A szelén

 

A szelén élettani szerepe

Az emberi szervezetben a szelén csupán mintegy 0,2 mg/kg koncentrációban található, míg a felnőtt emberi testben kb. 10–15 mg a teljes mennyisége (1), amelynek a nagy része a lágy szövetekben fordul elő.
A szelén alapvetően antioxidáns szerepű, s rendszerint a tokoferolokkal együtt vesz részt a szervezet metabolizmusában. A glutation-peroxidáz enzim szeléntartalmú, s katalizálja a peroxidbontó reakciót, ezáltal a sejtmembránokat védi az oxidatív roncsolódástól, óvja a telítetlen lipidek és a sejthártyák épségét.

Szelénforgalom, szelénszükséglet

A szervezetbe jutó szelén a bélcsatornából jó hatásfokkal szívódik fel. A felszívódás hatásfoka általában 50–70%, de 100%-ot megközelítő abszorpciót is mértek már. Gazdag fehérjeellátás esetén a szelénfelszívás növekszik, míg fehérjehiány esetén csökken. A felszívódott szelén elsősorban a vizelettel ürül. Az emberi vérplazmában hazánkban átlagosan 77 mcg/l (SD 32 mcg/l) szelénkoncentrációt mértek.
Számos szelénvegyület ismeretes, amelyek a szelént szervetlen (pl. szelenit, szelenát) és szerves (pl. állati eredetű táplálékban szelenocisztin, növényi eredetű táplálékban szelenometionin) kötésben tartalmazzák. A szeleno-metil-cisztein és szelenocisztein például rákmegelőző szerepűek, s a sejtek oxidatív stressz elleni védelmében antioxidáns hatásúak. Az összes szelén meghatározásán túl ezért szükség van vegyületeinek a vizsgálatára is (2).
A szelénszükséglet nem egyértelműen rögzíthető. Az Egyesült Államokban RDA-értékként 0,05–0,07 mg mennyiséget fogadnak el, míg a jó ellátottságot a napi 0,10–0,15 mg szelénfelvétel jelenti. A szelén esetében – néhány más mikroelemhez hasonlóan, de a legtöbb mikroelemtől eltérően – meglehetősen szűk tartomány van az élettani szükséglet és a mérgezési határ között. A szelén az egyik legszűkebb toleranciatartománnyal jellemezhető mikroelem. Manapság kb. napi 0,20 mg mennyiséget tekintünk a toxikusság határának, így az ezt meghaladó szelénfelvétel esetén mérgezési tünetekre (szelenózisra) kell számítani, amely többnyire szőr- és hajhullásban, bőrelváltozásokban, fokhagymaszagú leheletben, központi idegrendszeri zavarokban és fogkárosodásban nyilvánul meg. A bőséges szelénfelvétel (az élettani szükségletet kissé meghaladó mennyiség) rákellenes hatású, nagyobb mennyiségben (a mérgező szintet közelítő vagy azt meghaladó adagban) azonban inkább elősegíti a daganatok kialakulását.

A szelén és a daganatos betegségek

A szelén elsősorban az endogén antioxidáns folyamatokban szerepet játszó fehérjekomplexek alkotóelemeként van jelen a szervezetben, emiatt hasznosnak bizonyul a daganatmegelőzésben, valamint a sugár- és kemoterápia mellékhatásainak csökkentésében. Az utóbbi elsősorban a műtétet vagy sugárterápiát követően keletkező nyirokpangás miatti vizenyőre gyakorolt pozitív hatásában mutatkozik (3).
Micke (3) úgy találta, hogy daganatos betegségek esetében a vér szelénszintje már egy–öt évvel a klinikai diagnózis előtt alacsony. Sok tanulmány megerősítette a különböző daganatos betegségek esetén fennálló szelénhiányt. Az összefüggés valószínűleg a szervezet csökkent antioxidáns-kapacitásában érhető tetten, hiszen régóta ismeretes, hogy a szabad oxigéngyökök miatti terhelés fontos komponense a rák kialakulásának. Számos vizsgálattal sikerült bizonyítani a szelén szerepét a daganatos betegségek megelőzésében, ezek közül talán az 1983–1996 közötti Clark-vizsgálat a legismertebb (4), s jelenleg is több ilyen nagyszabású vizsgálat zajlik.
Ráadásul a rákos betegségek kuratív, illetve palliatív kezelésében alkalmazott kombinált sugár- és kemoterápia tovább fokozza a szervezet szabadgyök-terhelését. Az utóbbi tíz esztendőben sikerült bizonyítani a szelénnek az egészséges sejteket védő hatását. Ugyanakkor a szelénnel kapcsolódó glutation számos daganatsejttípus számára nem felvehető, s ez erősen gyengíti e sejtek védekezési mechanizmusait.
Egyértelműen bizonyítottnak látszik a szelén vizenyő elleni hatása is, amely a fej–nyaki, illetve az emlőtájékon fejlődő daganatok terápiája során keletkező nyirokpangás miatti vizenyő esetén jó hatásfokkal és könnyen használható.

