A sokoldalú kurkuma

Állatkísérletek eredményei arra utalnak, hogy egy kurkumából kivont vegyület segíti az agysejtek regenerálódását szélütés után – közölték amerikai kutatók. Korábbi vizsgálatok is jelezték már, hogy a curry és a kurkuma jellegzetes élénksárga színét adó vegyület, a kurkumin gyulladást
gátló és antioxidáns tulajdonságokkal bír. Egyes tanulmányok arra is utaltak, hogy rákellenes hatása lehet, csökkenti a meglév? tumor méretét, illetve ritkábban alakul ki daganatos betegség azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak kurkumin tartalmú ételt, ezen kívül májvéd? hatású, mert csökkenti a májsejtekben a krónikus gyulladást.

A mostani kutatásban Paul Lapchak, a Cedar-Sinai orvosi központ munkatársa csoportjával azt vizsgálta, segíti-e a vegyület az idegsejteket ellátó útvonalak helyreállítását szélütés után. Mint
elmondta, amikor a szert a szélütést követ? egy órán belül megkapták a kísérletben szerepl? nyulak, kevésbé romlottak motoros funkciók a szélütést követ?en. Ez az id?tartam az ember esetében három órát jelent. A hibrid vegyület – melynek jele CNB-001 – átlép az agy-vér
gáton, gyorsan szétoszlik az agyban, ahol azután az idegsejtek túlélésében szerepet játszó, kritikusan fontos folyamatokat moderálja.

Lapchak eredményeiket az Amerikai Szívtársaság  konferenciáján ismertette.