sköd?.
Amennyiben megkérdezünk egy laikus, hogy mire is jó a fagyöngy, akkor szinte kapásból azt a választ kapjuk, hogy vérnyomáscsökkentésre. Ez a válasz igaz is, meg nem is, ugyanis kizárólag kezd?d? magas vérnyomás kezelése esetén van reális esélye a Fehér fagyöngynek. Ezt a határt szerintem 140 körüli szisztolés értéknél célszer? meghúzni, ezen érték felett kicsi a valószín?sége a hatásos gyógynövényes terápiának, s?t még problémát is okozhat a kés?bbiek során a sikertelen próbálkozás. A 140 körüli szisztolés értéknél még érvényesül a Fehér fagyöngy szívnyugtató hatása és ezt a vérnyomás értéket még napi 2-3 csésze fagyöngy tea normalizálhatja. Természetesen a terápiás id?szakban naponta ellen?rizni kell a vérnyomást és amennyiben 2-3 hét után sincs javulás, fel kell hagyni a fagyöngy fogyasztásával és orvoshoz kell menni.
Nem csak a szívre van ilyen pozitív hatással, hanem az érrendszerre is f?ként érelmeszesedés esetén. Az életkor el?rehaladtával érrendszerünk is elhasználódik, elmeszesedik, aminek megel?zésében fontos szerep juthat a fagyöngynek is. Férfiaknak már a harmincas éveik közepét?l, a n?knél a klimax beálltával célszer? elkezdeni az érelmeszesedés megel?zését. A hatékonyság növelhet?, ha a napi fagyöngy teát id?nként kiegészítjük fokhagymával – ezt nyersen külön fogyasztjuk-, nyírfalevéllel, csalánnal, fekete áfonyával, mezei zsurlóval, fekete ribizlivel, csarabf?vel és körömvirággal. Ilyen esetekben kicsit több id?t vesz igénybe a keverék elkészítése, mert a fehér fagyöngyb?l hideg áztatással tudjuk kivonni a hatóanyagokat, míg a többi gyógynövényb?l forrázatot szokás készíteni. Ennek az ellentétnek a feloldására a legegyszer?bb megoldás az, hogy elkészítjük els? lépésként a forrázatot, majd amikor már kih?lt, áztatjuk benne a fagyöngyöt egy éjszakán át. Amennyiben id?nk engedi és van kedvünk hozzá, akkor akár a hét minden napján más-más gyógyteával áztathatjuk ki a fagyöngy értékes hatóanyagát, így er?sítve annak hatását. És ha már az er?sítésnél tartunk, akkor bizony feltétlenül meg kell említenünk, hogy a fehér fagyöngy kit?n?en hat az immunrendszerre is.
Amikor az immunrendszer aktivitása csökken és megjelennek az szájüregben a nyálkahártya-gyulladások, vagy a szájszélén a herpesz, akkor bizony aktivizálnunk kell az immunrendszerünket. Az aktivizáláshoz a fehér fagyöngy kit?n? alternatíva. Nem kell mást tennünk, mint naponta háromszor elfogyasztanunk a fagyöngy hideg vizes kivonatát.
Természetesen készíthetünk a fagyöngyb?l egy lényegesen hatékonyabb és gazdaságosabb alkoholos kivonatot is az alábbi recept szerint.
Extractum visci albi fluidum: 40 g gyógynövényt 100 ml 70v/v % alkohollal vonunk ki, másnap sz?rjük, felöntjük 70v/v % alkohollal 100 ml-re. A tinktúrából naponta kétszer 10 cseppet kell 1 dl vízbe csepegtetni.
Az így elkészített kivonat er?teljesen hat az immunrendszerre, valószín?leg ezért ajánlják több helyen daganatos betegségek kezelésére, azonban tudományosan alátámasztott bizonyíték nem található a fagyöngy rákellenes hatásával kapcsolatban.
Sokszor úgy tekintünk a természet adta orvosságokra, hogy azok veszélytelenül alkalmazhatóak, ami általában igaz is, de nem ebben az esetben. Hiába emeltem ki ennyi pozitív dolgot a fagyöngyr?l, sikeres terápiás alkalmazása mégis komoly szakértelmet igénye, mert ennek a gyógynövénynek vannak mellékhatásai is. Maximális adagja naponta 5-8g, ennél nagyobb mennyiség esetén, már elég gyorsan allergiás tünetek jelenhetnek meg az immunrendszer túlm?ködése miatt. A maximális mennyiség átlépése májkárosodást okozhat. Gyermekeknél a mérgezés veszélye már a legkisebb dózis esetén is fennáll, ezért az ? esetükben még kis dózisban sem alkalmazható.
Mindezeket figyelembe véve kell? óvatossággal és tisztelettel tekintsünk erre a növényre. F?leg most, karácsony közeledtével, amikor lépten–nyomon bele botolhatunk csokraiba.
A szívre is van hatása – Fagyöngy