Szelénhiány az emberi szervezetben

Bár a szelén biokémiai, illetve élettani szerepe még nem minden szempontból jól ismert, tény, hogy mérgező hatásáról már nagyon régóta vannak adatok. Állat- és emberélettani szempontból szelénhiányos területek nem csupán Kínában, hanem a világ más országaiban (pl. skandináv államokban) is előfordulnak.
Szelén hiányában számos egészségi probléma jelenhet meg, bizonyos betegségek előfordulási aránya számottevően növekedhet, s kedvezőtlen elváltozások következhetnek be az emberi szervezetben. A fontosabb tünetek a következők (5):
– vérszegénység, sarlósejtes vérszegénység,
– az Alzheimer-kór előfordulási arányának növekedése,
– bőrelváltozások, májfoltok, anyajegyek megjelenése,
– szemlencse-zavarosodás,
– daganatképződés, fokozott érzékenység a rákkeltő hatású anyagok iránt,
– szívizombántalom, szívműködési zavarok, szabálytalan érverés,
– a csecsemő- és gyermekhalandóság növekedése, hirtelen csecsemőhalál, kis születési súly,
– visszamaradottság a növekedésben,
– immunrendszeri problémák, a HIV-fertőzöttségre való fogékonyság növekedése,
– terméketlenség, férfiaknál meddőség,
– izomsorvadás, izomfájdalom,
– májzsugorodás, hasnyálmirigy-gyulladás, a hasnyálmirigy sorvadása és rostos elfajulása,
– Parkinson-kór.
A szelén esetében jól ismert az E-vitaminnal kapcsolatos szinergizmus, ugyanakkor antagonista eleme elsősorban a kén, az arzén és az ezüst.

Élelmiszerek szeléntartalma

A növények számára a szelén nem esszenciális elem, ezért hiánytüneteik nem fordulnak elő, s a talajból felvehető szelén mennyiségének függvényében igen nagy eltérések mérhetők a szelénkoncentrációjukban (6). Savanyú és semleges talajokon a szelén felvehetősége általában rossz, azonban jól szellőző talajokon, aerob feltételek mellett és lúgos közegben a szelenátok nagyon jól felszívódnak.
Bizonyos szelént felhalmozó növények akár g/kg mennyiségben is tartalmazhatják ezt az elemet, de a legtöbb növény szelénnel jól ellátott talajon is csupán néhány mg/kg adagban képes felvenni. Kevés felvehető szelént tartalmazó talajokon – pl. skandináv országokban – termelt növények szelénkoncentrációja rendkívül kicsi, többnyire 0,1 mg/kg alatti.
A szeléntartalom a növényeket, illetve a növényi eredetű élelmiszereket illetően csak a fitotoxikusság szempontjából érdekes (a növények fokhagymaszaga utal a nagy szelénkoncentrációjukra), míg a nagyon kis szeléntartalom állat- és emberélettani problémákat okoz.
A növényekre mérgező szeléntöménység sokkal több annál, mint amennyi az állatokra és az emberre veszélyes. Ilyen területek Közép-Európában nincsenek, ám Ausztrália, Észak-Amerika és Írország némely területén gyakori a szelenózis.
A skandináv államokban nagy figyelmet fordítanak arra, hogy táplálék révén a lakosság megfelelő mennyiségű szelénhez jusson. Ez részben szeléntartalmú műtrágyázással, részben az állati takarmányokhoz adagolt szelénkiegészítéssel érhető el (a haszonállatok szelénigényének fedezése mellett az állati eredetű termékek optimális szelénkoncentrációját is megoldották). A lakosság szelénnel való ellátására természetesen – hazánkban is – más lehetőség is van, ilyen a funkcionális élelmiszernek tekinthető, szelénben gazdag, illetve szelénnel dúsított élelmiszerek – pl. szelénnel dúsított táptalajon termesztett csiperkegomba, szelénnel dúsított élesztő, speciális sütőipari termékek, természetes eredetű, nagy szeléntartalmú brazil dió (paradió) – forgalmazása, illetve szelént is tartalmazó komplex mikroelemes étrend-kiegészítők rendszeres alkalmazása (7).
Az élelmiszerek közül általában azok dúsak szelénben, amelyek nagy fehérjetartalmúak, ezért a gyümölcsök, főzelékfélék és zöldségek többnyire kis vagy nagyon kis töménységben tartalmaznak szelént.

Szelénben gazdag élelmiszerek

A kén és szelén közötti kémiai hasonlóság miatt azokban az élelmiszerekben, amelyek nagy fehérjetartalmúak (ezáltal kéntartalmú aminosavakban is gazdagok), általában több a szelén, mint a főleg szénhidrátot tartalmazó élelmiszerekben. Ezért a pillangós virágú, nagy fehérjetartalmú élelmiszerekben többnyire nagyságrendileg nagyobb a szeléntartalom (1–10 mcg/100 g), mint a főzelékfélékben és zöldségekben. Az is igaz viszont, hogy – ismét hangsúlyozva a szelén nem esszenciális jellegét a növények körében – a szelénnel jól ellátott területeken növő főzelékfélék több szelént tartalmazhatnak, mint a szelénben hiányos területeken termesztett hüvelyesek. Hazánkban is vannak adatok bizonyos élelmiszerek szeléntartalmáról (8): a zöldség- és főzelékféléknél többnyire 1 mcg/100 g, míg a hüvelyeseknél 3–10 mcg/100 g közötti szeléntartalom fordul elő.
Táplálkozásunkban a fő szelénforrást a hús, a tojás, a hal és a gabonafélék fogyasztása jelenti (9). A hús, hal és tojás átlagos szeléntartalma 10–50 mcg/100 g közötti, s a tojássárgája nagyobb szeléntartalmú, mint a tojásfehérje (10). Ugyanakkor kiemelendő, hogy – lévén a szelén az állati szervezetek számára létfontosságú elem, ezáltal az egészséges állatok testszöveteiben az eloszlása a jól szabályozott folyamatok miatt rendes – bizonyos állati eredetű élelmiszerek viszonylag kevés szelént tartalmaznak. Ennek ellenére ha valaki kiegyensúlyozott, állati fehérjéket is nagy arányban tartalmazó ételeket eszik, akkor nagyon kis esélye lehet a szelénhiánynak. Hazánk talajtanilag és földtanilag nem tekinthető szelénnel jól ellátott országnak, de a kifejezetten szelénhiányos területek közé sem sorolható. Így a hagyományos étrend – szelénkiegészítés nélkül is – többnyire fedezi vagy megközelíti az élettani szükségletet.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a szelénnel kapcsolatos szakirodalom rendkívül bőséges, az utóbbi ötven év mikroelemekkel kapcsolatos publikációinak igen tekintélyes hányada (mintegy egyharmada) a szelén témakörét tárgyalta (7).

Irodalom
1. Gasztonyi, K., Lásztity, R. (szerk.): Élelmiszer-kémia. Mezőgazda, Budapest. 1992.
2. Illés, A.: Kis szeléntartalmú élelmiszerek módosulat-analitikai vizsgálata. Diplomadolgozat. BCE Élelmiszer-tudományi Kar, Budapest, 2005.
3. Micke, O., Bruns, F. et al.: Selenium in the treatment of acute and chronic lymphedema. Trace Elements and Electrolytes, 17, 206–209, 2000.
4. Stranges, S., Marshall, J. R. et al.: Effects of selenium supplementation on cardiovascular disease incidence and mortality: secondary analyses in a randomized clinical trial. Am. J. Epidemiol., 163, 8, 694–699, 2006.
5. List of nutritional functions and deficiency symptoms. URL: http://www.colloidal-minerals-plus.com/list.html (2007. május 1.).
6. Szabó, S. A., Győri, D. és mtsa: Mikroelemek a mezőgazdaságban. 2. Stimulatív mikroelemek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993.
7. Szabó, S. A.: Élelmiszerek ásványianyag-tartalma. Szelén az élelmiszerekben. Élelmezési Ipar, 61, 2, 62–64, 2007.
8. Rodler, I. (szerk.): Táplálkozási ajánlások. OÉTI, Budapest, 2004.
9. Aljin-Slater, R. B. Kritchevsky, D. (Eds.): Nutrition and the adult. Plenum, New York, 1980.
10. USDA National Nutrient Database SR-18.

Szabó S. András, Lelovics Zsuzsanna dietetikus